Bizonyára mindenki látott már olyan kosztümös kalandfilmet, amelyben az uraság díszes hintóban utazott. A méltóságteljesen gördülő batár elé négy vagy akár hat lovat is foghattak, hiszen a fából készített jármű súlyát elhúzni a bizony sokszor „áldatlan állapotú” földutakon megkövetelte a sok lóerőt. A hintóban utazó előkelőségek mellett a bakon ülő kocsis, a libériás inasok és a hátsó tengely mögötti részre erősített csomagok is növelték a terhet. Praktikus módon a kisebb tárgyakat egy hatalmas utazóládába helyezték, amit lezártak.

Ilyen több száz esztendős útiládát láthatunk Ausztria burgenlandi tartományában emelkedő Forchtenstein várában. Az 1920-as trianoni békediktátum előtt ez az erősség a magyar királysághoz tartozott, Fraknó vára néven.

Mivel azonban Ausztriában nem történt a magyarországihoz hasonló kommunista hatalomátvétel, így nem vették el a birtokokat a régi tulajdonosoktól, ezért a fraknói vár – is – megmaradt sok évszázados urainál, az Esterházy főnemesi családnál.

Ha valaki végigsétál a teljes épségben pompázó épületben, és megáll a címben említett utazóládánál, az oldalán várak festett képeit csodálhatja meg. Közülük az egyik Szádvárt ábrázolja. Hogy miért is került fel eme honlap főszereplőjének számító Szádvár erre a ládára? Erre próbálok választ adni.

Először is tisztázzuk, hogyan került az Esterházyak kezébe a szádvári váruradalom? Hiszen ne feledjük el, hogy minden erődítményhez birtok is tartozott, annak lakossága földesúri szolgáltatásokkal {pénzbeli és tárgyi} éltette a biztonságos falak védelmében élő várnépeket. Az Esterházy família legrégebben ismert őse, Mokud, még az Árpád-házi királyok idejében  – 1186-ban – tűnt fel. A XVI. században Ferenc pozsonyi alispán szerezte meg Galánta települését, amelyről a magyarországi nemesség szokása szerinti előnevét vette fel. Rövidesen három ágra bomlott a család, a birtokrészük után fraknói, cseszneki és zólyominak nevezettre.

Az igazi politikai és vagyoni felemelkedés a fraknói ágból származó Esterházy Miklós nevéhez fűződik, aki 1582-ben született. Munkács várnagyaként szolgált, amikor ura, Mágóchy Ferenc elhalálozván, annak özvegyével, Dersffy Orsolyával házasságra lépett, 1612-ben. A frigy hét esztendeig tartott, amikor a feleség meghalt. Miklós úr ismét dúsgazdag özvegyet választott, most Thurzó Imre korábbi nejét, Nyáry Krisztinát kísérte az oltárhoz. Az Esterházy uraság e két házasságával a magyar királyság legvagyonosabb főnemesei közé emelkedett. Felfigyeltek rá a Habsburg-uralkodók is, akik hűségét igyekeztek magas méltóságokkal biztosítani. 1617-től beregi, majd zólyomi főispán, udvari titkos tanácsosként és főudvarmesterként befolyásos személynek számított a bécsi Udvarban. 1625-ben a magyar országgyűlés a király utáni legmagasabb méltóságra, a nádorispáni tisztre választotta meg, amit 1645-ben bekövetkezett haláláig viselt.

Első házasságából egy, míg a másodikból kilenc gyermeke született, közülük a legidősebb fiú, László, a törökkel vívott vezekényei csatában vesztette az életét, három unokatestvérével együtt. Így a családi vagyon további gyarapítása másodszülött fiára hárult, aki igen tehetségesnek bizonyult. Előbb Moson vármegye főispánja, Bányavidéki főkapitány, majd 1681-ben apja példáját követve, nádorispán. Ő is kétszer nősült, első felesége unokahúga, Esterházy Orsolya {18 gyermeket szült}, majd annak halála után Thököly Éva {7 gyermeket szült}. Habsburg I. Lipót császár és király Esterházy Pált hadi érdemeiért birodalmi herceg rangjára emelte. Pál úr a Rákóczi-szabadságharc idejében is rendíthetetlenül császárhű maradt, egészen 1713-ban bekövetkezett haláláig.

De szőjük bele végre az Esterházyak históriájába Szádvárt is! Miután azt Schwendi Lázár kassai főkapitány Habsburg Miksa király parancsára 1567 januárjában ostrommal elfoglalta a Bebek családtól, sok-sok kézen keresztül forgott a következő időszakban. Magán- és zálogbirtokosok sora mondhatta a magáénak rövidebb-hosszabb ideig, mígnem 1674-ben fele részét Esterházy Pál semptei főkapitány vásárolta meg. Pál úr pereskedni is kénytelen volt, mivel a tulajdonostárs eleinte nem engedte meg tisztviselőinek, hogy bemehessenek az új szerzeményébe. Az uralkodóhoz intézett levelében leírta, hogy nem tartja elegendőnek Szádvár őrségét, a lázadásra hajlamos kurucok közelsége miatt.

Az Esterházy-birtokláshoz köthetőek az utolsó építkezések a magas sziklaplatót elfoglaló erődítmény életében. A korabeli adatok szerint a belsővár nyugati oldalán emelkedő palotát kibővítette és az ott emelkedő szögletes kis bástyát kápolnává „deputáltatta” {alakítatta}. A szakrális épületrészben emelkedő barokk oltárt a legenda szerint a várrobbantó császáriak sem merték bántani, így azt elszállították a közeli Tornaszentandrás község felett emelkedő ikerszentélyes katolikus templomba, ahol napjainkban is megcsodálható.

Felmerült bennem a kérdés, vajon az Esterházy birtokosok felkeresték-e Szádvárt? Erre utalnának a várbeli építkezések, amelyek elsősorban a kényelmi viszonyok, a komfortosság színvonalát igyekeztek javítani. Ugyanakkor az 1670-es években egyre gyakoribbá váló kuruc támadások ezt a vidéket is veszélyessé tették az olyan Habsburg-hű uraknak, mint az Esterházyak voltak. Korabeli adatot nem találtam szádvári tartózkodásukra.

 

Most tehát tárgyilagosan azt kell leírnom, hogy nem tudom, járt-e Esterházy földesúr a birtokaik döntő többségétől {nyugati határszél} oly messze emelkedő várban. De arra írásos bizonyítékok vannak, hogy a szádvári ispánjuk {uradalmi tisztviselő} kereste fel személyesen vagy esetleg levélben Esterházy Pált annak fraknói várában, hogy beszámoljon ügyes-bajos dolgairól, a beszedett és kiadott jövedelmekről. Egyébként a fraknói erősség levéltárában vaskos paksaméták őrzik a szádvári birtok ügyeit, érdemes volna őket tanulmányozni.

1682-ben megszakadt az Esterházyak szádvári birtoklása, ugyanis Thököly Imre kuruc felkelői Kassa városával együtt, többek között, megszállták Szádvárt is. Majd alig három esztendő múltán az előrenyomuló császári csapatok megjelentek falai alatt, amit a felkelők kardcsapás nélkül feladtak nekik. A győztesek hamarosan elpusztították a hegyi erődítményt. Maga az uradalom azonban megmaradt az Esterházyak kezén, csak már a központját nem Szádvár jelentette, hanem előbb Szögliget, majd aztán Bódvaszilas. Ebben a községben kastélyt, majorságot, sörfőzdét és háromkerekes malmot építtettek fel az Esterházyak a gazdaság felvirágoztatására.

Szerző: Szatmári Tamás
Szerk.:SzBK

Felhasznált irodalom:

Gróf Esterházy János: Az Esterházy család és oldalágainak leírása {1901}

Détshy Mihály: Egy ismeretlen magyar vár {Herman Ottó Múzeum évkönyve 1969}

Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája {1983}

Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete {1984}

Berényi László: Esterházyak – egy ezeréves család történetei {2014}