Szádvár rozzant állapotú kőfalai közül a belsővár keleti oldalát képező Porkoláb-fal volt eddig a legveszélyeztetettebb állapotban. Ezt bárki láthatta, aki kirándulása során feljutott a Várhegyre. A viszonylag vékony és magában álló fal leginkább az ementáli sajthoz hasonlított, aljában embermagasságú kiromlásokkal. A déli végében pedig már egyenesen a gravitáció megcsúfolásaként hatott egy levegőben lógó boltív. Ez végül a 2010-es esztendő kora tavaszán adta meg magát, kövei szétgurultak a hegyoldalban.
Kategória bejegyzései: Beszámolók
Konferencia Hollókőn
Utolsó előtti állomásához érkezett az „Északi Várak Útján Kulturális Útvonal nemzetközi fejlődése – hálózatépítés” program keretében szervezett konferencia-sorozat az elmúlt hét közepén. A kétnapos tanácskozás témája a turizmus-fejlesztés és hasznosítás volt.
Országos rendezvény résztvevői a várban
Országos rendezvény résztvevői a várban
( GYOT – 2010. )
„Nagy megtiszteltetés érte Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ezen belül is a történelmi Gömör-Tornai-karszt vidékét. A Nemzetközi Természetbarát Szövetség az „Év Vidéke 2010-2011.” rendezvénysorozatának helyszínéül az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt tájegységet választotta. Emellett a Magyar Természetbarát Szövetség is itt tartja országos gyalogtúra találkozóját.” Ezekkel a sorokkal indította a XVII. Gyalogtúrázók Országos Találkozójának (GYOT) bevezetőjét dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Az országos szövetség minden év pünkösdjén tartja ezt a rendezvény mindig más-más helyszínen. Az idei év rendezési jogát Aggteleken a Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület (KTE) kapta meg.
XVI. Castrum Bene Vándorgyűlés
A Castrum Bene Egyesület XVI. Vándorgyűlésére 2010. május 28-30. napján került sor Bándon, melyen a Szádvárért Baráti Kör több tagja is részt vett. Az egyébként a hagyományoknak megfelelően lebonyolított rendezvény két körülményben tért el a korábbiaktól.
Partnerséget építünk
A Felső-magyarországi Várak Egyesülete, a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési program keretében, 2010. május 27-28-án, Sirokon tartotta soros összejövetelét a turizmusfejlesztés és hasznosítás témakörben.
A bódvaszilasi tájház avatása
A Tornanádaska irányába Bódvaszilason áthaladók már évek óta felfigyelhettek a szépen rendezett település kezdetétől nem messze, az út bal oldalán található évszázados, egyre szépülő házra. 2010. május 8. napján, egy esőre hajló délutánon nagy számban gyűltek össze a Bódvaszilasért Baráti Kör tagjai, a különböző meghívottak és a helybeli polgárok, hogy tanúi legyenek a Szilasi Tájház ünnepélyes felavatásának.