Idén immár ötödszörre vehettem részt a Szádvárért Baráti Kör által szervezett Vármentő Héten, melyről a 2012-es első alkalomhoz hasonlóan kellemes és maradandó élményekkel térhettem haza, Budapestre. Az egyheti friss levegő, napsütés (de főként az árnyék…) a régi ismerősökkel való találkozás, valamint a szebbnél szebb leletek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a munka számomra inkább pihenéssé változzon.
Még szinte alig érkeztünk meg szögligeti szállásunkra, a festői helyen lévő Nyárádi Majorba, máris azt kérdezgették tőlünk, hogy melyik kijelölt szelvény csapatához szeretnénk tartozni.
Címke archivum: vármentő hét
Régiségbúvárok Szádváron
Számomra olyan a történelem, mint nagyapáméknál az udvaron lévő gyűrűs kút. Amikor gyermekként, minden szülői tiltás ellenére, odamerészkedtem és óvatosan belenéztem, a felsőbb részén minden apró részletet láttam. De ahogy lejjebb pillantottam, úgy vált egyre sötétebbé, egyre homályosabbá a kút alja, hogy végül elvesszen a koromsötétben. Most is ez jutott eszembe, ahogyan lelkes társaimmal egyetemben megkezdtük a IX. Vármentő Hetet (Régészeti Hetet) az Aggteleki-karszt meredek sziklacsúcsát koronázó Szádvár romjai között.
Mert ahogyan Gál Viktor, a miskolci Hermann Ottó Múzeum munkatársa, ásatásvezető irányításával nekiláttunk a kijelölt régészeti szelvényekben elbontani a méteres kőtörmeléket, úgy mélyedtünk le egyre inkább a „múltnak kútjába”.
XX. Vármentő Napok
Szatmári Tamás: Vármentő kell a sáncra!
Verőfényes tavaszi időjárás fogadta a XX. Vármentő Napok alkalmából Szögliget községbe érkező lelkes csapatunkat. A szállások elfoglalása rendben megtörtént, mivel már régóta minden résztvevő birtokába jutottak a pontos információk. A munka dandárját ott folytattuk a Várhegyen, ahol tavaly ősszel abbahagytuk. Vagyis kitartottunk célunk mellett: az omladozó déli várfalról lehullott köveket gyűjtöttük össze a turistaösvény mentén magasodó kősáncba. Remélhetőleg majd innen sikeres pályázati lehetőségek elnyerésével a középkori vár köveit újra visszajuttathatjuk a romos várfalak állagmegóvására.
Élménybeszámoló a VIII. Vármentő Hétről
Hát végre felvirradt az a vasárnapi nap, amikor ismét elindulhatok szeretett Szádvárunk titkainak felkutatására! Ezzel a gondolattal ébredtem 2015. augusztus 2-án. Már napokkal előbb izgatottan megkezdtem a hátizsákba való bepakolást. A naponkénti tisztacserére – és a munkára – szánt ruházat mellett gondosan kibokszoltam az amúgy gyári munkavédelmi bakancsomat. Biztos, ami biztos, vettem egy új csákányt is, hiszen legfőként ezzel a szerszámmal dolgozók csapatát erősítem a vármentések alkalmával.
Autónkkal előbb még megálltunk a hatvani vasútállomásnál is, ahol újabb barátainkkal gyarapodott a lelkes csapat. Majd következett a végtelennek tetsző autópálya, amitől végre eltávolodva egyre közelebbről integettek nekünk az oly ismerős, vadregényesen zöldellő hegyek. Ezután bekanyarodtunk a hármas útkereszteződésnél a Szögligetre vezető mellékútra. Innen már előtűnt egyhetes tartózkodásunk színtere, a legendákkal övezett Szádvár. A csodálatos környezetben fekvő településen megállva üdvözöltük barátainkat, majd végigzötyögtük a középkori időket idéző Ménes-patakvölgyi – foltokban aszfaltot is tartalmazó – kátyútengert. De végül csak eljutottunk szokásos nyári táborhelyünkre a Szalamandra Házhoz. Itt már néhány régi ismerősünk tanyát vert, és mi is elfoglaltuk szobáinkat. Este a már hagyományosnak mondható szalonnasütés során nem győztük a legutóbbi találkozásunk óta történt rengeteg eseményt elújságolni a többieknek. Mert hiszen nemcsak egy műemlék közösen történő megmentéséről szól a Szádvárért Baráti Kör története, hanem, hogy az elmúlt esztendők alatt tartós barátságok is kialakultak.