Az első régészeti kutatások Szádváron – Gál-Mlakár Viktor
Magyarország egyik legnagyobb alapterületű középkori kővárának megvédésére, hasznosítására alakult 2006-ban a Szádvárért Baráti Kör. A civil szervezet tagjainak koordinálásával és a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert támogatás segítségével az elmúlt három évben megvalósulhatott Szádvár egyes építészeti elemeinek, rohamosan pusztuló falainak műemléki állagmegóvása. E több éves munka során példaértékű együttműködés alakult ki a Baráti Kör tagjai és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-Magyarországi Irodája, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai között.
2010 augusztusában a Baráti Kör anyagi támogatásával megkezdődhetett Szádvár régészeti feltárása is. Az első évad még a „szemlélődés” jegyében telt. Azaz a rendelkezésünkre álló 5 munkanap alatt egy kis alapterületű (10 m2) szelvényben vizsgáltuk a mélyben meghúzódó rétegek elhelyezkedését, vastagságát és a természetes sziklafelszín szintjét. A szelvényt a külső vár, már korábban állagvédett, déli fala mellett jelöltük ki.
Célunk elsősorban a vár 1688. évi pusztulását követően napjainkig keletkezett omladékréteg vastagságának meghatározása, valamint az ez alatt húzódó, mindmáig érintetlen régészeti rétegek vizsgálata volt. Az erősség egyik utolsó, 1674-ből fennmaradt összeírásának tanúsága szerint a külső vár déli részében, a várkapu közelében álltak a várban állomásozó német katonák és magyar hajdúk házai. Bíztunk benne, hogy szelvényünkben sikerül azonosítanunk ezeknek az épületeknek a nyomait, esetleg részben feltárni maradványát.
A kutatás második napján egy nagyméretű kályha alapjaira és tapasztott tűzterére bukkantunk, azaz a szelvényünkkel valóban sikerült megfogni egy egykori épület belső terét. A következő napok folyamán a kályha pusztulásából származó és „in situ”, azaz eredeti helyén megmaradt kályhacsempéket bontottunk ki.
Szerencsénkre az egyik csempe belsejéből I. Ferdinánd magyar király egy 1557-ben vert ezüst dénárja került elő. A szelvény további mélyítése során egy, a cserépkályha pusztulását követően ásott szemetesgödröt találtunk, melyből az igen nagy mennyiségű kerámia- és fémleleten túl, III. Vasa Zsigmond lengyel király 1610-es 3 garasasa is felszínre került.
A szelvény további mélyítése során egy, a cserépkályha pusztulását követően ásott szemetesgödröt találtunk, melyből az igen nagy mennyiségű kerámia- és fémleleten túl, III. Vasa Zsigmond lengyel király 1610-es 3 garasasa is felszínre került.
A rövid feltárás végén a következő összképet alakíthattuk ki: a 17. század végi írott források információival ellentétben Szádvár kapujának közelében ekkor már épületek nem álltak. Ezzel szemben a 17. század első harmadában a területen minimum egy olyan gödröt ástak, melybe a várból származó hulladékot gyűjthették. Ezt megelőzően a 16. század folyamán, a várfalnak támaszkodva állt egy olyan, egy vagy akár több helyiségből álló épület melyet télen cserépkályhával fűtöttek. Sajnos a rövid ásatási idény alatt nem sikerült felderíteni az épület kiterjedését, de még építészeti szerkezetére utaló nyomokat sem találtunk. Ez az épület és kályhája 1557-et követően rövid időn belül, vagy éppen a vár egyetlen, 1567-es ostroma folyamán pusztulhatott el.
Reméljük, hogy a jövő évben folytathatjuk a külső vár régészeti kutatását, immár a Baráti Kör tagjainak aktív közreműködésével.
Szöveg és kép: Gál-Mlakár Viktor, szerk.: Vígvári Tamás
Fantasztikus hírt olvashattam! Hiszen alig néhány ásónyomnyi mélységre napjaink turistáinak ösvényétől a régmúlt idők várlakóinak mindennapjaiból tártak fel egy szeletnyit. Ki lakhatott ebben a cserépkályhás házikóban, amit a várfalhoz ragasztottak? Ki veszthette el a lengyel garast? Mind oly talányok, amiért érdemes a históriába beleszerelmesedni! :-)
Én akkor is mennék, ha rossz lesz az idő! :-)
Viktor!
Csak az idő legyen jó, én ott leszek jövőre is :-)