Beszámoló az Európai Régészeti Egyesület konferenciáján tartott Szádvár előadásról

Kivételes esemény zajlott a közelmúltban hazánkban, amelyhez hasonlóra 1876 óta nem volt példa! Köszönhetően az elmúlt 146 év zivataros történelmének, a többszöri szándék ellenre történt ez így. Valami mindig közbejött – háború, politikai változások, pandémia. De az Úr 2022. évében, végre a magyar főváros fogadhatta azt a közel 2000 régészt, aki azért utazott ide, hogy az Európai Régészeti Egyesület (EAA) konferenciáján részt vegyen. A helyszín az ELTE Múzeum körúton található campusa volt, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között.

Igen, valóban hihetetlen, de az utolsó legalább európai szintű régészeti konferenciát 1876 -ban rendezték a még formálódó, de igen gyorsan fejlődő régészeti szakma akkori képviselői, többek között Rómer Flóris kapcsolatainak és lobbizásának köszönhetően. Erről a Nemzeti Múzeum kertjének kerítésére rögtönzött plakátokon minden résztvevő és az arra járó budapestiek és turisták is meggyőződhettek, korabeli újságok, fotók alapján.

A Közösségi Régészeti Egyesület és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (MRMT) meghívására és támogatásával lehetőséget kaptunk arra, hogy előadást tartsunk a konferencián, így e cikk szerzője bemutathatta azt a munkát, melyet a Szádvárért Baráti Kör és a hozzánk csatlakozó szakemberek, önkéntesek és támogatóink segítségével az elmúlt több mint 16 évben végeztünk. Számomra a konferencia egy izgalmas kaland és egy hatalmas kihívás kettős élményét jelentette!

Augusztus utolsó estéjén a budai Várkert Bazár alatti hatalmas rendezvényteremben Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntötte a vendégeket és mellette több prominens személy jelenlétében Bánffy Eszter, az EAA elnöke nyitotta meg a konferenciát, illetve Dr. Borhy László, az ELTE rektora tartotta meg a nyitó szakmai előadást.Az előadásokon túl ez egy éves találkozó is, így esténként közösségi programokat is szerveztek. Az első este tartott fogadáson én is csatlakoztam a Nemzeti Múzeum kertjében gyülekező több száz vendéghez, ahol magyar borokat kortyolgatva hallgathattuk a népzenét és figyelhettük a néptáncosok bemutatóját.

Óriási megtiszteltetés laikusként egy kimondottan szakmai egyesület éves konferenciáján előadást tartani. Ugyanakkor biztos akartam lenni abban, hogy mind magát Szádvárt, mind az önkénteseink és természetesen egyesületünk munkáját minél őszintébben és teljesebben, pozitív példaként mutathassam fel – nemcsak a hozzánk hasonló kihívásokkal küszködő kelet-közép európai, hanem a nálunk sokkal fejlettebb nyugat-európai országok szakmai közönségének is! A feladat nem volt tehát kicsi, de a visszajelzések alapján sikerült megugrani!

Az előadásra szeptember 1-én délután, a 400-as szekcióban kaptunk lehetőséget, amelynek címe „Step by Step. The Rough Road towards Community Archaeology” (Lépésről lépésre. A közösségi régészet felé vezető rögös út) volt. Az előadásokat angol nyelven, számos országból érkező régészek tartották, ebben a szekcióban dán, cseh, szlovák, észt és magyar előadók keresték a választ elsősorban a legális és illegális fémkeresőzés, pontosabban az ebből (is) kifejlődött közösségi régészet által felvetett kérdésekre.

Felmerült az ezzel kapcsolatos személyi és szervezési feladatok, a múzeumokba kerülő óriási mennyiségű tárgyi lelet, illetve az ezzel együtt keletkező adatmennyiség kezelésének feladata is. A hallgatóságban mintegy 14-15, pl. angol, holland és több más nemzeti hátterű régész foglalt helyet. Ebben a témakörben Szádvár megmentése egy kicsit más oldalról, az „alulról szerveződő” civil kezdeményezésre volt kitűnő példa. Ezzel együtt, talán épp azért is volt érdekes a résztvevők számára, mert a személyi kihívások, a múzeummal és más hatóságokkal való együttműködés terén rengeteg párhuzamot, illetve egyezést tudtunk felfedezni a múzeumi szervezésű programokkal.

Az előadásunk anyagában nem csak az egyesületi munkát, hanem Szádvár és a térség történetét és sorsát, a vár környezetét is szerettem volna ismertebbé tenni. Erősségünk történetének, a régészeti eredmények hiteles bemutatására Gál Viktor, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze volt nélkülözhetetlen segítségemre a felkészülésben. Persze 15 percben szinte lehetetlen bemutatni mindazt a hihetetlen munkát, amit az elmúlt 16 évben az önkéntesek segítségével a várban elvégeztünk. De a kérdések és visszajelzések alapján is át lehetett adni a partneri együttműködések eredményességét, a szakmailag elhivatott, tehetséges emberek hozzájárulását, a közösség erejét – amelyek a kezdeti lelkesedés után 16 éven át fenn tudta tartani a Szádvárért Baráti Kör és tevékenységének folytonosságát. Beszélni tudtam azokról a külső és belső kihívásokról, amelyekre ezen évek alatt folyamatosan próbáljuk megtalálni a választ. S végül meg lehetett mutatni az embereket, a feltárt területeket, a megmentett falakat, az eredmények nagy részét, amit végül Szádvár kiválasztása a Nemzeti Várprogramban tökéletesen igazolt.

A visszajelzések alapján ezek kiemelkedő eredmények, melyek a nemzetközi porondon is megállják a helyüket, és a szakembereket is lázba hozták. Hiszen a hallgatóság első kérdése az volt, hogy:

„Hol tudok belépni?” 😊

Köszönet Wollák Katalinnak és Rácz Tibornak, illetve Gál Viktornak a lehetőségért és a segítségért!

Dobos János
SzBK elnökségi tag
szerk: SzBK