A Szádvárért Baráti Kör által felvállalt nemes, de nehéz vármentés feladatában segítők közül újabb személytől kell örökre búcsút vennünk. Tragikus hirtelenséggel hunyt el Szabó László, közismert becenevén „Laci bácsi”.

Ő is a legendás lyukóbányai bányászok közé tartozott, akik a becsületesen ledolgozott munkáséveik után, már nyugdíjasként a miskolci Herman Ottó Múzeum alkalmazásába szegődtek, ahol is ásatási technikusként segítettek a régmúlt idők földben rejtőző tárgyi leleteinek meglelésében. Ilyen alkalomból ismerkedtünk meg velük, mi szádvári vármentők a Vármentő {Régészeti} Hetek alkalmával. Laci bácsit egyből befogadtuk, hiszen bár hatalmas alakja tiszteletet parancsolt, de csibészes mosolyával mindenkit felvidámított.

Nyers, férfias modorában megtanított minket a kéziszerszámok megfelelő használatára, hogy bírjuk az egész napi, nekünk egyáltalán nem megszokott csákányozást, lapátolást és egyéb földmunkákat.

Hitetlenkedve néztük, ahogyan az egykori lyukóbányai bányászok mekkora nagy köveket és iszonyatos mennyiségű földet megmozgattak, nélkülük bizony sokkal szerényebb lett volna a vármentés volumene. Az élenjárók vezetője volt Laci bácsi mindennap, ezt bátran leírhatom.

Nagyon fog hiányozni a csapatból, amikor ismét felmegyünk Szádvár hegyére. Laci bácsi, nyugodj békében, a gyászoló családnak őszinte részvétét nyilvánítja a Szádvárért Baráti Kör tagsága.

Szöveg és fotók: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás