A tavalyi második konferencián arról értekeztünk, hogy az egyre nehezebb anyagi és intézményi viszonyok között, egy sikeres Várprogram után hogyan tudjuk a vármentést fenntartani. Hogyan tudjuk a kezdeti lelkesedést az új nemzedékeknek átadni?

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Közösségi Régészeti Konferencia izgalmas kérdések felvetésére adott alkalmat nemcsak a szakmai, de az oda látogató szép számú önkéntes, laikus számára is. A közösségi régészet megannyi szempontja felszínre került, a fémkeresőzés jogi és intézményi szabályozásától a digitális leletkísérőn keresztül a régészek leterheltségén át az oktatásig. Hangsúlyosan merült fel minden érintett szerepe, az önkéntesektől, a régészeken és a múzeumok vezetésén át a jogalkotóig. Szó esett a nehézségekről, kihívásokról is, amelyekkel szembesülünk, egészen az elért komoly közös eredményekig, melyek a közösségi régészeti munka nélkül lehetségesek sem lettek volna…

Gál Viktorral, a miskolci Herman Ottó Múzeum régészével mi is ezt vizsgáltuk és gyűjtöttük össze, milyen konkrét eredményeket hozott a civil és a szakmai együttműködés az elmúlt 18 évben mind a Szádvárért Baráti Kör, mind a múzeum számára. Hogyan bővült ki a kezdetben csak a vár megtisztítására elinduló kezdeményezés a régész(et) számára is értékes tudományos eredményekkel?

Bemutattuk a vár felmérésére irányuló tevékenységeket (légi fotózás, geodéziai felmérés, különböző geofizikai mérések), hogyan jutottunk el a kisebb állagmegóvási munkáktól a nagyobb építmények megmentéséig, melyeket még az NKA pályázatok segítségével végeztünk el. Beszéltünk az elvégzett régészeti kutatásokról: az első, 2010-ben nyitott kutatóároktól egészen a Nemzeti Várprogram jóvoltából 2017-18-ban történt nagyobb léptékű, majd az általunk azóta is végzett feltárásokig, egészen az előkerült leletek közül például a legszebb kályhacsempék alapján létrejött rekonstrukciókig.

A konferencián arról is szót ejtettünk és hallottunk, hogy a múzeumok számára még ma is kihívás a közösségi régészet kezelése, az önkéntesek befogadása, a laikusok képzése és kontrollálása, a beáramló leletek kezelése és az illegális tevékenységek, fémkeresőzés visszaszorítása. Megfelelő állami szabályozás, oktatás és szerepvállalás nélkül, a múzeumok számára a megfelelő anyagi és személyi keretek hiányában ez a tevékenység hatalmas kihívást jelent, a megyei szinten meglévő különbségek óriásiak, és ilyen feltételekkel nem minden múzeum tudja vagy akarja felvállalni az önkéntesek bevonását.

Láttunk példákat más országok gyakorlatából, de az is látszik, hogy még Európában sincs távolról sem egységes szabályozás vagy gyakorlat sem a fémkeresőzés, sem a közösségi régészet kontextusában.

De azt is látni lehet, hogy azért vannak eredmények, egyre több múzeum foglalkozik a kérdéssel elmélet iés gyakorlati szinten, látják az előnyeit és azt, hogy a XXI. század múzeuma nem maradhat pusztán a tudomány fellegvára, hanem a közösséggel együtt tud fejlődni és igazán hasznos lenni.

Számunkra is fontos lenne, hogy a Közösségi régészet terület megfelelő jogi és módszertani kereteket kapjon, hiszen a mi együttműködésünk a múzeummal is ezeken az alapokon nyugszik. Szádvárban azonban ennél többre is szükség van, hiszen az állam nem tudja ellátni feladatait tulajdonosként sem. A Nemzeti Parkban, az erdőben álló várrom még csak nem is műemléki besorolású telken fekszik. A vár helyrajzi értelemben minden igyekezetünk ellenére ma is egy 160 hektáros erdő, amit az erdészet kezel. A vár nagy része még feltáratlan és források hiányában a kiásott falak megóvása is kihívást jelent. Sőt, a nemzeti Várprogram fejlesztéseinek karbantartása is egyesületünk feladata lett, mert sajnos a fejlesztések fenntartására az állam nem biztosít forrást. Ezért további kihívásokkal kell még szembe néznünk, amelyek sajnos még a Közösségi Régészet témakörén is túlmutatnak.

Köszönjük a szervezők meghívását!