Losonc városa az Ipoly folyó északi partjától nem túl messze terül el, napjainkban már Szlovákiahoz tartozik Lučenec néven szerepelve. Hogy szót ejtek róla a szádvári honlapon, annak köszönhető, hogy a határában vívott véres ütközetben életét vesztette a Bebek főnemesi família egyik tagja, nevezetesen István macsói bán.

Szokásomhoz híven legelőször helyezzük el ezt a nagyurat a Bebek családfán! A Pelsőci-ághoz tartozott, apja ”Nagy” János a királyi tárnokmester tisztségét viselte, tehát az országos méltóságok, ahogyan akkoriban írták, a „zászlósurak” közé sorolták. Így az uralkodó közvetlen környezetében forgolódván, lehetősége nyílt a szolgálataiért cserében egyre újabb javakhoz, dús jövedelmet biztosító váruradalmakhoz jutnia. Ha végigtekintünk életének fontosabb tisztségein, egye magasabbra ívelő pályát láthatunk. A korabeli megsárgult oklevelek tanúsága szerint 1443-ban a királyi sereg főkapitánya, 1447 és 1448 között macsói bán, 1447 és 1451 között a gömöri ispán hivatalát viselte.

A történelmi korszak, amelyben Bebek István élt, eléggé viharosnak mondható. Hiszen amíg Luxemburgi Zsigmond királynak {1387 – 1437} sikerült viszonylagos belső békét teremtenie, elsősorban a határokon túli ellenségei miatt fájván a feje, addig a trónon következő Habsburg Albert, majd I. Ulászló alatt a Magyar Királyság felett egyre sötétebb viharfelhők gyülekeztek. Habsburg Albert özvegye, Erzsébet királyné az utószülött fia, László védelmére az országba hívta Jan Giskra cseh származású huszita zsoldosvezért, aki a hatalmába kaparintotta a felvidéki vármegyék jelentős részét. Harcedzett, fanatikus fegyveresei uralták többek között Zólyom várát, de a számára vertek pénzt Körmöcbánya és Kassa pénzverdéi is. A losonci csata egyik főszereplője Giskra serege.

A másik oldalon Hunyadi János állt, akinek őse a Havasalföldről származó kun előkelő volt, Zsigmond királytól adományul kapva Hunyad várbirtokát. János úr karrierje is szépen ível felfelé, hiszen 1434 és 1435 között udvari lovag, 1439 és 1446 között szörényi bán, 1441 és 1446 között erdélyi vajda, székely ispán és nándorfehérvári kapitány, 1441 és 1456 között temesi ispán, 1446 és 1452 között kormányzó majd 1453 és 1456 között besztercei gróf és főkapitány tisztségét viselte. A nagyhatalmú főúr szolgálatában álltak, korabeli szóhasználattal élve a familiárisai voltak olyan uraságok, mint például a Bebekek. Mert bár elméletileg a nemesek egyenlőnek számítottak a középkori magyar társadalomban, de azért már akkor is létezett az „egyenlők” között rangbeli különbség.

Érdemes részletezni, miképpen jutott Jan Giskra és Hunyadi János a losonci csatamezőn szembe egymással, hogy csapataik élén nézzenek farkasszemet az életre-halálra szóló viadalban? Hiszen amikor a lengyel származású I. Ulászló király odaveszett a törökkel vívott 1444-es várnai csatában az összehívott országgyűlés a belső béke fenntartására megválasztott hét főkapitány közé hívta meg Giskrát és Hunyadit is. De alig két esztendő múlva, amikor Hunyadi Jánost az országgyűlés gubernátorrá {kormányzó} választotta, a királyi felségjogokkal felruházott nagyúr szerette volna kordába szorítani a Felvidék védtelen népét sanyargató huszitákat. A három esztendőre kötött szerződés szerint Giskra továbbra is megszállva tarthat név szerint meghatározott várakat és városokat, ellenben hadait köteles fizetni, hogy ezzel megakadályozza azok dúlásait-rablásait. De a következő esztendők megmutatták, hogy „két kard nem fér el egy hüvelyben” vagyis a központosított hatalmat visszaállítani törekvő Hunyadival szemben Giskra mindig is egy ellenpontnak számít, uralmi területe „ország az országban”. Tehát a nyílt szembenállás előre megjósolható volt.

1449 július elején egy magyar sereg meglepetésszerű támadást intézett az aranypénzverdéjéről híres és irigyelt Körmöcbánya városa ellen, amelyet a cseh husziták tartottak birtokukban. A roham nem sikerült, a cseh védők visszaverték az ostromlókat. Még azon a nyáron újabb had nyomult a Felvidékre, Rozgonyi Osvát és cikkem főszereplője, Bebek István vezényletével. Ők is pórul jártak, mert a somodi ütközetben legyőzték őket a husziták.

A vereségeket megbosszulandó ősszel maga Hunyadi János kormányzó állt a csapatok élére, neki sikerült elfoglalnia Szepsi városát. Ostrom alá vették a fallal övezett Körmöcbányát is, amit Giskra katonái védelmeztek. A rohamok sikertelensége láttán feldühödött kormányzó végül az ércőrlő malmokon és aranymosó szerkezeteken állt bosszút, elpusztítva azokat, óriási károkat okozva a polgároknak. 1450 márciusában Mezőkövesden Giskra és Hunyadi békét kötött a régebbi feltételekkel. Vagyis Giskra megtarthatja a hatalmában lévő területeket, ezért cserében zsoldosai ellátására kap 30 ezer aranyforintot, ennek fejében viszont erősen tilalmaznia kell harcosainak a lakosság életében és javaiban történő károkozást. De ez az „örök időkre kötött” békeszerződés sem tartott sokáig, újra kiújultak az ellenségeskedések a szembenálló felek között.

Elérkeztünk ódon históriánkban 1451 augusztusához. Hunyadi János kormányzó személyes parancsnoksága alatt jelentős számú fegyveres vonult a Felvidékre, hogy ott ostrom alá vegye a Losonc városának határában emelkedő Szent István-kolostort, amelyből a cseh husziták kiűzték a szerzeteseket és erődítményként használták.

A régebbi leírások szerint Hunyadi serege ostrom alá vette a huszita bázist, amelyet a csehek látva a túlerőt, szabad elvonulás fejében hajlandóak lettek volna feladni. De mivel a kormányzó a feltétel nélküli megadást követelte volna, a husziták a felmentő sereg beérkeztében reménykedve, továbbra is erősen tartották a bázisukat. Szeptember 7-én valóban megérkezett Giskra hada, amely ellen Hunyadi a derékhaddal rátámadt. A hátrahagyott csapattestben azonban pánik tört ki, sőt a híradások szerint némely főúr árulást elkövetve, a bandériumával együtt elmenekült a helyszínről. A kőfalak mögül kitörő csehek és Giskra fegyveresei két tűz közé vették Hunyadi lecsökkent létszámú seregét, amelynek sorai rövidesen felbomlottak. A véres közelharcban számos magyar nemes úr odaveszett, közöttük Bebek István is. Az ütközetből sikeresen elmenekülő Hunyadi János kormányzó rövidesen újra hadat gyűjtött és még azon ősszel folytatta a hadjáratát a csehek ellen, többek között a Hont vármegyei Ság monostorát vívta meg. Jan Giskra hatalmát azonban nem tudta megtörni, a cseh huszita zsoldosvezér egészen 1462-ig a felvidéki vármegyék jelentős része feletti hatalmát szilárdan megtartotta, majd csak Hunyadi János fia, Mátyás király előtt hódolt meg.

Az Interneten érdekes fejleményt olvastam a losonci csata napjainkban való értelmezéséről. Ugyanis Jozef Klinda losonci helytörténész vette a fáradságot és a régi feljegyzéseket összevetette a helyi földrajzi adottságokkal, igyekezve a jelenkori változásokat kiszűrve megalkotni a középkori csatateret. A 2018-ban megjelent könyvében fejezetekre bontva kísérli meg a lehetséges hadmozdulatokat leírni. Szerinte valójában három csata zajlott le 1451 augusztus 11 és szeptember 8 közötti intervallumban. A kisebb seregtestek összecsapásait követte szeptember 7-én Hunyadi és Giskra személyes vezényletével vívott ütközet, amelyben a negyedannyi, de erősen fanatizált, harci szekerekkel villámgyors hadműveleteket végrehajtó huszitáknak sikerült megzavarni és legyőzni a magyar csapatokat. A szerző terveiben szerepel, hogy egy tanösvényt hozna létre, amelyet az érdeklődők végigjárva, a helyszíneken információs táblák és kilátók segítségével képet nyerhessenek a losonci csata egyes részleteiről.

Szatmári Tamás

Felhasznált irodalom:
Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete {1984}
Csáky Károly: Nógrádi tájakon {1992}
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája {1996}
Jozef Klinda: Ján Jiskra z Brandýsa a Bitka pri Lučenci {Brandisi Giskra János és a losonci csata) 2018