Kedves Várbarátok! A Győri SZC Hild József Építőipari Technikum diákjai ismét segítettek bennünket vármentő tevékenységünkben – hatalmas köszönet érte -, élménybeszámolójukat fogadjátok szeretettel:

Kora reggel indultunk el Győrből, mivel még a vármentés előtt meg akartunk látogatni három másik várat a Felvidéken. Az utunk zökkenőmentesen haladt, a határon is könnyen átjutottunk. Az első megállóhely Bozók váránál volt. A 12. századi vár egész jó állapotban maradt fenn, bár így is nagyon sok a teendő a váron belül. Amikor mi voltunk ott, akkor is régészeti ásatásokhoz készítették elő a terepet.

Bozók vára

A Hildes-csapat Bozókon

Miután itt kigyönyörködtük magunkat visszaszálltunk a buszra, és elindultunk a következő várhoz Csábrágra. Ide egy kisebb túrával juthattunk fel. Odafele úton belebotlottunk egy romtemplomba is. Ezután felértünk Csábrág várába, amit feltehetőleg a 13. században építettek. Mivel a várrom fent van a hegytetőn, nagyon szép kilátás nyílik onnan a környező hegyekre.

Csábrágban

A várrom és a szép panoráma megnézése után visszamentünk a buszunkhoz, hogy tovább induljunk, hiszen még egy várat meg akartunk nézni. Ez a divényi vár lett volna, viszont erre sajnos nem jutott idő, mivel még aznap oda kellett érnünk Szögligetre. Ez egy kis község a szádvári vár közelében. Itt szálltunk meg a Nyárádi Major Turistaházban. Ez egy régies hangulatú épületegyüttes, rettentően kedves vendéglátókkal.

Szögligeti panoráma, forrás:wikipédia

Másnap reggel eljött az, amire mindenki várt. Elindultunk fel a Szádvár várba. Az út első részét a buszunkkal tettük meg, majd leparkoltunk és gyalog indultunk tovább. Rövid séta után elértük az Alsó-várat, ahonnan lépcső vezetett fel a Felső-várba, az úticélunkhoz. Ahhoz, hogy felérjünk 374 lépcsőfokot kellett megmásznunk. Ez eléggé kimerítő volt, de így is lelkesen vártuk, hogy elkezdhessük a munkát.

Az eligazítás után kiosztották a szerszámokat, és ismertették a teendőket. Három csoportra oszlottunk és nekiláttunk megtisztítani a vár külsejét az aljnövényzettől. A munka nagyon jó hangulatban folyt, szinte repült az idő. Délben tartottunk egy fél órás ebédszünetet, amikor mindenki megehette a szendvicsét, amit hozott. Voltak, akik nem csak pár szendvicset hoztak, hanem egy kiló kenyeret májkrémmel. Miután mindenki elfogyasztotta az elemózsiáját, visszatértünk a szerszámainkhoz, és folytattuk a munkát egészen három óráig. Akkor mindenki elpakolta az eszközeit, és elindultunk vissza a szállásunkra.

Amikor visszaértünk páran a csapatból, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a helyi kisboltot. A bevásárlás után nekiálltunk társasjátékozni. Nem tudtunk sokat játszani, mivel elkészült a vacsora, és mi is elmentünk enni. Vacsora után levittem a gitáromat az étkezőbe, és a többiekkel éjszakába nyúlóan zenéltünk és énekeltünk.

Következő reggel egy kicsit fáradtan, de vidáman mentünk reggelizni. Ezután ugyanúgy mentünk fel a várhoz, mint előző nap. Ekkor is megmásztuk a 374 lépcsőfokot. Viszont ezen a napon csak tizenegy óráig dolgoztunk, mivel azután részletes ismertetőt tartottak nekünk a vár részeiről és történetéről. Megtudtuk, hogy a várat a 13. században építették, és azt is, hogy a várnak sok tulajdonosa volt, de egyikőjük se szeretett nagyon harcolni. Mivel, ha a várat ostromolták, akkor nagyon nagy gyakorisággal adták meg magukat. Meglehet, hogy nem a harc volt az erősségük, viszont a várhoz szinte mindegyik tulajdonos hozzáépített valamit. Azt is elmondták a várról, hogy ahol ma a lépcsőket találjuk ott régen egy csigás felvonó foglalt helyet, amivel szekereket tudtak felhúzni a 460 méter magasan lévő várba.

Az ismertető után közösen ebédeltünk a vár lábánál. Ezen a napon helyben készített lángost fogyaszthattunk a Szádvárért Baráti Kör jóvoltából.
Miután mindenki bekebelezte az ízletes lángosát, eljöttek a búcsúzás percei. Elindultunk hazafele, de sokan megfogadtuk, hogy tavasszal is visszajövünk majd. Engem néhány éve kezdett el érdekelni hazánk épített öröksége. Ezért is örültem ennyire, amikor megtudtam, hogy én is segíthetek egyik műkincsünk megóvásában. Az pedig még pluszba hozzátett az értékéhez, hogy ilyen segítőkész csapattal dolgozhattunk, mint a Szádvárért Baráti Kör. Jó volt megtapasztalni, hogy az iskolánkban is sokan érdeklődnek efféle dolgok iránt, és a kétkezi munkától sem riadnak vissza, amikor vármentésről van szó.

Jávorszky Zsóka