Tokár László: Szádvár, XI. Vármentő Hét

Számomra ez az év több volt egy átlagos vármentésnél. A sors úgy hozta, hogy az elmaradt tavaszi munkák miatt csak a vár idei történelmét volt szerencsém követni, ami mindannyiunk számára jelentős volt.

A tavaszi közgyűlésen megtudtuk, hogy munkánk gyümölcse lassan beérik, mivel a Nemzeti Várprogram elérte Szádvárt is.

Kezdenek kialakulni, megvalósulni a korábbi álmok. A reális lehetőségek eléréséhez nem csak a szakmai munkák szükségesek, hanem a vár környezetében élők és a várbarátok közös munkája is. Ezt igényli a nagyobb volumenű támogatás, amihez már kevés a lelkesedésünk, tennünk is kell valamit, és úgy látszik meg is mozdultunk. Igen szép számban sorakoztunk fel a munkához, idősebb és fiatalabb is.

Emlékül a korábbi állapotokról egy videó:

Erről máris összehasonlíthatjuk, mire jutottunk tavasztól augusztusig, lévén, hogy elkezdődött a külső vár feltárása. A látogatókat most a gazból kiszabadított külső vár kaputornyának romjai fogadják, ami a júniusban kezdődő feltárási munkáknak köszönhetően került napvilágra, a Herman Ottó Múzeum munkatársainak révén, amiben az SzBK önkénteseiként részt is vehettünk, már akkor, majd folytattuk a Lisztes-bástya és a Német-bástya állagmegóvásának előkészítését.

De ne menjünk olyan messzire az időben, maradjunk 2018. július 30-ánál, amikor elkezdtük a közös munkát. A bevezetőben leírt kép mindenkit lelkesített, hiszen ezek voltak azok a nagyon biztató jelek, amik okot adnak a reményre, hogy munkánk nem haszontalan. Ha biztonságos lesz a vár, jöhetnek a látogatók, a gyerekek és a kirándulók, egyre több látnivaló lesz. Egyenlőre azonban a mi munkánk következett, a felnőttek megnyitottak öt kutatóárkot, és a szüleikkel eljött gyerekek is munkához láttak. Lelkiismeretesen, kitartóan rostáltak és gyűjtötték a leleteket.

Sok dolguk volt a régészeknek munka közben, mert egymás után bukkantak ki a falrészletek, rejtett falak, lőrések, és különös, számunkra ismeretlen tárgyak. Nagyon sok csont, cserép-, csempetöredék és a tüzek nyomát mutató vasszegek és szerszámok maradványai.

A rostáló gyerekek is találtak kincset érő tárgyakat, amire emlékezni fognak, és a nevükhöz kötődik majd emlékeinkben, ahogy ez már hagyomány a várbarátoknál. Kenéz most sarkantyúdíszt, öccse, Vitéz Gergő pedig egy szép sípot talált. Gratulálunk! (Ezen sokat gondolkodtam, hogy mire használhatták ezt eleink, de nemsokára itthon kaptam meg a választ egy ismeretterjesztő műsorban: madárhívó síp lehet, mert a természetben élő emberek így csalták magukhoz a madarakat, amikor vadásztak: a tojó, vagy gúnár hangját utánozták vele.)

A csapatom változó létszámmal dolgozott, mert a régész Grecmajer Tamást más feladatokra is elszólították teendői. Én szerencsés voltam, mert két nagyon fiatal társat is kaptam, Nórát és Zoltánt akik igen jól dolgoztak, és nekem minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy ne tűnjön lazsálásnak a tempóm.

Az időjárás igen kedvező volt, kicsit mozgott a levegő, ezért nem volt kellemetlen a hőség. Az árokban már az első nap megtaláltuk az északi fal egyik lőrését, majd elértünk egy mészhabarcsba ágyazott köves szintet. Leletben nagyon gazdag volt a kitermelt föld, mert úgy tűnt, hogy szemétgyűjtőként is használták ezt a részt valamikor. Fémkeresővel is vizsgáltuk a területet – engedéllyel -, eredményesen. Egy ollószerű tárgy és középkori harci eszköznek számító sulyom is a leletek közé került. Találtunk egy egész patkót. Én magamat is megleptem néhány érdekes tárgyal,  találtam egy sulymot, és egy különleges csempét, amely félkörben, belülről volt zománcmintás.

Sok apróságnak tudunk örülni, amikor dolgozunk, minden tárgy megtöri a munka egyhangúságot, és ébren tarja a figyelmünket. Íme azok a kincsek amikkel még találkoztam:

A napok gyorsan teltek, nékem már pénteken a családomhoz kellett eltávoznom, ezért az árok befejezése a barátaimra maradt. Sajnos nem így terveztem, de úgy gondolom, mindenki jól töltötte ezt a hetet. A szállásunkra visszatéve a felüdülést követően minden este előadások követték a vacsorát, és kellemes társalgással zártuk a napokat.

A saját élményeimet ezzel a videóval zárom, remélem lesz folytatása.

fotó, vidó: a szerző, Nóra, j1s
szerk: SzBK