Engel Pál történész tézise szerint a középkorban épített várak eleinte a birtok tartozékainak számítottak, ugyanúgy, mint például a környékbeli jobbágyfalvak vagy az út- és révvámok. Éppen ezért a viharos magyar történelem miatt nagyon megfogyatkozott számú korabeli oklevelekben, a legtöbb esetben a birtokok határát meghatározni akaró hivatalos, királyi vagy egyházi tisztségviselők, meg sem említették magát az erősséget, hanem inkább a bejárások során jól észlelhető terepadottságokra koncentráltak, azokat jelölték meg írásaikban. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy a kirendelt hivatalnok és írnoka a tanúk és a szomszédos földesurak képviselőivel közösen bejárták az adott birtok határait, azt határjelzőkkel látták el, az esetleges vitás kérdéseket megtárgyalva. Könnyű belátni, hogy a földbirtokos által épített új várat kellő személyzettel és folyamatos élelmiszer küldeményekkel kellett ellátni egész fennállása során.

Mivel e honlapot Szádvár megismertetése érdekében hoztuk létre, így a továbbiakban róla ejtenénk szót. A 460 méter magas Várhegy északi oldalának alján, grandiózus sziklák közé falazták fel azt a kőfalat, amely a korabeli oklevelekben „Csiga” néven szerepelt. A szabálytalan ellipszis alakú területet oltalmazó fal védelmében hosszú kötélen, egy csigaszerkezet segítségével húzták fel a hegycsúcsot koronázó várba a környékbeli lakosság által ide szekerezett tárgyakat, legyen az élelmiszer, használati eszköz vagy éppen a ciszternák fogyó vizét pótlandó újabb vizes hordók. Tehát ez a középkori felvonószerkezet nélkülözhetetlen részét jelentette a várnak.

De vajon mi változott, amikor Szádvárt 1685-ben elfoglalta a Habsburg-katonaság és 1686 november 6-án emberi tartózkodásra és védelemre alkalmatlanná tették? A környékbeli jobbágyfalvak lakosságának már a továbbiakban nem kellett szekereiken az üszkös várhoz {pontosabban a Csigához} szállítania a kötelező beszolgáltatásokat. De az uradalom a vár nélkül is fennmaradt, annak mindenkori földesura továbbra is megkövetelte a jövedelmeit a neki alávetett pórnépektől.

A szádvári uradalom birtoklástörténete, kissé visszatekintve a XVII. század derekáig, eléggé bonyolult öröklési szálakon futott. Egyrészt az Esterházy főnemesek közül Miklós nádorispán fia, Ferenc {*1641 +1683} gróf révén, akinek második feleségét Thököly Katalin {*1655 +1701} jelentette. Az özvegyasszony férje halála után újra házasságra lépett Maximilian Jörger gróffal, annak 1698-as elhunyta után pedig Löwenburg Jakab {*1655 +1732} udvari tanácsossal. Ugyanakkor Jakab úr is korábbi házassága révén már részt szerzett a szádvári uradalomból. Ugyanis előző feleségének Czobor Mária Reginának korábbi ura, Csáky Ferenc főúr volt, akitől megörökölte szádvári birtokrészét. A két özvegy, Thököly Katalin és Löwemburg Jakab frigye révén egyesítették a szádvári birtokrészeiket.

Ugyanakkor abban maradtak más tulajdonosok is. Az előbb említett Csáky Ferenc testvére, László eladta a részét a Királyi Kamarának, míg a felesége, Czobor Mária Regina továbbra is megtartotta azt. Csáky Pál lakta a várat, de a Czobor menyecske férje Ferenc volt, Pál testvére. Összefoglalva Szádvár erődítményének elpusztítása után több részbirtokos kezében találjuk a szádvári uradalmat. Egy 1698-ból származó adat szerint Esterházy Pál herceg, nádorispán egyesítette ezeket a részbirtokokat ismét. Az ő utasítására birtokközpontnak a lerombolt Szádvár helyett a közeli Szögliget községében az uradalmi ispán számára egy „Intézőházat” építettek fel.

Ez az objektum a falun átfolyó Ménes-patak közelében, a Závoz alatti Nagykertben állt, korabeli említése „Bagolyvár” volt. Napjainkra már nyoma sem maradt, mert lebontották, de még az 1868-as kataszteri térképen látható. Amikor aztán a jelenleg is meglévő, néhány esztendeje szépen tatarozott új Intézőház felépült, utána a régit már csak melléképületként használták. Összességében leírható, hogy a szádvári uradalom irányítása 1698-tól 12 esztendőn keresztül egészen 1710-ig a szögligeti régi Intézőházból történt, majd csak ezután költöztették át a Bódvaszilasra, a megépülő új kastélyba.

Amikor 1703 nyarán a Habsburg-hatalom zsarnoki uralma ellen kitört a felkelés, ez a vidék nagyobb harcok nélkül jutott a kurucok kezére. Érdekesség, hogy október 12-i keltezéssel Habsburg I. Lipót császár és király a szádvári uradalom kamarai kézben lévő falvait elzálogosította Löwemburg János Jakab grófnak. A császárhű nemes azonban a hadi események miatt nem sokáig élvezhette birtokának jövedelmeit, hiszen az a kurucpárti területekre került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc vezére a közeli Miskolc, Rozsnyó és Eger városában gyakorta ütötte fel a szállását, innen irányítva a katonai, politikai és gazdasági ügyeket.

„Szirmai Péter uramnak, hogy a Szádvári Dominum hány falubul áll, s ki mennyi ekébül, s mit importál esztendőt által amely Fiscus kezénél vagyon, és ezen jószágbul kinek mi és mennyi jószág excindáltatott, arrul bennünket informállyon.”
Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 266.Tehát Rákóczi az után érdeklődött, hogy a szádvári uradalom kinek a birtokában van és onnét mekkora jövedelem származik?
Amire a válasz 1705 június 24-én érkezett Bulyovszky Dániel számvevő tollából, aki Zsolnai Zsigmond provizor összegzését kapta a kezéhez.
„Extractus proventuum dominii Szadvára ad rationes Domini Sigismundi Zolnai Provisoris conformatas.
Az szádvári jószágnak a herceg limitátója szerint azzal együtt, aki Andrássi György úrnak exscindáltattatott, szokott censussa forint 1108 denar 90
Vethetni el könnyen 300 köböl búzát, amint in anno 1703. csak Levemburg számára is 205 köblöt vetettek, innét prosperálhatni tirplumot circiter … fl. 900 Árpát vethetni circiter cub. 23, amint Levemburg úr vetettéit, innét is triplumot cub. 69, per forint 1 denar 69
Zabot vethetni circiter cub. 100, quadruplumot várván belüle extra sementum, prosperálhatni cub. avenae 300, per den. 50… forint 150
Akó zabot is szokott a jószág adni, minden házhelytül per cub. 1., cub. 118, per den. 50. computálván … forint 59.

Búza, árpa és zabbéli nonából praeter propter … forint 180
Borbéli nonábul 229. de minthogy azután való esztendőben juxta rationes domini Horvát, sokkal kevessebb obveniált, arra nézve felvévén a medius terminust, 150 hordó tétetik fel, per forint 10. … forint 1500
A bor, ser és pálinka korcsmábul praeter propter … forint 360
A serházbul… circit. fl. 150 Item tartottanak ezelőtt a domíniumban feles marhát, juhot, tehenet, sertést, abbul is ment feles haszon, de az most nincs, úgyis mindazáltal prosperálhatni a szénábul forint circiter … 200
Summa hung. forint 4676 denar 90.
De ezen jószágbul excindáltatott Andrássi György úrnak őnagyságának, amellyrül még az exactornak derekas informátiója nem lehetett, minthogy pro anno 1705. számot nem vette, 30.000 forint ára portió, nevezetessen Almás etc., kitudván azért arra praeter propter forint 2000, marad pro Fisco forint 2676 denar 90.
In castris ad Dány positis 24 Junii 1705. Daniel Bulyovszky rationum exactor m. p.[Hátlapon:] Szádvári domínium proventussának extractussa. Nro. 76. 1705.”OL. G. 19. RSZL. I. 2. e.

A megfakult írásokat tanulmányozva két érdekesség ötlött a szemünkbe. Bulyovszky számvevő megemlítette Löwemburg tanácsos neve mellett Andrássy Györgyöt is, mint részbirtokost. György uraság élettörténete röviden: született 1660 körül, a király családjával együtt 1676-ban bárói rangra emelte, fiatalon Thököly híve, majd meghódolt Habsburg I. Lipót előtt. Harcolt a török ellen a délvidéken, később 1697-ben a hegyaljai felkelés leverésében. 1703 októberében a tokaji ostrom idejében csatlakozott Rákóczihoz, kinevezték ezredeskapitánnyá. Bár Bercsényi Miklós főgenerális sokat csúfolta iszákossága miatt, de vitézségét mindenki elismerte. Amikor ugyanis testvérbátyja István feladta Lőcse városát, ő továbbra is kitartott a szabadságharc ügye mellett, védelmezve Krasznahorka várat. Csak 1710 novemberében hódolt meg a Habsburg-hatalom előtt. Birtokaira visszavonulva 1725-ben hunyt el.

György úr Rákóczitól adományba kapta a szádvári uradalomhoz tartozó Szádalmás és Körtvélyes községeket, erről 1705 szeptember 8-i levelében tájékoztatta Kőszegi István dernői földesúr Lőcse város elöljáróit.

Andrássy György uraság ellen Borsodi István körtvélyesi prédikátor 1706 december 13-án panaszt nyújtott be Rákóczinak.

„Méltóságos Fejedelem Kegyelmes Urunk.
Lévén mindenütt ez szádvári domíniumban az malmokban levő pénteki vámgabona eleitül fogva ez helyekben lakozó prédikátori rendek kevés jővedelmecskéjeknek kicsiny része, mely az elmúlt siralmas esztendőkben ez domínium némely tiszteitül el volt rejtve, de miólta az nemes confoederált státusoknak amicabilis disposítiója kiadattatott, ezen kevés jövedelem is mindenütt ez domíniumban is kiszólgáltatódott ez mi kicsiny helyünkön kívül. Edgynehány ízben mi is instáltuk ez kicsiny helynek mostani földesurát, nagyságos Andrási György urat ez kevés jövedelemnek kiadattatása iránt, őnagysága documentumunkat kívánván, egész helyestül edoceáltuk, nem gondolván azért őnagysága sem a nemes confoederált státusoknak disposítiójával, sem a nemes országiul kiküldetett commissáriusság helyes rendelésével, sem
penig őnagyságának bemutatott jó lelkiismeretünk szerint való documentumunkal, mind ekkediglen megtartóztatta s ki nem szolgáltatta. Instállyuk azért Nagyságodat alázatosan, ez őrőktűl fogva parochiánk kevés jövedelméhez tartozó kicsiny részt kiadattatni méltóztassék, mely Nagyságod kegyelmes cselekedetiért mind Istenünket szolgálni meg nem szűnünk, mind penig a Nagyságod kegyelmes cselekedetit megszolgálni életünk fottáig el nem mulattyuk.
Marad az Nagyságod szólgálattyára mindenkoron készen a körtvélyesi ecclésia és annak prédikátora Borsodi István Körtvélyes Die 13 Decembris 1706.”

Mire a nagyságos fejedelem 1706 december 22-én az alábbiakat válaszolta:

„Mivel a szádvári jószágnak része ad ulteriorem nostri dispositionem adatott tekintetes nagyságos Andrási György generális strásamester úri hívünknek, ahoz képest intimáltatik őkegyelmének, azon jószágnak directióját és bírását úgy intézze, hogy az nemes haza végezését, vagy az jószágban practicált usust ne bontogassa, s azzal okott ne adgyon az disposítiónk változtatására, és így az instánsnak adassa meg, az mely concernállya.
Datum Rosnaviae Die 22. Decembris anno 1706.
F. Rákóczi m. p. Sigismundus Jánokj m. p. Martinus Pintér m. p. 1706.”
Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 2. f.

Tehát Rákóczi arra utasította Andrássy György főtisztjét, hogy adja ki a körtvélyesi prédikátort megillető gabonát.

A szabadságharc vége felé Magyarországon hatalmas pestisjárvány pusztított. Az emberek igyekeztek elmenekülni a halált okozó vész elől, így például Derenk község teljesen elnéptelenedett. Az egykoron Szádvárhoz legközelebbi település lakói, akik kiszolgáló népei voltak az erődítménynek, a védelmüket és megélhetésüket jelentő főnemesi rezidencia megszűnte után sok esetben másfelé néztek kenyérkereseti lehetőség után. Az otthon maradottak soraiban pedig a „fekete halál” aratott.

Az 1711-es szatmári békekötés után Szádalmás és Körtvélyes községek visszakerültek a szádvári uradalomba, amelyről 1719-ben készítettek úrbéri összeírást. Ennek latin nyelvű címzése: Urbarialis conscriptio Arcis et Dominii Szádvár. Ekkor a következő 14 jobbágyfalut sorolták hozzá: Bódvaszilas, Bódvavendégi, Derenk, Hídvégardó, Jablonca, Körtvélyes, Perkupa, Szádalmás, Szádvárborsa {másképpen Borzova}, Szilice, Szín, Szögliget, Tornagörgő és Tornaszentandrás.

Míg lent a falvakban tovább folytatták mindennapjaikat az emberek, dolgoztak és adóztak, addig a bárányfelhőket karcoló Szádvár romjai között megállt az idő. Területét visszahódította a természet, fák és bokrok nőtték be, falait az időjárás viszontagságai omlasztották. Csak néha keresték fel az öregapáik meséin fellelkesült környékbeliek, hogy megtalálják az omladozó várromban elrejtett kincset.

Szerzők: Kenéz Andrea, Bubenkó Gábor és Szatmári Tamás

Irodalom:

Engel Pál: Vár és hatalom {1984}

Bánkúti Imre: A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont és Zemplén megyékből 1705 – 1707 {Miskolc 2003} belőle is a 98., 136. és 312. levél

Magyar Nemzeti Levéltár: MNL OL, A 57 Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri Regii. 27. köt. 58. o. –  I. Lipót Szádvár, Végles és Léva birtokainak elzálogosítása

Pető Zsuzsa Eszter: A bódvaszilasi templomerődítés kutatása

Kenéz Andrea és Bubenkó Gábor szádvári gyűjteményének adatai