Gyakorta felmerül bennem a kérdés, hogy milyen lehetett a „kezdet kezdete” Szádvár esetében? Amikor a területet birtokló földesúr és néhány embere a Ménes-patak völgyében lovagolva kutatóan fürkészte, vajon hová építsenek várat a környező hegycsúcsok közül? Még napjainkban sem tudjuk, hogy a mély patakvölgy északi vagy a déli oldalának magaslatára húzták fel előbb az erősséget?

De az biztos, hogy az elkészült vár lakói alá és fölé rendeltségi kapcsolatban álltak egymással. A hierarchia csúcsán a földesúri família tagjai álltak, akik birtokolták Szádvárt és a hozzá tartozó váruradalom falvait. Hatalmukat fegyveres katonák biztosították, akik ott strázsáltak fent a magas kőfalakon, de villámgyors lovaikon elkísérték az ispánt a jobbágyokra kirótt adók behajtásában is. Még a várlakók mindennapjainak nélkülözhetetlen részét képezte a szolgaszemélyzet is, gondolok itt a szakácsokra, istállófiúkra, kályhafűtökre vagy éppen a Csigát üzemeltető emberekre.

Mivel a címben katonákat ígértem, hát róluk írnék a továbbiakban. Csak éppen az a gond vele, hogy a korabeli dokumentumokban igen kevés szót ejtenek róluk. Azért megpróbálom össze szedegetni ezeket az információmorzsákat. Szádvár 1567-es nagy ostroma végén a várbeliek mintegy 200 fővel vonultak le a hegyi sasfészekből. De ez a teljes létszám volt, hogy ebből a katonaság mennyi fővel képviselte magát, azt nem tudni. 1579-ben a Királyi Kamara Rüber János felső-magyarországi főkapitánynak adta zálogba, kikötve, hogy az uralkodó parancsára oda vezényelt 60 gyalogos zsoldos mellett még megfelelő létszámú katonával őriztesse a várat.

Amikor 1604-ben Habsburg Rudolf német-római császár és magyar király Csáky István erdélyi főkapitánynak adományozza, már csak 32 gyalogost tartanak ott uralkodói zsoldban. Persze hozzájuk kell számítani a földesúr fegyvereseit, akiket ő fizetett a váruradalom bevételeiből. Számuk nem lehetett jelentős, mert amikor a Bocskai István erdélyi főnemes szolgálatába szegődő hajdúsereg falai alá ért, a korabeli adatok szerinti 60 főnyi helyőrsége „nyúlcipőt vett fel”, vagyis kardcsapás nélkül elmenekült. A várbeli katonaság utolsó említése 1678-ból való, amikor az Esterházy-família 18 uradalmi hajdújának megsegítésére a közeli Szendrőből 36 császári zsoldos masírozott be. Ez utóbbiak elsősorban a várbeli borospincék feltörésében és az ott őrzött földesúri borok megivásában jeleskedtek, ahelyett hogy a környéken portyázó kuruc felkelők ellen vitézkedtek volna.

1685 környékén azonban beteljesedett Szádvár sorsa, a bevonuló császári sereg lerombolta, használhatatlanná téve hadi célokra. Az üszkös kőfalakat az időjárás vasfoga mellett még a környékbeli lakosság keze is fogyasztotta, akik saját céljaikra bontották le és szekerezték el a köveket. A várrom területét lassan, de biztosan visszahódította a természet, erdő fedte be.

A több évszázados „Csipkerózsika-álmot” 2006 októberében a megalakuló Szádvárért Baráti Kör tagsága törte meg, akik eltökélték, hogy megóvják a további pusztulástól a műemléket.

Őket bátran jellemezhetem „várkatonáknak” csak éppen a kezükben nem kardot és puskát, hanem göllerollót, csákányt, lapátot vagy éppen „furikot” {talicskát} tartanak. Mert a kezdeti bozótirtás hamarosan régészeti feltárások követték, amelyben szintén lelkesen serénykedtünk.

A patinás sok évszázados várfalak rejtekébe azonban egy ízig-vérig XXI. századi technikai játék is bevetette magát, a „geocaching”. Ennek lényege, hogy a területet felkereső játékos egy GPS-vételre alkalmas készülék segítségével keresi meg az elrejtett geoládát. Ami tulajdonképpen egy vízhatlan műanyag doboz. Ebben található egy napló. Magyar sajátosság, hogy tartalmaz egy jelszót is, amivel az online felületen, az ún. ládaoldalon rögzíthető a találat. A ládában található ajándékok közül egyet kivehet a játékos, mintegy jutalomként, de cserébe egy másik tárgyat kell beletennie. Tehát ez a játék kiválóan ötvözi a természetjárást a kincskeresés izgalmával.Ahogy tudomást szereztem erről a remek szabadidős tevékenységről, azonnal utána néztem, vajon Szádvárban mikor rejtettek el először a geoládát? Ez bizony még 2002 nyarán történt meg. A szádvári geoláda sorsa eléggé hányattatottnak írható le. Hiszen kezdetben a belsővár északi részén egy romos várfal repedésében vert tanyát, amely a fal restaurálása során szétszóródott. Majd egy másik játékos a belsővár udvarán emelkedő fa odvába telepítette be. A fa viszont növekedése közben annyira körbenőtte a geoládát, hogy a végén már nem lehetett onnan kivenni. Ezen felmérgesedve, valaki széttörte és megsemmisítette a műanyag ládát. Ekkor lépett a színre „Katulyakutatók” Lajos, aki a Szádvárért Baráti Kör XIII. Vármentő Hetén, 2021 augusztusában érkezett a segítségünkre.

Ő új helyet keresett a szádvári ládának, azt egy már restaurált várfal tövébe rejtette el. Tevékenysége felkeltette a kíváncsiságomat, hiszen általa újabb emberek számára vált felkeresendő célponttá szeretett Szádvárunk. Ezért elhatároztam, hogy a geoládát a középkori helyszínhez illően középkori játék katonákkal töltöm meg. Akik viszont olyan sokan voltak, hogy a régi ládába nem fértek el. Az új ládát viszont nem tudtuk elrejteni a régi helyére! Így aztán – ha jól számolom – immáron a negyedik helyére került a geoláda, ahol remélhetőleg már véglegesen megtelepedve fogadhatja eme játék szerelmeseit. Sikeres megtalálást kívánok nekik!

A geocaching játék honlapja, rajta a szádvári oldal:

https://geocaching.hu/caches.geo?id=388&show_logs=i

Szöveg és képek: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás