A fenti címet azért adtam a XIV. Vármentő Hétnek, mert nagyon jól jellemezte a Szádvárért Baráti Kör által szervezett eseményt. Két kisebb esőzéstől eltekintve végig szaharai forróság nehezítette munkánkat, és az ország leghosszabb tereplépcsőjét jelentő 374 fok minden reggel való leküzdése, aztán az egész napi csákányozás, lapátolás, kőpakolás. De ezt már párszor leírtam, nehogy valakit csalódás érjen, ha jelentkezik hozzánk vármentőnek. Szádvár nem adja olcsón a kincseit!A Szögliget községbe vasárnap érkező vármentők főhadiszállását jól bevált szokásunk szerint ismét a Nyárádi Major Turistaház adta. Itt tökéletesen elfért nagy létszámú hadunk, részben a padlástérrel rendelkező kőházban, részben a domboldalba felhúzódó faházakban elszállásolva, valamint sátrakban. Este pedig a hagyománnyá nemesedett szalonnasütés keretében zajlott le az ismerkedés, a veterán vármentők beszélgethettek az újoncokkal, sok új barátság bontakozott ki köztük.

Hétfő reggel aztán irány a Várhegy, autókonvojunk, melyben sok rossz utat látott Ikarusz-busz is cammogott, nekivágott a Ménes-patak völgyének. Nagy félkörívben, egészen az északi oldali Várkertig tudtuk megközelíteni az egykori legendás Bebek-várat. Hogy aztán a már említett, csodálva tisztelt és már ezerszer elátkozott lépcsősoron felkapaszkodva végre ott állhassunk a „tettek várromjában”. Miután megérkeztek Gál Viktor, Bárdos Nándor és Marton György régészek, a munkavédelmi ív ismertetése és aláírása után a tervezett öt régészeti szelvénybe oszlottunk szét.

Kezdetben még csak a vastag törmelékhalom köveinek és földrétegének félredobálásával bajlódhattunk, hogy aztán a szerencsésebbek már a régmúlt időkben elvesztett tárgyakat találják meg örömteli kurjantásokkal. Szádvár utolsó életszakaszát a XVII. század, pontosabban az 1680-as évek jelentették. Felsorolni lehetetlenség, hogy mi mindent tudtunk kiásni a talajból: kerámiák tömkelegét, két ágyúgolyót, csizmapatkót, könyvveretet, bő tucatnyi régi pénzt. Mindezek a múzeumi szakember értő keze által restaurálva vallani fog készítési idejéről és használatáról.

Természetesen ismét felállítottuk a Szádvárért Baráti Kör mobil adománygyűjtő asztalát is, ahol a vármentés után érdeklődő, minket támogatni akaró kirándulók segíthették anyagilag a tevékenységünket. Bátran leírhatom, hogy nagy sikert arattak a különféle hűtőmágneseink!

Nekünk pedig ismét Szabó Miklós, Szádvár szakácsa okozott gyönyörűséget a megunhatatlan serpenyős finomságaival, a sajtos-füstös lángossal és „kelgyóval”. Hosszú sor kerekedett a tábori, akarom írni, a vári konyhája előtt. Nagyon szépen köszönjük neki!

Imádunk Szádvárban dolgozni, de őszintén leírva, imádunk onnan levonulni is, hogy a szálláshelyünkön lemosva magunkról a várrom porát, alaposan megvacsorázzunk, majd kényelembe helyezve magunkat megnézzük, meghallgassuk az előadásokat. Most sem kellett csalódni senkinek, hiszen Fekete András őrnagy úr a hadi misszióiról, Buzás Gergely régész, múzeumigazgató a visegrádi várakról, míg Grynaeus András a dendrokronológiáról adott nekünk részletes ismereteket. Ez utóbbi tudományág a fák évgyűrű vizsgálatával foglalkozik, amivel sok száz esztendős épületekbe beleépített gerendák kivágási idejét lehet meghatározni. Az pedig egyértelmű, hogy ha tudjuk mikor vágták ki a fát, csak utána készülhetett el maga az épület. András több helyen is vételezett {fúrt} mintát a szádvári faanyagból, most izgulhatunk, hogy sikerül-e eredményt felmutatnia nekünk?

Balra fenn: Fekete András őrnagy, lent: Buzás Gergely régész, múzeumigazgató, jobbra Grynaeus András dendrokronológus

Szerda este közgyűlés keretében vitattuk meg az SZBK dolgait, míg szombaton a tornabarakonyi fesztiválon járva hirdettük a vármentés ügyét.

Tornabarakony, népművészeti fesztivál

Végezetül megköszönöm az igen nagy létszámú vármentő sereg tagjainak a keze munkáját, külön is kiemelve a debreceni, jászberényi és a ráckevei diákok lelkes segítségét. Köszönet illeti a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és a ráckevei Ady Endre Gimnázium pedagógusait, valamint a jászberényi Nagy István barátunkat, akik kiváló szellemű csapataikat irányítva járultak hozzá hazánk történelme megismeréséhez.

A vármentő csapat

A várban

Szöveg, fotó: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás
szerk:SzBK