Fekete Dénes képes beszámolója.
2009. november 13-15 között a Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület a Szögligeti Szalamandra turistaházban Túravezetői munkaértekezletet és egyesületi találkozót szervezet. Természetesen a megbeszélések sötétedés után voltak, napközben pedig egyfolytában túra, túra, és még egyszer túra.
A pénteki nap folyamán a következő túraútvonalat jártuk be: Szalamandra turistaház – Szádvár – Derenk – Csempész barlang – Szalamandra turistaház. (Túravezető: Fekete Dénes) A piros jelzésen – tehát a csiga felől – kezdtük ostromolni a ködfelhőbe burkolódzott várat. A rövidtávon mintegy 120 méteres szintkülönbség leküzdése nem kis teljesítmény volt. Néha a „terep fokozat” is kevés volt, és a vontatókötelet kellett bevetni, de a déli harangszó, verőfényes napsütés, a szép kilátás a Ménes völgyre kárpótolt bennünket.