A Szádvárért Baráti Kör 2010. december 28. napján a tavaly, illetőleg idén elnyert díjak társaságában – egy jó hangulatú beszélgetés keretében – búcsúztatta az óévet, mely során nosztalgiáztunk az elmúlt évek emlékezetes pillanatairól és elkezdtük tervezni a jövő évet, amely mérföldkőnek is tekinthető egyesületünk életében, hiszen októberben immáron öt esztendősek leszünk!
Kategória bejegyzései: Beszámolók
Szubjektív jelentés a Műemlék-kocsmából
November 15-én este a Műemlék-kocsmát szervezői abban a megtiszteltetésben részesítettek bennünket, hogy előadásuk témájául Szádvárat választották, előadónak pedig a Szádvárért Baráti Kör elnökét Tomatás Tímeát kérték fel.
Az első régészeti kutatások Szádváron – Gál-Mlakár Viktor
Magyarország egyik legnagyobb alapterületű középkori kővárának megvédésére, hasznosítására alakult 2006-ban a Szádvárért Baráti Kör. A civil szervezet tagjainak koordinálásával és a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert támogatás segítségével az elmúlt három évben megvalósulhatott Szádvár egyes építészeti elemeinek, rohamosan pusztuló falainak műemléki állagmegóvása. E több éves munka során példaértékű együttműködés alakult ki a Baráti Kör tagjai és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-Magyarországi Irodája, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai között. Olvasd tovább →
IX. Vármentő Napok – Beszámoló
Immár IX. alkalommal gyűltek össze a Várhegy lábánál megbújó Szalamandra-turistaháznál azon emberek, akik önzetlen lelkesedéssel pártfogásukba vették a felhőket súroló sziklaplatót koronázó Szádvárt.
A Vármentő Csapat 3D-ben
A (kő)kemény augusztusi munkát színesítette, hogy minden este színvonalas előadásokat hallgathattunk és élvezhettünk, s ennek egyik résztvevőjeként, az Anaglif technikáról és a térhatású fotók készítésének mikéntjéről, jó magam is a társaság elé áll(hat)tam.
Talán előadásomnak köszönhetően -a már évek óta tervezett és vágyott 3D-s csoport fotót, most szinte kikövetelte a társaság, melynek szíves örömest tettem eleget, íme:
A térhatású (anaglif) kép megtekintéséhez egy 3D-s, színszűrős szemüveg szükséges (Anaglyph Red/Cyan, vörös- cián)!
III. Vármentő Hét – A külsővár északi falának állagvédelmi előkészületei
A Szádvárért Baráti Kör – együttműködve a szakmai szervezetekkel – idén nyáron is folytatta vármentő tevékenységét. Az egyeztetett koncepció alapja, hogy a történelmi műemlék területére érkező kiránduló által először megpillantott külsővár területének megóvására, balesetveszélyes részeinek kijavítására kerüljön sor. Ennek alapján valósult meg 2008-ban a Lisztes-bástya, majd tavaly a déli várfal ideiglenes állagvédelme. Idén az északi várfal maradványait fedő törmelékréteg eltávolítása szerepelt a terveink között.