Hegyi Dóra – Nádai Zsófia – Ringer István: Újhely rég elfeledett vára

Sátoraljaújhely város DNy-i határában magasodik a Sátor-hegy-csoport, melyet a Magas-hegy, a Kecske-hát, a Sátor-hegy, a Boglyoska, a Szár-hegy, valamint a Várhegy alkotnak. Az erdőkkel és szőlőkkel borított hegyek a Tokaji-hegység többi részétől kissé elkülönülve, alföldi környezetükből emelkednek ki. A csoport DK-i széléből kinyúló, 334 m tengerszint feletti magasságú Várhegyet mély nyereg köti össze a tőle nyugatra emelkedő Sátor-heggyel.

Az újhelyi vár története

A Várhegyen lévő, napjainkra csaknem teljesen elpusztult várral kapcsolatos okleveles források helytelen értelmezése hosszú időre gyökeret verő téveszmékhez vezetett. Détshy Mihály kutatásai tisztázták, hogy az V. István kancelláriájában 1261-ben kelt, a sátorelői hospesek jogállását rögzítő kiváltságlevélben szereplő castrum Saturhyg, azaz a sátorhegyi vár azonos az ugyancsak V. István általi, 1262. évi adománylevélben szereplő, patakinak mondott várral. Ez a vár, amely castrum Patak, castrum Potak, vagy castrum Potok alakban további 13-14. századi oklevelekben is előfordul, a tatárjárás után, közelebbről nem ismert időpontban, a mai Sátoraljaújhely határában álló Várhegyen épült fel. A vár építése egybeesett Sátoraljaújhely alapításával, a már említett kiváltságlevél egyik pontja az újhelyi hospesek feladataként jelölte meg a vár ciszternájának vízzel való megtöltését. Sátoraljaújhely a királyi birtoknak számító pataki erdőispánság területén feküdt, amely nevét központjáról, a mai Sárospatakról kapta. A pataki ispánság 1323 körül megszűnt, királyi uradalom lett, melyet 1392-ben adományoztak el végleg. Ez a történelmi körülmény magyarázza a várra vonatkozó korai oklevelekben szereplő megnevezést. A királyi parancsra felépült vár Sátoraljaújhely határában, a Patak felé vezető út fölött, Újhely határának Patakhoz közeli részén állt.

A vár jól védhető hegyre épült, vélhetően azzal a céllal, hogy védelmet nyújtson az ispánság lakóinak az esetleges újabb mongol támadás ellen, az Árpád-kor időszakában tehát elsősorban menedékvár volt, az uradalom központja továbbra is Patak maradt. 1262-ben a vár még nem volt teljesen kész: ekkor István herceg a Balog-Semjén nemzetségből való Ubul fia Mihály ispánnak adta örök birtoklásra a vár északi tornyát, amely akkor még nem volt kész.

Az adománylevél szót ejt a vár ciszternájáról is, amelyet ostrom esetén Mihály ispán és örökösei közösen használhattak a királyi vár várnagyával. A vár első ostromát egy belháborúban állta ki, 1264-ben. Ekkor IV. Béla és fia, István herceg közt háború tört ki. István feleségét és gyermekeit a király seregei foglyul ejtették az ostrom által bevett várban. A várat 1281-ben is megostromolták, ekkor a hivatalát vesztett nádor, az Aba nembeli Finta lázadt fel az uralkodó, IV. László ellen. A vár felépítése és Újhely település alapítása után a pataki erdőuradalom belső szerkezete átalakult, az ispánság északi részén Újhely központtal egy kisebb egység jött létre, a városhoz és a várhoz csatolva Táj, Borsi, Kovácsi és Obozligete birtokát. A vár és az uradalom királyi birtoklása részben királynéi birtoklást jelentett az Árpád-korban és az Anjou-korban is.

I. Károly 1310 körül a Baksa nembeli Simon fia Györgynek adományozta az uradalmat, ám 1319-ben visszavette azt. 1312 és 1316 között súlyos harcok dúltak a vidéken, azonban pontosan nem tudni, hogy ez érintette-e a várat. I. Károly 1327 körül ismét eladományozta az uradalmat és a várat, ezúttal Babonics János egykori szlavón-horvát bán, majd királynéi tárnokmester kapta meg, aki 1334-ben az újhelyi várban végrendelkezett. Halála után az uradalom visszaszállt a királyra, s 1392-ig az uralkodó kezén maradt. Ekkor Perényi Miklós egykori szörényi bánnak adományozta Zsigmond, a Krassó megyei érsomlyói uradalomért cserébe. 1428-ban Perényi Miklós fia – aki szintén Miklós volt – Zsigmond király seregében Galambóc ostromára indult, ahol végrendeletet készített, majd nem sokkal később meghalt, a birtok pedig visszaszállt a királyra.

1429-ben aztán Zsigmond az uradalmat és vele Újhely várát a három Pálóci-testvérnek: Mátyus országbírónak, György esztergomi érseknek, s Imrének adta, Sempte és Szakalya várakért cserébe.  A család utolsó férfitagja, Antal elesett a mohácsi csatában, s az újhelyi vár – hasonlóan Sárospatak városához – Perényi Péter kezébe került.

Perényi 1534 februárjában Újhely várából keltezte azt a levelet, melyben a kassai tanácstól kőműves mestereket kért sárospataki építkezéseihez. A hadászati szempontból vélhetően már elavult várat egy 1538-as adat leromboltként említi, s ugyanerről az állapotról tanúskodik egy 1546-os és 1548-as oklevél is. Újhely vára ezt követően nem szerepel a forrásokban.

A helyi népmonda szerint az 1600-as években “fehér barátok” éltek a várban, akik raboltak, fosztogattak és csak a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor számoltak le velük. Egy 1780-ban készült leírás alapján akkor, még láthatóak voltak a vár maradványai és erről számol be egy 1890-es forrás is. A Vasárnapi Újságban pedig arról írtak, hogy hétvégenként helyi gyáripari munkások végeztek ásatásokat. A vár ciszternája ekkor még felfedezhető volt a területen. 1904-ben Soós Elemér hadmérnök készített alaprajzot és egy rekonstrukciós látképet, amely semmiképpen sem tekinthető pontosnak, teljesen azonban nem kell elvetni, ugyanis Soós még láthatott részlegesen megmaradt alapfalakat.

A II. világháború idején a Várhegyen és környékén intenzív harcok dúltak. E harcok nyomait – vélhetően géppuskafészkeket, lőállásokat – sikerült azonosítani a régészeti kutatásokat megelőző geodéziai felmérés során. A régészeti feltárás a legfelső humusz rétegből számos világháborús emléket – repeszgránátok töredékét, lőszerhüvelyeket, pisztoly alkatrészeket – hozott napvilágra. A lelőhelyen elsőként Nováki Gyula végzett terepbejárást és készített szintvonalas felmérést 1986-ban.

Régészeti kutatás

A vár tervszerű régészeti kutatása 2007-ben kezdődött meg Sátoraljaújhely város önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma együttműködése alapján. Az első évben sor került a Várhegy erősen erdősült területének megtisztítására, terepbejárására és légifelvételek készítésére. Ugyanekkor került sor a lelőhely régészeti-geofizikai felmérésére, részleges geoelektromos vizsgálatátra és ezek térinformatikai értékelésére. Mindezek után, 2008 nyarán indult meg a vár régészeti feltárása. Az ásatást a Várhegy platójának déli zónájában kezdték meg, ahol a terepalakulatok alapján épületmaradványokat lehetett sejteni. Az eredetileg szelvényrendszerben megkutatott területen egy több elemből álló, a platót nyugat-keleti irányban keresztülszelő épületegyüttes maradványait sikerült feltárni részlegesen a kutatás első nyolc évében.

.

A helyiségsor középső eleme egy 6×6 m-es, 3 irányból is megközelíthető tér volt, amely minden bizonnyal a plató északi oldalán lévő várkert, valamint a déli oldalon lévő várudvar közötti átjárást biztosította. Keleti, erősen lepusztult, mindössze 60 cm magasan megmaradt falában két, in situ faragott kő – ülőfülkék kő ülőlapja – köztük pedig a keleti, még kutatatlan helyiségbe nyíló ajtó küszöbköve lett dokumentálva. Az épületrész nyugati fala 150 cm magasságban őrződött meg. Padlószintjét a hegyet alkotó dácit lefaragásával alakították ki, helyenként habarccsal kiegyenlítve. Déli falában feltárásra került a várudvarra nyíló bejárat 200 cm széles küszöbköve, a szárkövek fészkeivel együtt, ettől nyugatra pedig egy ablak helye került azonosításra a falszövetben. A tér harmadik, a várkert irányába nyíló északi bejárata 180 cm szélességű. A fentiekben leírt helyiség járószintjét nyugatról keleti irányban csökkenő vastagságú, nagyköves omladékréteg fedte, melyből kisszámú, kora újkori kerámia és III. (Vasa) Zsigmond 1621-ben vert ezüst hármas garasa látott napvilágot.

A helyiségsor nyugati elemének alapterülete 8×6 méter, keleti szomszédjától mintegy 30 cm-rel magasabban lévő, ugyancsak omladékkal borított járószintjét keményre letaposott földréteg alkotta, amelyen nagyobb foltokban az öntött habarcspadló maradványait is észlelni lehetett. A helyiség használati idejét az itt feltárt Szapolyai János és I. Ferdinánd denárok keltezik. A helyiség északi, 80-150 cm magasságban megmaradt, két rétegből megrakott, kisebb szakaszon elbányászott falának nyugati végéhez közel egy, a várkert irányába vezető lépcsősort bontottunk ki. A feltárt 5 lépcsőfok közül lentről a második egy másodlagosan idehelyezett kőfaragvány, vélhetően kapu szárkő. Az épületrész nyugati zárófala az erózió miatt olyan mértékben lepusztult, hogy a padlószinthez képest mintegy 100 cm mélységben lehetett csak tisztázni alapozásának belső síkját.

A helyiség padlószintje alatti földfeltöltésből került elő az egyedi leletnek számító bronzcsat. A csatkeret négyszögletes metszetű pálcából rombusz alakúra hajlított, a négy sarkán kiugró, kisebb dudorral végződő nyúlvánnyal, melyet vésett vonalak díszítenek. A csatkereten pontkördíszítés figyelhető meg, a csattüske épen megmaradt. A tárgy ruhacsatként, palástcsatként azonosítható. A Várhegy platóját nyugat-keleti irányban kettéosztó épületegyüttes kialakítására valamikor a késő középkorban kerülhetett sor. A padlószint feletti omladékrétegből gyűjtött leletek a végleges pusztulást a 17. századra keltezik.

            A bemutatott épületegyüttestől délre helyezkedett el a várudvar, amelyet a dácitfelszín helyenként igen egyenetlen lefaragásával képeztek ki. Az udvar felszínéről, koncentráltan az épületegyüttes közelében gótikus és reneszánsz riolittufa kőfaragványok – köztük jelentős számú gótikus és reneszánsz nyíláskeret- és párkánytöredékek – láttak napvilágot, amelyek kulcsfontosságú szereppel bírnak a vár építési periódusainak tisztázásában.

.

A gótikus tagozattal ellátott faragványok közül kiemelkedő egy gazdagon profilált, körtetagos ajtókeret két szárkő eleme, amelyeket később, talán a 16. század első évtizedeiben felhasználtak egy új ablaknyíláshoz és egyszerű, élszedett keretté faragták át őket. Az ablakkeret köveinek belső síkján az egykori vasrács csaplyukai is megfigyelhetőek. (kép, a kiállításban átfaragott kő) Egy másik gótikus, pálcatagos profillal ellátott ablakkeret szárkő elemének belső síkján bekarcolt malomjáték fedezhető fel. (kép, malomköves kő) A reneszánsz nyíláskeret töredékek eltérő profilja alapján egy ajtó és két szemöldökpárkány határozható meg, több töredéken pedig vörös festés nyomai is felfedezhetőek. E faragványokkal kapcsolatban meg kell említeni a vár területéről szórványként begyűjtésre került kulcsfontosságú kőelemet, felületén az 1533-as évszámmal. Ez egy íves ajtókeret középső záróköveként azonosítható, mely a déli épületegyüttes déli bejáratának a kőkeretéhez tartozhatott.

További lehetőség nyílt tervkutatás folytatásához, mivel a 2015. és 2016. években az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének középkoros hallgatói egyetemi tanásatás keretében kapcsolódtak be 6-6 hétre a munkálatokba. Az ásatás így lehetőséget nyújtott a tanulók számára, hogy mind a bontó munkában, mind pedig a dokumentáció készítésében részt vehessenek, reméljük sok tapasztalatot szerezve.

Az utóbbi két idény során a korábban feltárt szárazároktól északra, a Vár-hegy platójának északi felén folyt a kutatás. Az addig feltárt épületrészek alapján azzal a prekoncepcióval indulhattunk el, hogy az északi részen a falakkal körülhatárolt várudvar, néhány a körítőfalakhoz kapcsolódó épülettel helyezkedik el, s ezek kutatásával vár teljes kiterjedése meghatározhatóvá válhat.

Ezért először a plató keleti és a nyugati szélein, a feltételezett várfalakra merőlegesen nyitottunk egy-egy árkot. Ezekben, a terepszint meredek esésének vonalában meg is találtuk a várfalakat; azonban a külső falsíkjuk, így a szélességük nem volt meghatározható: erősen lepusztultak a környezeti hatások következtében. A nyugati árokban éppen egy, a várfalhoz kötésben csatlakozó épület, L alakban dél felé beforduló falszakaszára nyitottunk rá, melyről a következő év során – az épület déli zárófalát megtalálva – kiderült, hogy bizonyosan egy emeletes, vastag falú, torony-szerű épület része lehetett.

.

A téglalap alaprajzú épület a földszinten tagolt volt: egy vékonyabb, utólagosan hozzáépített osztófallal, melynek a keleti felén a lenyomatok alapján faszerkezetes keretű ajtónyíláson át lehetett közlekedni. Az épületből kifelé nyíló ajtónyílást azonban nem találtunk, ezért azt feltételezzük, hogy az általunk feltárt alsó, raktározásra használt habarcsos padlójú szintet az emeletről közelítették meg. Az emelet létét bizonyítják továbbá a betöltés törmelékében talált boltozati téglák, leszakadt terazzo padló darabok, faragott riolittufa kőelemek – egy ajtókeret, ülőpad és egy bezuhant kályha padkájának töredékei, valamint több szürke anyagú, tál alakú kályhaszem töredéke.

A plató északi csücskében tűztük ki a következő árkot, ahol először egy falkorona, majd a fal déli oldalán, középen egy in situ, íves záródású, élszedéssel díszített és kőfaragó mesterjeggyel ellátott ajtó riolittufa kerete bontakozott ki.

.

A faragott elem helyzete alapján biztosak voltunk benne, hogy az épület belső tere a megtalált faltól északra helyezkedik el, de itt is az alaprajz teljes megismerése 2016-ban vált lehetségessé. Ekkor tisztázódhattak csak az épület belső terének méretei (5,6×7,1×7,1 m), tehát egy egyenlő szárú háromszög alakú tornyot rejtett a néhol 3 méter vastag törmelékréteg. Bár a torony nyugati fala megcsúszott, az agyagos padlószint megszakadása pontosan kiadta az eredeti vonalát, s a keleti részen sikerült megtalálni a fal külső síkját, ami itt 2 m széles volt. Az omladékból több érme került elő, melyek a vár írásos forrásaival megegyezően a 16. századi felhagyásához, pusztulásához kapcsolódnak. Különösen izgalmas volt a 20 darabból álló ezüstpénz éremlelet megtalálása, melyek kivétel nélkül I. Ferdinánd 1528 és 1532 között ver dénárjai, de innen került elő egy liliom díszes bronz pecsétgyűrű is.

A fémleleteken kívül előkerült több faragott csont tárgy, sok kerámiatöredék, melyek közül több edény összeállítható és kiegészíthető volt, valamint néhány, valószínűleg a torony födémszerkezetéhez tartozó famaradvány.

.

A harmadik fő munkaterület a várudvart észak-déli irányban keresztülszelő, 27 méter hosszú kutatóárok volt, mely tulajdonképpen a már tárgyalt területeket kötötte össze. A célunk az épületek környezetének és az udvar szintjeinek a megismerése volt. Az árok középső részén, 50 cm-es mélységben egy észak-déli tájolású csontvázat találtunk. Az eltemetett személy bolygatottsága alapján már a második világháborús események előtt elhunyt, s a rétegviszonyok alapján a középkornál fiatalabb volt.

Azt tudtuk már, hogy a vár déli részén a visszafaragott és habarccsal kiegyenlített szintet használták a középkor során, azonban a háromszög alakú torony előterében 3 méter mélységben jelentkezett a sziklafelszín, melyet tekintélyes mértékű, különböző pusztulási és feltöltési rétegek borítottak.

A kutatás múltja és jövője

Az Újhelyi vár kutatása több szempontból is különleges jelentőségű, példaértékű. Először is napjainkban igen kevés esetben nyílhat lehetőség egy régészeti lelőhely, esetünkben egy vár tervszerű feltárására: arra, hogy egy területen kifejezetten kutatási céllal nyissunk meg árkokat; nem pedig egy beruházás pusztítását megelőzve sebtében dolgozzon a régész. Sátoraljaújhelyen pedig, szerencsés módon – és sokak támogatásával – megfelelő előkészítés után kezdődhetett meg, s folyhat évek óta töretlenül a munka. Ez a munka pedig éppen annyira tudományos, mint amennyire a civilek szolgálatában álló, hiszen a cél mindenekelőtt Újhely település történetének a megismerése és megismertetése. Ez jelenti tehát a másik fő pontot: a régészet eredményeinek közzétételével, s az önkéntesek, érdeklődők bevonásával jöhet létre a közösségi régészet. A civil támogatás nélkül az utóbbi évek eredményei nem kerülhettek volna napvilágra.

A lassan 10 éve zajló feltárás ellenére még nem ismerjük a vár pontos alaprajzát, a különböző építési periódusait, azonban a  kutatás során rögzített megfigyelések, információk és leletek apró mozaikjai mind többet árulnak el az eddig pusztán történeti adatokból ismert várról és a falak között évszázadokkal ezelőtt zajlott mindennapokról. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban az eddigi ismeretek alapján készült izgalmas kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a vár középkori életének számos részletével, az ott végzett ásatások eredményeivel és az előkerült leletekkel is.

Bízunk abban, hogy a vár feltárása a következő években is töretlenül haladhat, s a felszínre hozott falak állagvédelme, mértéktartó kiegészítése és helyreállítása után Újhely sokáig elfeledett vára kedvelt örökségturisztikai helyszínné válhat, a vár történetét bemutató kiállítást pedig számos újabb értékes lelettel és izgalmas kutatási eredménnyel bővíthetjük majd. Így minden kedves olvasót arra buzdítunk, ha teheti, látogasson el a sátoraljaújhelyi Várhegyre, hiszen a föld felszínéről sokáig nyomtalanul eltűnt újhelyi vár folyamatosan előkerülő részleteiből a középkori Magyar Királyság egyik impozáns erőssége bontakozik ki.

Végül, de nem utolsó sorban itt is szeretnénk megköszönni Sátoraljaújhely városának, Ignácz Andrásnak, Homonna Lászlónak, Ádám Attilának, Csintalan Zsoltnak, Szabadka Zsoltnak és családjának a támogatást és a sok-sok segítséget; nélkülük nem valósulhatott volna meg az utóbbi évek feltárása.

Bibliográfia:

Détshy Mihály: Újhely várának története. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Füzetei 1. 1994.
Ringer István – Szörényi Gábor András: Jelentés a sátoraljaújhelyi vár feltárását megelőző műszeres lelőhelyfelderítésről. Castrum 7. 2008 160-166.
Ringer István: Castrum Wyhel. Gondolatok a sátoraljaújhelyi vár múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, 2010.
Ringer István: Sátoraljaújhely vára. Castrum 13. 2011.
Ringer István: Beszámoló a sátoraljaújhelyi vár régészeti feltárásának első éveiről (2007-2011) A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 50. 193-204.
Hegyi Dóra – Ringer István: Az újhelyi vár régészeti kutatásának újabb eredményeiről. Széphalom 25 (2015) 357-364.
Hegyi, Dóra: Short report on the excavations in the Castle of Sátoraljaújhely in 2015. In: Bartus, Dávid (ed.): Dissertaciones Archaeologicae ex Instituto Archaeologico Universitatis de Rolando Eötvös nominatae. 3 (2016) 263-268.
Hegyi Dóra – Ringer István: Az újhelyi vár 2016. évi kutatása. Várak, kastélyok, templomok évkönyv. 2016. 115-117.

Szöveg és fotók: Hegyi_Dóra, Nádai Zsófia és Ringer István
Szerk.: Várjáró Magazin (Vígvári Tamás)