Az utóbbi évek hazánkban rengeteg szervezeti és intézményi változást hoztak a műemlékvédelemben. Az átszervezések és a jogszabályi változások komoly kihívások elé állítják mind a szakmai, mind a laikus és alulról szerveződő kezdeményezéseket, amilyen a miénk is.

Mégis úgy tűnik, hogy a műemlékek és az épített örökségünk megmentése mélyen gyökerezik társadalmunkban, és újra meg újra Főnix madárként felemelkedik hamvaiból. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy maga a magyar műemlékvédelem is komoly hagyományokkal rendelkezik.

A XIX. század előtt az emberek nem tekintették igazán megtartandó értéknek a régi épületeket. Amikor egy-egy építmény fenntartására nem volt pénz, tűzvész vagy háborús pusztítás miatt esett kár benne, bizony nem kímélték a művészi kőfaragványokat vagy egyéb építészeti megoldásokat sem. Különösen, ha az nem felelt meg a funkciónak, amire kiszemelték. A védelmi funkció nyilvánvalóan mindig erősebb volt az ilyen célú építmények átépítése szempontjából, mint a régi szerkezet megtartása.

Idővel egy régi épület elveszthette vonzerejét, sőt, reprezentatív funkcióját is, ha nem illeszkedett az adott kor ízlésvilágába, vagy ha a szomszéd birtokos vára, kastélya már az új ízlés szerint épült! S bár tudunk olyan esetekről, amikor egy helyi méltóság vagy kegyúr megakadályozta egy-egy templom, vagy fontosabb épület lebontását vagy átalakítását, a valódi intézményi műemlékvédelem 1872-ben, vagyis 150 éve született meg, amikor megalakult a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága.

Dr. Szalay Ágoston, a Bizottság első elnöke, a Pesti Királyi Tábla tanácselnöke

Aki figyelemmel kíséri a Kulturális Örökség Napok programjait, az felfigyelhetett rá, hogy a idei évben ez a rendezvénysorozat is ezt az alcímet kapta: „150 éves a magyar műemlékvédelem”

De nem kell pánikba esni, ha esetleg lemaradtatok az örökségnapok során erről, a Pesti Vigadóban, a bejárattól jobbra található kiállítási térben megtekinthetitek az ezzel kapcsolatos kiállítást még 2022. november 20-ig. A kiállítási anyag „Évszázadok Öröksége” címmel, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ szervezésében állt össze.Azért is ajánljuk ezt a kiállítást a figyelmetekbe, mert találkozhattok Szádvárral is, ha csak egy kép és egy rövid utalás erejéig is, az alulról szerveződő civil műemlékvédelem jó példájaként.

A kiállítás nemcsak a műemlékvédelem és a törvényi szabályozás történetére, de annak ellentmondásosságára is rávilágít, hogyan változott az idők során mind a műemlékek megítélése, mind a „megmentésükre” irányuló tevékenységek és módszerek sokfélesége. Konzerválni vagy Restaurálni? – teszi fel a fajsúlyos kérdést az egyik tablósor főcíme. A kiállításban részletesen megismerhetjük néhány ismertebb műemlék sorsát, a visegrádi Salamon toronytól a Pannonhalmi Apátságon keresztül az újjászületett budavári Szent István teremig.

Az anyag összeállítói arra is kíváncsiak voltak, milyen a műemlékvédelem és a társadalom kapcsolata. Nemcsak a szakmai munkában kiemelkedő személyek, hanem az egyén, a civil önkéntesek is megjelentek, rámutatva arra, hogy hozzájárulásunk nélkül talán nincs is igazán örökségvédelem. Még ha csak egy kis szeletét adjuk is ennek az értéket mentő és teremtő munkának, én mindenképpen büszkébben léptem ki a Vigadó kapuján, mint ahogy oda bementem.

A kiállítás 2022. november 20-ig a Pesti Vigadóban még megtekinthető!

Dobos János
Szádvárért Baráti Kör
Szerk.:SzBK