Azért választottam a XXVIII. Vármentő Napokról szóló élménybeszámolómnak ezt a kissé furcsának tűnő címet, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik szót használjam arra a nagyarányú változásra, amely az elmúlt időszakban Szádvárral történik. Hiszen a 2006-ban még bozóttal eltakart, egyre nagyobb mértékű omlásokkal rongált várrom a megmentésére alakult Szádvárért Baráti Kör tagjai és önkéntesei által indított állagmegóvásokban egyre inkább visszanyeri régi formáját, a még álló kőfalak sebei lassan begyógyulnak. Ezen értem a „szépül” kifejezést, míg az „épül” szó alatt olyan objektumok létesítését, amelyek eddig nem léteztek az egykori Bebek-várban. Gondolok itt például a Csigából felvezető lépcsősorra. Tehát összefoglalva a szépülő és épülő műemléket mindenképpen érdemes felkeresni és a változásokat megtekinteni az Aggteleki Nemzeti Park területére látogatóknak.
Címke archivum: 2020 október 22-24
XXVIII. Vármentő Napok felhívás
Kedves Vármentő Barátunk!
Nehezen indult az idei év, a tavaszi Vármentő Napok elmaradása mindannyiunkat elszomorított. Akkor nagyon nehéz döntést kellett hoznunk, és sajnos most is sötét fellegek gyülekeznek az őszi vármentés felett. Ennek ellenére igyekszünk optimisták maradni, hiszen az augusztusi régészeti hetünk csodálatosra sikerült! Igaz, hogy azóta a helyzet újra romlik, de amennyiben a szabályok engedik, szeretnénk megrendezni végre a XXVIII. Vármentő Napokat!