A bibliai történet szerint az akkor még egynyelvű emberek Bábel városában meg akarták építeni az égig érő tornyot, hogy elérjék az Istent. Ő azonban ennek megakadályozására összezavarta a nyelvüket. Az emberek így már nem értve egymást, szétszéledtek a földön, így alakítva ki a sokféle nyelvű népeket. Szerencsére ez a történet nem bizonyult igaznak a SzBK által meghirdetett XXXIV. Vármentő Napokra 2024 márciusában. Pedig a várrom patronálása érdekében segítségünkre siető emberek tényleg sokfelől érkeztek Szögliget községébe.

A budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karról Veress Dániel egyetemi tanársegéd vezetésével német, francia, olasz, szír, de még filippínó {Fülöp-szigetek} anyanyelvű hallgatók is megjelentek műemlékvédő eseményünkön. Velük az angol nyelv segítségével igyekeztünk megértetni magunkat jól-rosszul. Ugyancsak a tanuló ifjúság körét jelentették az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem  Bölcsészettudományi és Művészeti Karának hallgatói, Kopacz Kund László vezetésével. Így hát a csütörtök este mintegy 40 lelkes vármentő bábeli társalgásától vált hangossá a jól bevált Nyárádi Major Turistaházban lévő főhadiszállásunk. Az ínycsiklandozó vacsora után még sokáig taglaltuk az előttünk álló napok várható eseményeit.

Péntek reggel aztán elindult autókonvojunk, illetve a vállalkozó kedvűek gyalogos menetoszlopa a Ménes-patak völgye felé, hogy immár sokadszorra hódítsuk meg  szeretett Szádvárunkat. Miután nagy szuszogva, sok pihenővel, de legyőztük a Csigától felvezető 374 lépcsőfokot, verőfényes napos idő fogadott minket a széles várplatón. Pihenésképpen meghallgattuk a munkavédelmi oktatást, aminek megértéséről aláírtuk a körbeadott ívet. Kiosztottuk a várbeli tárolóban őrzött szerszámokat és megkezdődhetett a munka dandárja. Igyekeztünk a még téli álmukat alvó bokrokat megnyesegetni, hogy bár hamarosan a napfénytől és esőktől megerősödve hajtani kezdenek, de mégse tudjanak túlzottan terebélyesedni. Más csoportok pedig láncba állva a nyári régészeti szezon területeit készítették elő.

Természetesen nem maradt el a Szádvárért Baráti Kör zászlóinak és molinóinak kihelyezése sem, amelyek által a kirándulók is tudomást szerezhetnek támogatásunk mikéntjéről. Frissiben sort kerítettünk a szokásos csoportkép kattintására is.

Később én és Laja tagtársam felkereste a szádvári geoládát, hogy lássuk mi újság vele? Szépen fogytak a „geokesserek” által elvitt középkori játék katonák, de a lovaik még inkább. Majd augusztusban pótolom őket! Hangyaszorgalommal végzett vármentésünket déltájban jó hír szakította félbe, mehetünk lefelé, mert „Csiga bácsi” és csapata már javában sütögeti a legendás sajtos-füstös lángost és a „szádvári kelgyót”. Bátran leírhatom, hogy a külföldi diákoknak is nagyon ízlettek ezek a megunhatatlan étkek. De ennek drágán fizettük meg az árát, hiszen ismét vissza kellett kapaszkodnunk a hegyi sasfészekbe. Vigaszképpen a felérkező csapatot két részre osztva magyar és angol nyelvű várvezetést tartottunk Szádvár históriájából és építéstörténetéből. A jól megérdemelt esti fürdés és vacsora után aztán bárki eldönthette az erőnlététől függően, hogy még bírja-e a gyűrődést, beszélget az asztal mellett és gitárszóra énekel, vagy pedig belezuhan az ágyába aludni.

A szombati napon teljesen más időjárás fogadott minket, a napsugarak eltűntek és hideg párára borzonghattunk. Bár a lépcsőzés kissé felmelegített, de aztán a feltámadó szélben és apró szemekben potyogó esőcseppek közepette egyre lankadó energiával dolgoztunk. Végül, amikor Elnökünk leintette a tavaszi vármentést, elégedetten nézhettünk körbe a várromban, hiszen „tiszta udvar, rendes vár” képe mutatkozott.

Szöveg: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás,
képek: SZBK archívuma