A Vármentő Héten látogatott meg minket Bejó László úr, a videó készítője, aki igyekezett közérthető összefoglalót adni Szádvár történetéről.
Alkotását fogadjátok szeretettel, köszönjük munkáját!
SzBK
Augusztus 2-án délután egyre több autó verte fel a port az Aggteleki-karszthegység vadregényes hegyei között megbújó Szögliget községbe vezető országúton. De ezen nincsen semmi csodálnivaló, hiszen már sok esztendő óta ilyentájt tartja meg a Szádvárért Baráti Kör a Vármentő Hetét, pontosan számba véve, most a 12. alkalommal.
Július 4-én, szombaton reggel izgatott készülődés zaja morajlott a szigetújfalui rév melletti Pajta Pub nevű vendéglátóhely környezetében. A szervezők az utolsó simításokat végezték a Régészeti Közösségek I. Országos Találkozója kapcsán, melyet a június 29-ei Nemzetközi Duna-naphoz kapcsolódó Szigetzugi Duna Napok keretében álmodtak meg.
Azért adtam ennek a beszámolómnak ezt a címet, mert korábban már várbaráti csapatunk felkereste ezeket a történelmi helyszíneket. De nagyon kíváncsiak voltunk, vajon mennyit változtak ezek a műemlékek az elmúlt években?
A fenti kérdés több tagtársunkban is felmerült, mire azt válaszoltuk: nézzük meg! Így hát a járványveszélyben elrendelt könnyítéseknek hála, hárman elutaztunk az Aggteleki-karszthegységben magasodó egykori Bebek-vár megtekintésére.
Kedves barátaink, újabb negyedév telt el legutóbbi beszámolónk óta! Két rendezvény közötti hétköznapi – de annál fontosabb – szervezési munkáink folynak, ebbe vitt színt Patócsy Zsófia úrnő szobránál történt tisztetletadásunk.
Angol nyelvű beszámolónk minderről: https://www.globalgiving.org/projects/hungary-historic-castle-rebuilding/reports/?subid=143487