Szeretettel meghívjuk 2010. november 13-án megrendezendő Kemencés ételek versenyére, mely Szádalmáson – Jablonov nad Turnou a Granarium magtár melletti Kemencéskertben lesz megtartva.
Kategória bejegyzései: már nem aktuális
IX. Vármentő Napok, 2010. október 22-23.
Egyszerűen nem bírjuk abbahagyni, s nem tudjuk megállni, hogy Szád várának hívó szavára ne figyeljünk oda. Így aztán ismét, immár kilencedik alkalommal rendezzük meg, a hagyományosnak számító októberi vármentő napokat.
Várjuk, olyan lelkes várbarátok vagy várbaráti társaságok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, hogy együttes erővel szorítsuk vissza az egyre szemtelenebb aljnövényzet térhódítását.
Kulturális Örökség Napjai – 2010. szeptember 18-19.
A festői szépségű Aggteleki-karszton található Szádvár, hazánk egyik legnagyobb kiterjedésű romvára. Jelenlegi ismereteink szerint a XIII. században kezdték el építeni és hányatott történelme során számos átépítésen esett át, mígnem a XVII. században a császári seregek felrobbantották. A várhegy aljában található Szalamandra-ház a kiindulási pont, innen a turistaúton kb. 40 perc séta a vár.
II. Tizedbeszedő Fesztivál – Szádalmás
Szádvár uradalom apraja és nagyja, halljátok elérkezett az Úrnak szeptember hava.
Az Úrnak ezen havában, szolgáltassátok hát a tizedet a szádalmási magtárba.
Köszönjétek mi megadatott és mit ember learatott.
Jertek hát prefektusunk házába szeptember 25-én a tizedbeszedő fesztiválra!
Olvasd tovább →
III. Vármentő Hét
Kedves Olvasóink, Barátaink!
Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szádvárért Baráti Kör szervezésével a nyári Vármentő Hét, melynek keretein belül másodszorra kap helyt a nemzetközi ifjúsági tábor.
Szögligeti Aratónap
Immár harmadik alkalommal rendezzik meg a Szögligeti Aratónapot. Három helyszínen számos színes program várja az érdeklődőket.
Részletes program: