Ezúttal 2 autóval és 10 főnyi legénységgel a fedélzeten vágtunk neki, hogy nemzeti ünnepünkön újabb várakat hódítsunk meg a Felvidéken. Úti célunknak ezúttal a Fehér-Kárpátokat és a Vág-folyó völgyét szemeltük ki, mely terület különösen bővelkedik a középkori várromokban. Tervünk magvalósítása azonban már rögtön az indulást követően némi akadályba ütközött, ugyanis az egyik autó hátsó kereke gyanús hangokat hallatott. Kissé átérezhettük a középkori lovag afölött érzet dühét, amikor lova elveszítette patkóját, de egy rétsági kovácsnak, illetve némi pénzmagnak köszönhetően alig pár óra elteltével már folytathattuk is utunkat.
Kategória bejegyzései: Beszámolók
Képes beszámoló az V. Vármentő Hét eseményeiről
Egy középkori várrom megmentése érdekében számos lehetőség kínálkozik a lelkes műemlékbarátoknak. Hiszen a hozzá vezető gyalogösvény kialakítása, a jelzések felfestése, a területet elfedő növényzet ritkítása, szemétszedés és információs tábla elhelyezése bőven ad feladatot. Még nehezebb próbatétel elé kerülünk, ha a leomlott várfalak környékéről szedjük össze a köveket, egy majdani állagmegóváshoz előkészítve. De a vármentés legélvezetesebb részét számomra a Szádvár esetében immár másodszorra megrendezett Régészeti Hét jelenti. Hiszen a sok száz esztendővel ezelőtt a 463 méteres sziklaszirten élt emberek nyomainak kutatásával egy gyermekkori álmom valósult meg. Az alábbi sorokban erről szeretnék mesélni.
Falkutatás a belső várban
Szádvár legkorábbinak tartható részének, az ún. belső vár déli oldalán emelkedő impozáns magasságú várfalon végeztünk falkutatási, régészeti munkákat 2012. július közepén. Az ó-olasz típusú Új bástya, és korainak tartható kerek alaprajzú Kerek bástya között emelkedő, külső oldalon mintegy 10 méter, belső oldalon is 5 méter magasan megmaradt várfal állapota különösen kritikus, baleset- és életveszélyes volt. A Szádvárért Baráti Kör által a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott, és pozitívan elbírált, veszélyelhárítást támogató pályázat megvalósításának megelőző fázisaként kellett sort keríteni a kutatásra a várfal környezetében. A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársaival, és az Egyesület önkénteseinek segítségével végeztük el, a kőműves munkákat megelőző régészeti feltárást.
Kirándulás határon innen és túl
Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő.
Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és szívet. De fáradozásunk meghozza a gyümölcsét, mivel végül felérünk a kelet – nyugati irányú hegygerincet. Ennek tetején nem látni erdőséget, hiszen az itt húzódó államhatár miatt kivágták a fákat. A kis kőkockákat követve keleti irányban rövidesen egy meredekebb emelkedőn rábukkanunk Kecskevár csekély maradványaira. Elnevezése a nép ajkán született, mivel az erődítményről nincs korabeli okleveles említés. Egyedül egy közvetett bizonyíték szól mellette. 1345-ben a hegygerinc északi oldalán elterülő Méhész jobbágyfalu kapcsán Nagy Lajos király megparancsolta a görgői várnépeknek, hogy szolgáltassák vissza az elbitorolt földeket Méhészi Péter fia Jánosnak. Ez a birtok pedig a Noghwarad {Nagyvárad} hegy alatt feküdt. Ez alapján sejthető, hogy a XIV. század derekán már létezett {vagy addigra már el is pusztult?} a Kecskevár. Az erődítmény két részre bontható: egy négyszögletes, habarcsfalazatú toronyra és azt övező árokra és kőfalra valamint a gerinc tetején félkörben megfigyelhető, szárazon egymásra rakott kőfalra. Pontosabb adatokat azonban csak régészeti feltárással lehetne róla megtudni.
Olvasd tovább →
III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás
A kóbor lovagok félelmet nem ismerve vágtak neki a végtelennek, hogy izgalmas kalandjaikkal beírják magukat a világ nagy felfedezői közé. Ha így jellemezném a pünkösdi hétvége alatt megejtett újabb vártúránkat, úgy hiszem, erősen felnagyítanám annak a három napnak az élményeit, melyekkel a III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás során gazdagodtunk. Ennek ellenére időnként mégis úgy éreztük, hogy a középkori vitézek nyomdokain haladva újra átéljük a történelmet és egyfajta időutazás részesei vagyunk. Immáron harmadik alkalommal keltünk útra, hogy megismerjük a Felvidék páratlanul gazdag várépítészetét. Túránk célpontjául ezúttal a szlovákiai Kis-Kárpátok hegyeit jelöltük ki, ahol számos egykori erősség csalogatja a várak iránt érdeklődőket:
Helyszíni beszámoló a Castrum Bene Egyesület 18. vándorgyűléséről
2012. május 11-e verőfényes napján egymásnak adták a kilincset országunk várbarátai a Tolna megyei Szekszárdon, amikor átlépték a Wosinsky Mór Megyei Múzeum hatalmas kapuját. Mert ez a patinás intézmény vállalta magára a szervezés minden gondját és nyűgjét, cserében kiérdemelve a nagyszámú résztvevő elismerő szavait. Az első nap délutánján a Múzeum könyvtárszobájában kaptunk helyet. A háromnapos konferencia témakörét a castellumok jelentették. Ennek a latin szónak az értelmezését fejtették ki a felkért előadók. Mint szavaikból kiderült, nem egyértelmű ez a fogalomkör, mert már a középkorban is tág határok között mozgott annak jelentése. Az egykori birtokos családok által lakott erődített nemesi rezidenciák általános képének megítélését megnehezíti, hogy a Tolna megyei objektumok erősen lepusztultak vagy éppen még napjainkban is értő kezű ásatóra várnak. Olvasd tovább →