Akit érdekelnek a magyar várak és alaposabban beleolvasott a kutatásaikról szóló írásokba, azoknak ismerős Nováki Gyula régész neve. Hiszen ő évtizedekig vizsgálta a napjainkra jórészben romba dőlt vagy éppen már a felszínen nem is látható erődítményeket, hangyaszorgalommal hozta napvilágra a letűnt távoli évszázadok embereinek lakóhelyeit. Neve így joggal került be a magyar várak kutatóinak listájára, oda is arany betűkkel íródva.

Nováki Gyula

A patinás történelmi levegőt árasztó Sopron szülötte volt, e világra jöttét 1926 július 6-án jegyezték be. Vasúti mérnök édesapja foglalkozása miatt többször költözött a családja, így járt iskolába Szombathelyen és Zalaegerszegen is. Felsőfokú tanulmányait 1947-től kezdte meg a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol őskori, népvándorlás-kori és középkori régészetet hallgatott. A muzeológusi diploma és az egyetemi doktori vizsga után állásba került előbb a nyíregyházi Jósa András Múzeumban, később pedig a Soproni Múzeumban. A döntő munkásságát azonban 1964-től kezdve a Magyar Mezőgazdasági Múzeum régészeként végezte, innét ment nyugdíjba is 1986-ban.

Érdeklődési területe széles palettán mozgott. Városon belüli kutatások, tágabb térségek helytörténete, vaskohászat emlékei, agrártörténet éppúgy belefért, mint az őskori és középkori „földvárak” megismerése. Ebben pedig új fejezetet nyitott Magyarországon! Hiszen előtte a régészeket elsősorban a fenséges romjaikban fennmaradt kővárak foglalkoztatták, azokat igyekeztek feltárni és restaurálni. Míg az árokkal és sánccal kerített, nem éppen látványosnak mondható erősségeket először Nováki Gyula vette górcső alá. Segítőtársául érkezett Sándorfi György építész {+1993}, akivel közösen kidolgoztak egy módszert az egyes helyszínek gyors és pontos felmérésére. Abban az időszakban e korszakalkotó módszerrel sikerült több száz várat {várhelyet} felmérniük, így jelentősen bővítették országunk régi erődítményeinek listáját.

A terepi kutatások mellett életében ugyanolyan fontos helyet adott az egyesületi tevékenységnek is. Így az 1950-es évektől tagja volt a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, 1981-től a Magyar Természetbarátok Egyesületének. Az 1990-es megalapítástól fogva részt vett a magyarországi várbarátokat összefogó Castrum Bene Egyesület rendezvényein, 2006-ban pedig a Magyar Régész Szövetség választotta meg tiszteletbeli tagjának. Sok évtizedes fáradozását a műemlékvédelem terén 2004-ben Forster Gyula-díjjal, míg 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el az állami szervezetek.

Bátran állíthatom, hogy „Gyula bácsi” életműve sok-sok könyvespolcot tölt ki. Lehetetlen mindent felsorolni, most nem is teszem. Csak egyetlen művét emelnék ki, ami különösen kedves a várbaráti szívemnek. Amikor egy antikváriumban sikerült megvásárolnom az 1992-es kiadású „A történeti Borsod vármegye várai” című kiadványt, annak belső oldalán a szerzőtárs, Sándorfi György dedikálását pillantottam meg. Persze, hogy nem nyugodtam, amíg egy castrumos rendezvényen Gyula bácsival is sikerült szignóztatnom a kötetet.

Dr. Nováki Gyula 2022 október 7-én halt meg 96 évesen. Régészeti és várkutatói munkássága a jövő nemzedékének is szilárd alapot nyújt a magyar várak megismerésében.

Szöveg és képek: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás
Szerk: SzBK