Várjáró Magazin 9. szám
Szatmári Tamás: Életem első vára: Sirok (sokadszor megnézve)
Kezdeném a mondókámat azzal, hogy a Tisztelt Olvasótól elnézést kérjek, mivel ez a cikk teljesen szubjektív, a saját érzelmi állapotomtól fűtöttre sikeredett. Hogy miért is? Erre már a címben próbáltam utalni. Sirok az a vár, amit életemben először felkerestem. A jó öreg Freud óta pedig köztudott, hogy az első benyomás a legfontosabb. Tehát először is forgassuk vissza a történelem kerekét jó 40 esztendővel.Édesapám elhatározta, hogy családi szánkózásra elvisz minket a közeli Mátrába. Így hát apával, anyával és öcsémmel együtt négyen beszálltunk az 1300-as nagy Polskiba, hogy útra kelljünk észak felé. Akkoriban még sokkal kisebb forgalom zajlott a közutakon, nem úgy, mint manapság. Felérve a mátrai szerpentinre, sorra néztük a helyszíneket, de mindenütt telt ház fogadott. Végül valahogyan, amit így utólag isteni jeladásnak vélek, egészen a hegység keleti oldaláig autóztunk. Apa az ott mi? – kérdeztem felmutatva egy csúcsra. Az, fiam a siroki vár – jött a válasz. Nézzük meg – kérleltük testvéremmel együtt a szülőket. Akik persze a gyermeki könyörgésnek nem tudtak ellentmondani. Így lett a mátrai szánkózásból végül is vármászás.
A decemberi hóban-fagyban felkapaszkodni, még hozzá nem az egykori szekérúton, hanem a szakadékos oldal mentén. Felérve aztán elámultan az időtől megvénült kőfalak láttán, majd kitapogatva a sötét alagutak falát, végigbotorkáltunk a szikla mélyén. Hazatérve a kirándulásról, rögtön lerajzoltam az emlékeimet. Mivel szerencsére gyűjtögető típus vagyok, ezt a spirálfüzetet megőriztem, így az akkor készült rajzokat be tudom mutatni.
Akkor a siroki vár látványa olyan tudásvágyat keltett bennem, hogy a gyermekkönyvtárba jutva, igyekeztem minden váras irodalmat kikölcsönözni és elolvasni. Ismereteket szereztem a várak históriájának sok évszázadáról, kik építették, milyen céllal, hogy teltek a várbeliek mindennapjai. Célomul tűztem ki a magyar történelemben szereplő erődítmények feltérképezését, minél jobb megismerését. A kezdeti spirálfüzeteket idővel felváltotta a cédulagyűjtemény, majd modern világunk vívmánya, a számítógépes feldolgozás. Előbb magányos farkasként, majd társaságban egyre több várat sikerült bejárnom, határon belül és kívül.
A siroki várra visszatérve, időnként felkerestem ezt a történelmi helyszínt is, figyelve, hogy mi változott benne? Pár esztendeje nagyon megörültem, amikor hírt kaptam róla, hogy jelentős pályázati pénzösszegből neki kezdenek a várrom restaurálásához. Elhatároztam, hogy a XVIII. Siroki Várjátékok kapcsán ismét felkeresem, hogy saját szememmel lássam a változásokat.
Az Eger városába tartó távolsági buszról leszállva a község központjában, gyalogszerrel vágtam neki az oly jól ismert útszakasznak. A Várhegy felé kiváló minőségű aszfaltút vezet. Mellettem elsuhannak az oda igyekvő személygépkocsik, de én nem rohanok. Időnként megállok, hogy magamba szívjam a látványt, a siroki vár igen jellegzetes, megunhatatlan sziluettjét. Ami új a számomra, az a zászlók erdeje. Emlékszem, régen csak egy nemzetiszínű zászló lengedezett a felsővár palotacsonkján, most hirtelen hatot számolok össze. Nagy divattá vált ez a „zászlósítás”, elég csak például hozni a gyulai várat. A középkorban csak egy zászlót lengetett a szél a tornyon, az éppen aktuális földesúrét. Most pedig a vár történetének összes birtokosáét egyszerre lengeti. Ez pedig az én véleményem szerint így történelmietlen, megtéveszti az átlag kirándulót.
Rendületlenül haladok feljebb, elérem azt a kaput, ahol a pénztárat kialakították. Megveszem a jegyet {most csak 600 Ft. amúgy a felnőtt jegy 800-at kóstál}, majd igyekszem tovább. Az egykori vízmosásokkal szabdalt középkori szekérút már a múlté, itt is szuperkényelmes, babakocsival is járható, mint azt látom a családi piknikezők konvoját nézve. Bár a zöld lombkorona mindent eltakar, de az ideszűrődő zene elárulja, jó felé tartok. A hegynyeregbe felérve jobb kéz felől a hagyományőrzők gyakorlását látom. De engem a középkori várból áradó vonzerő ellenállhatatlanul balra taszít. A macskaköves út bár stílusos, de a szádvári szekérút évszázados véseteivel nem versenyezhet.
A Várhegy csúcsára érve sokadszorra üdvözölnek az alsóvári ó-olaszbástya sötéten ásító lőrései. Ott hol gyermekkoromban falcsonkok fogadtak, most takaros felvonóhidas kapu fogad, veretes ajtószárnyakkal, előtte újra kiásott farkasveremmel. Fényes még a felvonóhíd lánca, de mivel a korlát miatt úgy sem mozgatható, csak díszletként kell tekinteni rá. A kapu keretét is úgy alkották, hogy élesen elüssön képileg a régi várfal formájától. Felette viszont jó ötlet, hogy a XVI. századi nagy várépíttető Guthi Ország Kristóf 1561-es emléktábláját újravésették és bemutatták.
.
.
Belépve az alsóvár udvarára, kissé furcsállom a háromszög alakú faházikót, ami abszolút, de nem illik ide. A középkorban istállónak használt területen húztak fel egy kiállítóhelységet a modernkori építőmesterek. Ide belépve kis panoptikum keretein belül láthatjuk a főként törökkori tárgyi leleteket, olvashatunk az erősség múltjáról. Az üvegtárlókban sorakoznak a sok száz esztendővel ezelőtt itt élt várbeliek elvesztett tárgyai, cserépkályha töredékek, pipák, pénzérmék. Kiváló ötletnek tartom, hogy a fogasokra helyezett török kaftánok, turbánok felöltése révén a látogatók fényképet készíthetnek magukról. Egy kézzelfogható, hazavihető élmény a várból. Az épület előtt végre megtaláltam, amit eddig hiányoltam, egy asztalkán képeslapok és Sirok községet és várát ismertető könyv kelleti magát. Természetesen megvásárlom, hiszen kedvenceim az ilyen helytörténeti munkák. Jó lesz majd olvasgatni a zord téli napokon. Megtudom az árusító kedves hölgytől azt is, hogy egy, a Mátra nevezetességeit propagáló szervezet adta ki a prospektusokat, kisebb-nagyobb kiadványokat. Bizony kell is reklámozni kis hazánk nevezetességeit, hiszen sokan messzi kontinensekre utaznak el úgy, hogy a hazai tájak szépségeit egyáltalán nem ismerik. Sorra járom a bástyákat, hiszen most már gerendasoros léccel fedve vannak, így rajtuk állva megcsodálható a környező hegyek vadregényes panorámája. Felfedező utamban egyedül a felsővárba vezető lépcsősor végén, a sziklába vésett boltozatos alagútban elhelyezett zárt ajtó állít meg. A felsővár régészeti kutatás miatt zárva, nem látogatható – olvasom a papíron. Hát, ha majd elkészülnek vele, ismét eljövök – fogadkozom magamban, és sarkon fordulok. Kiballagok a várból, majd körbejárom, hiszen a várrenoválók erre is gondoltak. Korláttal kerítve a szakadékos hegyoldali ösvényt, keskeny csapáson haladva nézelődhetünk felfelé a sziklán trónoló kőfalakra, vagy éppen a lábunknál tátongó mélységre. Viszont a sűrűn feltűnő, az éjszakai megvilágítást szolgáló lámpákat teljesen felesleges pénzkidobásnak tartom, hiszen a látogatók túlnyomó többsége nappal keresi fel az erődítményt, és nem marad itt estig, hogy éjszaka is gyönyörködjön benne.
.
.
A túloldali várároknál leülök a padra, hogy szuszogjak egyet a nyári hőségben. Ideje felidézni, hogy mi történt a siroki várral az elmúlt évszázadokban.
A honfoglaló magyarokkal együtt a IX. század végén a Kárpát-medencébe érkeztek a kabarok, akik közül az Aba nemzetség telepedett le a Mátra déli lankáin. Közülük a Borh-Bodon nemzetség tagjai építették fel a 296 méter magas vulkáni csúcsra a siroki vár korai részeit valamikor a tatárjárás utáni időszakban. Nem csak a csúcsra emeltek lakóépületeket, hanem a könnyen véshető riolittufába is közlekedő folyosókat és termeket vájtak. Ez a nemzetség a XIV. század elején behódolt a trencséni oligarchának, Csák Máténak. Ezért Anjou Károly király parancsára 1320-ban Debreceni Dózsa és Drugeth Fülöp vezetésével királyi sereg megostromolta és elfoglalta. A következő időszakban Kompolthy Imre várnagy igazgatta a hozzá tartozó jobbágyfalvak sorával együtt. 1332-től az uralkodó Chenik nevű vitézének adományozta oda. Mivel 1372-ben Domoszlai Miklós hevesi alispán és siroki várnagy a saját költségén javította ki, ezért Nagy Lajos király kétezer aranyforint értékben zálogba adta neki. Ez azt jelentette, hogy amíg a király a pénzt vissza nem fizeti neki, addig a várbirtok jövedelmeit a nemes úr magához vehette. Zsigmond király idejében új földesura lesz, mert Tari László váltotta magához. Ekkoriban már oklevélben szerepelt a Vár-alja település, napjaink községének őse. 1468-ban a Tari família utolsó tagja, György végrendeletében 2400 aranyért cserében a Guthi Országh főnemesi családnak zálogosította el. Hunyadi Mátyás király 1475-ben megerősítette a birtok jogában kedvelt hívét, aki akkoriban a nádorispáni tisztet viselte. A mohácsi vész utáni korszakban felerősödik a török eleni végvár szerepe. Különösen miután a hódító oszmán hadak 1552-ben megvívták a szolnoki várat, majd sikertelenül ostromolták Egert. Az 1555-ös gönci országgyűlés határozatai kötelezték a környékbeli földesurakat, hogy magánváraikat megerősítsék. Ezt Guti Országh Kristóf maradéktalanul végrehajtotta, a sziklacsúcsot koronázó felsővárat egy olaszbástyás alsóvárral bővítve ki. A helyőrségbe is újabb zsoldosokat vezényelt. De ettől még a siroki vár alárendelt szerepben maradt, kis mérete miatt nagyobb létszám, több ágyú elhelyezésére alkalmatlan. Éppen ezért nem csodálható, hogy miután az óriási szultáni sereg 1596-ban véres ostromban bevette a közeli egri várat, a kicsiny Sirokból kardcsapás nélkül megszaladtak a keresztény fegyveresek. Így került fel a török lófarkas boncsok az erősség tornyára, ahol majd 100 esztendőig lengette a szél. A hódítók emlékét a régészeti feltárás során napvilágra került tárgyak hűen őrzik.
A török, mint Eger egyik elővárát, igyekezett jó karban tartani, ennek során az alsóvár falát egy közeli lebontott templom faragott köveivel megvastagította. A félhold uralmának 1687-ben vetett végett a Habsburg-zsoldosok megjelenése, akik kétnapi ágyúzás után megadásra bírták a török védősereget. Az ekkor felvett inventáriumból {várleltárból} nagyon pontos képet kaphatunk a korabeli állapotokra. Nemcsak a hadfelszerelést {ágyúkat és puskákat} hanem a jelentős élelmiszer készletet is összeírták. Például mézből négy és fél hordónyit találtak a biztosok a várban. Valószínűleg a méhkasok számára véshették ki a felsővár sziklájának oldalában azokat az öregeket, amik eddig rejtélyesnek tűntek a várkutatók számára. Sirok vára ekkor lakható állapotban volt, falai közé császári fegyveresek vonultak be. A Rákóczi-szabadságharc végén megemlítette egy forrás, hogy a császárhű labancok menedékhelyéül szolgáló várat az egri kuruc vitézek kifüstölték. Végül 1713-ban Doria generális katonasága lerombolja a várat. Ezután évszázadokig az időjárás vasfoga omlasztja, romjainak kontúrját felfedezik a korabeli metszetkészítők. Sorra fotózzák az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készített képeslapok számára. De részbeni feltárására csak az 1960-as években került sor, akkor kitisztítják a felsővár alagútjait. A nagyarányú renoválás a 2000-es évek elejétől indult be. Megépült a felvezető út, a víz és áramforrás felkúszik a műemlékhez, indul az alsóvár kutatása és helyreállítása.
A siroki vár népszerűsítése a Várjátékok által egyre nagyobb nézősereget vonz. Remélhetőleg a 2011 óta tartó felsővári régészeti feltárás majd restaurálás után a Mátra keleti térségének gyöngyszemeként tekinthetünk a siroki várra.
Miután mindezt végiggondoltam a padon üldögélve, leindulok a hegynyeregbe, hogy végignézzem és megtapsoljam a hagyományőrzők által bemutatott produkciókat. Hiszen a Bene íjászai, a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok, a Szittya Lovasíjászok valamint a BAB Társulat által előadott színjátékok valami oly távoli letűnt korokba repítik vissza modern világunk elektronikus szerkentyűi által elkényeztetett embereit, hogy jobban belegondolva borzongás fog el. Ahogyan méterre mellettem száguld el a tajtékos paripa, amikor fémesen csendülve összemérik szablyáikat a vitézek, felhangzik a harci kiáltás a férfiak torkából, felidéződnek előttem a régmúlt letűnt árnyalakjai. Már ezért is megérte elzarándokolni a siroki várba.
Élményeit és fényképeit megosztotta: Szatmári Tamás,
Szerk.: Várjáró Magazin
..csak Kristóf táblája hibás….sajnos .
Élvezettel olvastam a gondolataidat, én is szeretem ezt a várat. Sajátos hangulata van, szerethető kis vár. A szülők minden gyereket el kellene vigyenek ide egyszer, és talán megint megtörténik, hogy akkor igazi Nagyon Várbarát válik belőle… :)