Két okból választottam az amerikai akciófilm címét az élménybeszámolóm élére. Elsőként büszkén hivatkozhatom rá, hogy immáron 30. alkalommal gyűltünk össze a Vármentő Napok keretében Szádvár megóvására. Másodsorban a tervünket igen sok egyeztetés előzte meg, így mondhatjuk hadműveleti akciónak is. A hosszú téli hónapokban tárgyaltunk a szállás és étkezés részleteiről, fogadtuk az érdeklődőket, visszajeleztünk nekik, bármilyen kérdésük merült is fel. Persze mindannyian izgultunk, hiszen a járvány miatt az elmúlt két esztendőben elmaradtak a tavaszi vármentések.

De végül elérkezett a március 12-i szombat, amikor az ország minden tájékáról begördültek az autók a hegyek ölelésében megbújó Szögliget községbe, ahol a jól bevált Nyárádi Major Turistaház adott nekünk ismét alaptábort. Késő éjszakába nyúlóan örültünk egymás látásának, terveztük a követkő két nap eseményeit.

Vasárnap kezdődött nekünk a vármentés első dolgos napja. Nagy létszámú csapatunk egyik része engedély birtokában egészen a Várhegy északi oldalán elterülő „Várkertig” tudott behajtani, míg a többiek gyalogtúra keretében ismerkedtek meg előbb Szögliget utcáival és házaival, majd szép libasorban végighaladtunk a tavaszi színekben pompázó hegyek közepette a Ménes-patak völgyében. A Szalamandra-turistaháznál léptünk be az Aggteleki Nemzeti Park területére, ahol rövidesen nekivágtunk a lábat-tüdőt és szívet megdolgoztató Szádvár tanösvénynek. Szerencsére a gyalogúton elhelyezett információs tábláknál megállva, lihegve, sikerült ismét levegőhöz jutnunk.

Fent nagy örömujjongással vártak a társaink, akik már a déli hegyoldalon göllerollóikkal bőszen vágták a feltörekvő bozótost. Egyik célunkat ez jelentette, hogy a kirándulók számára áttekinthető maradjon továbbra is a patinás műemlék területe és környezete. Közben megtörtént a Szádvárért Baráti Kör zászlajának felhúzása a Szabó-bástyán emelkedő rúdra.

Természetesen a tavaly októberi fogadalmamat betartva „Katulyakutatók” Lajos és Vali társaságában felkerestem a szádvári geoládát is, hogy megnézzem, miképpen alakult a sorsa az elmúlt félévben? A honlap tanúsága szerint 17 geokesser tett a látogatásáról bejegyzést, akik a ládába behelyezett 18 gyalogos katonából 10-et elvittek, míg a 6 lovasból 3-at. Érdekesség viszont, hogy mind a 6 ló eltűnt, ezek szerint a ládázók között népszerűek a paripák! Nem is csodálható, hiszen a geocaching játék {földrajzi koordináta megkeresése műszer által} igen kedvelt a családi kirándulások alkalmával, ahol a gyermekek imádják az elrejtett „kincseket” megtalálni. Így az ő örömükre a geoládát karbantartottuk és újabb vitézekkel töltöttük meg.

A falusi szállásunkra tartván az új vármentőknek szélesre tártuk kis Vármúzeumunk ajtaját, ahol gyönyörködhettek az eddig kiásott és restaurált tárgyakban.

Az este fontos programját képezte még az SZBK közgyűlése, ahol a megtárgyalandó pontok között szerepelt két új tagfelvételi kérelem is, amely személyeket egyöntetűen megszavaztunk teljes jogú tagnak.

Hétfő reggel nagy örömmel szemléltük meg a Ménes-patak völgyében felállított információs táblánk új kellékét, az adománygyűjtő ládát. Nagy köszönet illesse a létrehozásában részt vevőket! Remélhetőleg az épülő-szépülő Szádvár láttán a kirándulók pénzadományaikkal tovább fogják segíteni a felvállalt várpatronáló munkánkat.

A változatosság kedvéért a bozótirtás mellé felvettük a kőpakolás lehetőségét is.

Szorgalmas munkánknak csak a „szádvári szakács” érkezése vetett végett. Előbb felcipeltük a konyhafelszerelését, majd éhes farkasként körülötte ólálkodva vártuk a végeredményt. Nem is csalódtunk most sem, hiszen Szabó Miklós és két lelkes segítője ismét pompás étkeket tárt a vármentők szája elé.

Búcsúzásként mindannyian megfogadtuk: viszontlátásra augusztusban!

Szöveg. fotó: „Nagyon Várbarát” Tamás
szerk: SzBK