Szögliget északi határában, a Ménes-patak két oldalán az Aggteleki-karszt erdővel borított hegyei emelkednek. A völgy déli oldalán emelkedik az Óvár-tető, ahol emberi kézre utaló földsánc nyomok találhatóak, de régészeti kutatás hiányában közelebbit nem tudni róla.

Vele szemben a Várhegy 460 méter magas, sziklás fennsíkját koronázzák meg Szádvár falai. A szabálytalan alaprajzú vár hossza kelet-nyugati irányban mintegy 200 méter, legnagyobb észak-déli szélessége pedig körülbelül 70 méter. Területe a Várhegy északi oldalán található „Csigával” együtt egy hektárra tehető.

A vár évszázadokkal ezelőtti állapotának megismeréséhez a fennmaradt inventáriumok (várleltárak) nyújtanak segítséget, melyekkel felidézhetjük az erődítmény fénykorát:

– Legkívül egy palánkfal és a felvonóhidas kapu állta el az utat. A gerendákból összerótt védőműveknek napjainkra már nyoma sincsen. Tovább haladva a déli hegyoldalon vezető úton érkeztek meg a mély szárazárokkal oltalmazott várkapuhoz, melyet szintén felvonóhíd biztosított.

– A boltíves kapualjon keresztül lehetett bejutni a külsővár udvarára. A régi leírások szerint a várfal oltalmában gazdasági helyiségek – a lisztes-, ecetes és serfőző ház – sorakoztak. Itt nem minden esetben kell különálló épületekre gondolni, mert egykoron a „ház” szót használták az egyes helyiségek, szobák és termek szinonimájaként is. A külsővár északi fala mentén a kis és nagy (öreg) istálló húzódott meg. A főnemesi család, a szolgaszemélyzet és a katonák lovainak, egyéb jószágainak vízellátását az udvar közepén a sziklás talajba vésett nagyméretű vízgyűjtő szolgálta. A keleti oldalon emelkedik ma is a Német-bástya, melynek hatalmas tömbje helyén régebben két kisméretű rondella védte ezt a várrészt. A korabeli alaprajzok fel is tüntetik egykori formájukat. A külsővár legérdekesebb technikai részletét a napjainkban már nem létező felvonó jelentette, amely segítségével két igásló fogaskerék-áttételes csörlővel húzta fel a meredek északi oldalon kialakított pályán a különböző hasznos tárgyakat a Csiga alsó – szintén várfallal kerített – udvarából.

– A középsővár udvarára az északkeleti oldalon kapaszkodhatunk fel az egykori bejárat lerombolt részén. Keleti oldalán a Lisztes-bástya ágyúrondellája terpeszkedik. Udvarának közepén fárasztó munkával szintén kivéstek egy vízgyűjtő ciszternát, de ez sokkal kisebb méretű. Napjainkra jórészben betemetődött, a beleesett használati tárgyak felkutatása még a jövő feladata. A várleltárakból ismerjük a kőfalak mentén húzódó épületeket, – a Deszkás-házat, a lakatos műhelyt – de itt kapott helyet a tömlöc és egy kisebb istálló is. A déli oldalt két épület maradványai foglalják el. A leírások szerint itt emelkedett a korábbi bejárat – a Bebek-kapu – amelyre már csak az egyik fennmaradt kapu-zárkő utal. Amikor felhúzták a jelenlegi külsővárat, ezt a bejáratot befalazták és fegyvereket, lőport magába foglaló raktárnak használták. Mögötte emelkedett a porkoláb-ház, melynek pincéjét megemlítették a korabeli várleltárakban is.

– A belsővárba egykor mintegy 20 méter hosszúságú kapualj vezetett. Fölötte két épület emelkedett, a korábbi háromszintes torony valamint egy alacsonyabb objektum. A nagyjából négyzetes várudvart mindenfelől épületek határolták, melyeket az évszázadok során fokozatosan létesítettek és bővítettek. Építéstörténetüket majd a kutatásnak kell tisztáznia, jelenleg csak az inventáriumokra hagyatkozva tudjuk őket beazonosítani. Északi oldalon a sütő – szabó és sáfár házak, déli oldalán az Úr háza, az Asszony-ház, a Leányok háza állott. Keleti oldalán pedig hosszú, emeletes lakóépület, mely alatt szintén pincéket alakítottak ki az élelmiszerek tárolására. Ennek magasan álló, de igen romlott falában kulcslyuk-lőrés maradványa, valamint a tartógerendák korhadt csonkjai vonják magukra a figyelmet. A nyugati épületrészekről tudjuk, hogy még az 1670-es években is végeztek átalakításokat rajtuk, amikor a nyugati bástyából várkápolnát formáltak.

A védelemről hatalmas ágyúbástyák gondoskodtak, északi irányból a Csonka-, Kerek- és Lakatos-bástyák a rondellákat képviselték, míg déli irányból az Új-bástya már a modernebb ó-olasz típusú védőművek közé tartozott. Ennek falában maradt fenn egy lőrés, mely viszont a már akkoriban is elavultnak számító kulcslyuk-típusú volt. A Csonka-bástya kivételével minden egyes védőművet felrobbantottak a Thököly-féle kuruc hadjáratok végén a győztes császáriak. Módszerük jól megfigyelhető: a bástyák közepén elhelyezett puskapor felrobbantásával olyan hatalmas darabot romboltak le, hogy az erősség védhetetlenné vált. A több méteres várfalak kövei ma is ott hevernek a meredek hegyoldalban.

– Elérkeztünk Szádvár negyedik udvarába, a nyugati várudvarba. Ennek háromszögű területét is magas kőfalak oltalmazták, de napjainkra a talajszintig eltűntek. Feltételezések szerint a XVIII. század elején, a közeli Derenk faluban letelepedő lengyel lakosság hordta el építőanyagnak. Könnyű dolguk volt, hiszen a meredek hegyoldalon legurított köveket a Csigához vezető úton csak össze kellett gyűjteniük és szekérre rakniuk. E rombolásnak esett áldozatul a szintén a rondella-típushoz tartozó Sibylla-bástya is. Az udvar közepét mély pince foglalja el, oldalát kövekkel rakták ki. A források Sibylla-pince néven említik, élelmiszerek és bor tárolására szolgált. A járószintből kiemelkedő védőtetőzete alatt – a padlásán – gabonát raktároztak. A déli vároldal védelmét a Veres-bástya látta el. Az ó-olasz típusú védőmű felrobbantott maradványai igen rossz állapotúak, az időjárás folyamatosan pusztítja. Szádvár délnyugati sarkát egy szintén alapjáig lerombolt, lebontott sokszögű torony zárja le.

– A Várhegyet elfoglaló Szádvárhoz szorosan hozzátartozik az északi lejtőn kialakított „Csiga”. Ide a várhoz vezető PL jelzésből balra kiágazó KL jelzésen juthatunk el. Figyelmesen kell járnunk az erdőséget, mert a „Csiga” kőfalait eltakarják a fák lombjai, így messziről nehezen észrevehető. A grandiózus látványt nyújtó természetes sziklák közeinek elfalazásával alakítottak ki évszázadokkal ezelőtt egy olyan alsó udvart, ahová a földesúri szolgáltatásokra kötelezett jobbágyok hozták el szekereikkel a várbeliek ellátására szolgáló használati tárgyakat, élelmiszereket. Mindezeken kívül – a korabeli leírások szerint – tüzelőanyagot és vizet is felhúztak a két lóval hajtott, hosszú kötél segítségével működtetett felvonóval. A vaskos kőfalak jelentős magasságig fennmaradtak, mert a császáriak valószínűsíthetően csak a bejáratát rombolták le.

Szatmári Tamás