Dimény Áron: Vikingek és szamurájok

Kedves Várjárók! Szokásomtól eltérően – mely szokás nem az írásé, hanem a várlátogatásé – most két olyan várról fogok írni, ahol nem aludtam, és nem is elhagyatott.

Először egy japán vár leírása fog következni, majd másodjára, mint egy jó desszert, egy dán váré. De vigyázat: mindkettő nagyon száraz lesz!

A Hamamacu vár (浜松城 ejtsd: hamamacudzsó) {F1}

Két évig dolgoztam Japánban. Mivel én az erdő mélyén lévő romvárakat szeretem, ez alatt csak egy várban voltam abban a városban, ahol laktam. Viszont voltam egy erdő mélyén megbúvó buddhista kolostorromnál, többször is, ahol – bármennyire is hihetetlen – nem jár ember. Még a golden week alatt is, ami egy hét szünet, alig voltak 4-5-en ott. Mondjuk, az már nekem tömeg volt. De mivel ez nem vár, hanem kolostor (és a neten sincs róla jól összeszedett infó:) most nem erről fogok írni, hanem a címben szereplőről. Íme, a száraz tények, a vége felé egy kis saját fűszerezéssel:

A mai Hamamacu vár Hamamacu város közepén található. Terméskőből rakott védfaláról híres. A vár területén állt erőd régi neve Hikuma volt. Az Edo bakufu, azaz az Edo korszak (ld. később) sóguni kormányzata alatt az itt tevékenykedő számos várúr között sok volt a sikeres, ezért nevezték a várat „sikervárnak” is. De voltak balszerencsés események is, mint pl. Inoue Maszamoto lefokozása.

Különböző elképzelések vannak az építtetőkről, de talán az első Imagava Szadaszuke volt az 1400-as évek eleje táján.

Imagava-Siba-kor  (azaz a vár azon kora, mikor kezdetben még ez a két család birtokolta a várat)

Az 1400-as évek elejéről ugrunk az 1500-as évek elejére, a hadakozó fejedelmek korába, amikor már a Siba és az Imagava-család rivalizált egymással egy Ókoucsi Szadacuna uralta területen, aki egyébként Sibáékat támogatta, de végül Imagaváék győztek mindkettőjük felett. Ezután ők majd Imagava Udzsicsika követői, az Ío nemzetség uralkodtak ott. Később Ío Noricuráé (azaz az apjáé) lett a vár. Noricura részt vett Imagaváékkal az okehadzamai csatában. Itt esett el Imagava Josimoto, amivel az Imagava-család elkezdett meggyengülni. Ebben az időben szállt át a vár az akkori Ío Noricura családfőről fiára, Curatacura.

Imagaváék meggyengülése után az akkori várúr Ío Curatacu lázadás gyanújába keveredett Imagava Udzsidzane ellen. Ebből kifolyólag 1565-ben Imagava hadserege bekerítette őket, ahol súlyos veszteségeket szenvedtek, de a végső pusztulástól megmenekültek. Majd Imagaváék béketárgyalást kezdeményeztek, melyet Curatacu el is fogadott, és a csata után az

Imagava-családhoz való újracsatlakozás miatt a szunpui (Sidzuoka város régi neve) hivatalhoz fordult amnesztiáért, de a béketárgyalás csak egy csel volt, és Curatacut megölték.

Ezután a hikumai várat a fő csatlós család, az Ema család védte tovább, de a váron belüli pártszakadás miatt belső konfliktus jött létre a Tokugava és a Takeda pártiak között. Végül Tokugava Iejaszu elejét vette ennek, és elfoglalta a várat. Egy másik magyarázat szerint Curatacu özvegye, Tadzu úrhölgy vezetésével az Ío család maradéka védte a várat Iejaszu ellen, aki 1568 decemberében követeket küldött Tadzuhoz, és biztosította, hogy gondoskodik róla és gyermekéről abban az esetben, ha átadják a várat, így sürgetvén a megadást, de ezt Tadzu mindannyiszor visszautasította, ezért Iejaszu végül megtámadta a várat. A várvédő katonák Tadzu parancsnoklata alatt hősiesen küzdöttek, de mind a szamurájok, mind az özvegy meghalt. Még ma is áll a vár közelében a Tadzu tiszteletére emelt „Virágos hölgy” bodhiszattva oltár.

Iejaszu-kor

Tokugava Iejaszut Oda Nobunagával és Tojotomi Hidejosival Japán három egybekovácsolójaként emlegetik, akik – nem feltétlenül egymással békében – átvezették Japánt a hadakozó fejedelmek korából, ami majd száz évig tartott, a békés és egységes Edo-korba, ami 1603-tól Iejaszuval kezdődött, és több mint 250 éven keresztül tartott. Ebben a korban változtatták a fővárost Kijotóró (Kjóto) Edóra, ami a mai Tokió (Tókjó) régi neve.

1570-ben Iejaszu, hogy felkészüljön Takeda Singen inváziójára, áthelyezte főhadiszállását Mikava régió Okadzaki várából Tótoumi régió Hikuma várába. Az Okadzaki várat átadta első törvényes fiának, Nobujaszunak. Eredetileg a Tenrjú folyó túlpartján, Ivatában Micukénél akart új várat építtetni, de ha ott bekerítették volna őket, akkor a hátuk mögött a folyóval kellett volna küzdeniük, ezért inkább a Hikuma várat bővítette ki délnyugati irányba. Ekkor történt az is, hogy mivel az akkori helységnevet, a Hikumát baljóslatú szónak gondolta (hiku uma, uma o hiku = elvezetett ló, lovat elvezetni, ami a legyőzetéssel kapcsolatos), a hamamacui sóen birtokán belül lévő területek nevét és a vár nevét is Hamamacura változtatta.

1573-ban Takeda Singen már jelét mutatta ama szándékának, hogy megtámadja a várat, de hogy Iejaszut provokálja, úgy vezette arra seregét, mint akik mit sem törődnek vele. Erre Iejaszu ráharapott, kitört a várból, de szembetalálta magát Takeda ügyes ellentámadásával, és vereséget szenvedett. Ez volt a mikatagaharai csata. A Tokugava hadsereg egy részét legyőzték, és Iejaszut is sikerült majdnem a halálba kergetni, de Nacume Josinobu (vagy Kicsinobu) és Szudzuki Kjúdzaburó önfeláldozásával Iejaszunak egy maréknyi emberével együtt – akik Narusze, Kuszakabe, Ogurumi és Simada voltak (különböző rangokban) – sikerült visszamenekülnie a várba. Azt mondják, Iejaszu életében ez a megfutamodás és a későbbi igagoei esemény volt a legkritikusabb. A várba visszatérő Iejaszu ezután máglyákat gyújtatott, és kinyittatta az összes kaput – az úgynevezett üres vár stratégiát alkalmazta. Majd festőművészt hívatott, festetett magáról egy képet (ami később híressé vált), forró vizes rizst evett, és horkolva elaludt. Az emberei látták, mennyire visszanyerte lelki nyugalmát, így ők is fellélegeztek. A Jamagata Maszakage vezette üldöző seregnek, látván az üres vár stratégiát, erős veszélyérzete támadt, és haboztak betörni a várba. Azt mondják, támadás nélkül vissza is vonultak.

A várbővítések és javítások 1582-ben nagyjából befejeződtek, majd 4 év múlva, 1586-ban Iejaszu áthelyezte főhadiszállását Szunpuba. A hamamacui várban 29 éves korától 45 éves koráig, 17 éven keresztül lakott.

Iejaszu után

Az Iejaszuval kezdődő Edo-kort Tokugava-korként is szokták emlegetni, mivel minden kormányzó sógun a Tokugava családból került ki, összesen  265 éven keresztül 1868-ig, a Meidzsi-kor kezdetéig, amely korban a császár ismét visszakapta rég elvesztett valódi hatalmát.

Iejaszu után 1590-től Tojotomi Hidejosi egy vazallusa, Horio Josiharu és második fia, Horio Tadaudzsi összesen 11 évet laktak a várban, majd a szekigaharai csatában való tevékenységük elismeréseként átköltöztették őket az Idzumo régiói Gasszan hegyen lévő Toda várba. Aztán a Tokugava Jorinobu parancsnoksága alatti időt leszámítva több Tokugava vazallus daimjó, azaz földesúr lakott a várban.

…és napjainkig

Az újkori képek alapján a várnak nem volt az a jellegzetes, több szintes, pagoda jellegű vártornya (mint most), hanem csak egy azt helyettesítő kétszintes őrtornya a belső várban. A Meidzsi- restaurációban (kb. az 1870-es évek) a használhatatlan várakat, köztük ezt is lerombolták. A romjain létesült 1950-ben a hamamacui várpark. 1958-ban rekonstrukció néven vasbetonból építettek rá egy előbb említett, soha nem létezett pagoda jellegű vártornyot. 1959-óta hivatkoznak rá úgy, mint Hamamacu egyik történelmi emlékére. Napjainkban a vártorony tájházként működik, és az Iejaszu-korszaktól a modern korig használt tárgyakat lehet benne megtekinteni. A várpark jól ismert, híres cseresznyevirágzást néző hely.

A vártorony most egy szép zöld, néhol burjánzó, néhol gyepes park szélén található. Ma csak ez a műtorony és a közelében néhány falmaradvány látható, mert a többi részen növényzet vagy egyéb épületek vannak, az eredeti alaprajz nem ismerhető fel.

Az eredetileg Hikuma várnak nevezett épületrészt az Edo-korban – azaz Iejaszutól Meidzsiig valamikor – rizsraktárnak használták. A Meidzsi-restauráció után Inoue Hacsiró, egy akkori busi, sintóista Iejaszu szentélyt építtetett oda, ami 1945-ben a csendes-óceáni háborúban leégett, majd 1959-ben újjáépítették. (Na, ezt nem láttam, vagy nem tudtam, hogy az.)

Ha egyszer valaki Hamamacuban jár, mindenféleképpen járja körbe a parkot, nézze meg a vár körül az összes romot (másszon is fel rá, ha még lehet :), menjen be a toronyba, egészen a tetejéig, és ha jó idő van, látható onnan a Fudzsi is, amely a környező hegyek tömegéből háromszor olyan magasra nyúlik. És egyébként lehet a várparkban aludni… hogy ez akkor mért nem jutott eszembe?!

Kalø vára (Kalø Slot) {F2}

Húgom Dániában lakik, így amikor egyszer elmentünk meglátogatni, persze hogy meg kellett nézni a közelükben lévő várromot is. A cikk második felében erről fogok írni az európai gondolkodásmódhoz jobban idomulva és rövidebben, mint előbb. Viszont elnézést kell kérnem, hogy most – nem úgy, mint előbb – nem az eredeti forrást veszem alapul, hanem az angolt, mivel dánul nem tudok, húgom meg biztos nem örült volna, ha lefordíttatom vele.

Kalø (ejtsd: kelő) vára a Jütland-félszigeten, Dánia a kontinenshez tartozó részének keleti felén található Århustól 20 km-re a Mols Bjerge Nemzeti Parkban.

Történelme:

A várat 1313-ban azért építtette az akkori dán király, Erik Menved, azaz VI. Erik legalább három hasonló társával együtt, hogy szembeszálljon az éppen a korona ellen folyó jütlandi nemes- és paraszt lázadással. A többi három vár Borgvold Viborgban, Bygholm Horsensben és Ulstrup Kelet-Struerben volt. Mindegyiket a helyi parasztság kényszermunkájával építtették, hogy letörjék lázadó kedvüket. Kalø vára egy kis szigeten épült, amit egy 500 m hosszú és 1,2 m magas mesterséges feltöltés köt össze a kontinenssel. A feltöltést kikövezték, az erőd köré pedig mély várárkot és földhalmokat építettek. A kikötőt, a külső falakat és minden erődítményt kézi erővel emeltek, ami óriási feladat volt a XIV. század elején. (Szerintem nem, de ezt írták.)

A vár sikeres volt eredeti célját tekintve, de hamar, már 1320-ban a nemesség a koronázási chartával kényszerítette az új királyt, II. Kristófot, hogy romboltassa le a többi királyi várral együtt Jütlandon. Nem tisztázott, milyen mértékben rombolták le végül, de annyi bizonyos, hogy az udvar elvesztette Kaløt, amire jelzálogot raktak. A XV. századtól sokkal békésebb szerepet töltött be a vár; helyi közigazgatási központ és állami börtön volt. II. Keresztély itt tartotta fogva a későbbi svéd királyt, Gustav Vasát 1518-19 között, aki megszökött onnan, és parasztnak öltözve Lübeckbe menekült.

Amikor III. Frigyes megváltoztatta az államformát választáson alapuló monarchiáról abszolút monarchiára, az 1660-ban kitört dán forradalomban Kalø elvesztette addigi funkcióját. Az épület a svéd megszállás alatti háborúban (1643-1654) pusztulásnak indult. 1662-ben Ulrik Frederik Gyldenløve, Laurvig grófja úgy döntött, miután apjától, III. Frigyestől megörökölte a várat, hogy leromboltatja az elhagyatott romokat, és az építőanyagot a koppenhágai magánpalotájához használja fel, amit ma Charlottenborg palotának hívnak.

A Kalø-sziget és Kalø vára az 1800-as években lett védetté nyilvánítva, a restaurálási munkálatok pedig 1903-ban C. M. Smidt, a Dán Nemzeti Múzeum képviselőjének vezetésével indultak meg. Egy a nevével jelzett emlékkő el is van helyezve a felvonókapu előtt. A felújítás a II. világháború alatt is folyt, amikor is a várat a német haditengerészet ágyúnaszád lőgyakorlatának célpontjaként használták. Szerencsére a romok csak csekély mértékben sérültek.

Napjainkban a sziget és a vár a dán állam tulajdonában és védelme alatt áll. 2009-ben a terület a Mols Bjerge Nemzeti Parkhoz került.

Szóeredet (csak a szórakozás kedvéért)

A sziget neve, a Kalø szó első tagja állítólag a Kalv régi formájából a Kalfból ered, ami borjút jelent, a második tag, az ø pedig nemes egyszerűséggel sziget. Nem tisztázott, hogy azért hívják tehát Borjú-szigetnek, mert a parasztok ott legeltették a gulyát, vagy azért, mert a borjú szóval később gyakran utaltak kis szigetekre melyek nagyobb szigetek vagy szárazföld mellett feküdtek úgy, mint a tehén mellett fekvő borjú. A Lillebælt-tengeren van két sziget: a nagyobb neve Fænø, a kisebbé mellette Fænø Kalv.

Mi félig napos időben, de természetesen szélben látogattuk meg a romot. A kimagasló öregtornyon kívül a vár minden része már csak alacsony falmaradvány egy nagy és füves területen a dombok között. Minden porcikáját végigfényképeztem, fel is másztam rá, mint ahogy szoktam, majd megebédeltünk a tövében, és mentünk tovább egy szántóföldre sarazni.

Aki arrafelé jár, mindenképpen látogassa meg. És szerintem lehet ott aludni is – ezt már akkor kitaláltam!

Források:
{F1} (japán): https://ja.wikipedia.org/wiki/%E6%B5%9C%E6%9D%BE%E5%9F%8E, Kokugo Daijiten Dictionary, Shinsōban (Revised edition) © Shōgakkan 1988/国語大辞典（新装版）©小学館 1988

{F2} (angol):
https://en.wikipedia.org/wiki/Kal%C3%B8_Castle

Szöveg és fotók: Dimény Áron
Szerk.: Várjáró Magazin