Az idei „háromdés” fotózásból a Csonka bástya sem maradhatott ki. :)
Címke archivum: Csonka bástya
Szádvári élménybeszámoló, avagy a Csonka bástya és környezetének kutatása Tomatás Tímea szemével
Az idei négy kutatóárkunk mellett, az elnyert NKA-s pályázatnak köszönhetően -bár szerényebb mértékben, mint terveztük, de- lehetőségünk nyílt a Csonka bástyánál előzetes falkutatásra. Feladat volt még a bástya nyugati oldalán lévő várfalnál, az állagmegóvási munkák kivitelezéshez szükséges állványhelyek kialakítása. (információim szerint a munkák már el is kezdődtek!)
A vármentő hét idején e területen dolgozott Tomatás Tímea, akinek beszámolóját fogadjátok szeretettel!
Szádvári élménybeszámoló, avagy a Csonka bástya titka
2006 októberében, mikor először kapaszkodtam fel a Szögliget községtől északra lévő Várhegyre, még nem igazán tudtam, milyen arcát mutatja majd számomra Szád vára. A 45 perces hegymenet során emlékeimbe idéztem a korábban összegyűjtött fekete-fehér és színes képeket a várról, majd mikor erősen zihálva – és egy kissé megizzadva – felértem a hegytetőre minden várakozásomat felülmúlta az elém táruló látvány: Magyarország egyik legnagyobb alapterületű vára fogadott.