Gyermekkorom óta szeretem a várakat, hiszen az akkoriban divatozó mesekönyvekben mindig szerepeltek várak, mint királyok, királykisasszonyok vagy éppen hétfejű sárkányok lakhelyei. Majd a téli szánkózás helyett felkeresett siroki vár, illetve a nyári kempingezések során kikönyörgött egynapos Balaton-felvidéki várlátogatások csak megerősítettek abban az érzésben, hogy a várak megismerése által teljesebbé válik az életem. Így aztán szorgalmas látogatójává váltam a gyermekkönyvtárnak, ahonnét sok-sok kötetből szívtam magamba a régi erődítményekről szóló tudást. Számomra a várak hőskorszaka Szent Istvántól II. Rákóczi Ferencig terjed, ezt a hét évszázadot tanulmányozom már évtizedek óta.

Miután 2006 őszén tagjává váltam az Aggteleki-karszthegységben magasodó, {inkább romladozó} Szádvár megmentésére alakult vármentő csapatnak, hivatalos nevén a Szádvárért Baráti Körnek, természetesen ennek az erődítménynek a régmúltjába igyekeztem magamat beleásni. De egyre nagyobb csalódással kellett megállapítanom, hogy Szádvár hadi krónikájába II. Rákóczi Ferenc felkelői már nem írták be a nevüket, hiszen az 1703 és 1711 közötti időszakban már az építmény falai üszkösen, lerombolva meredeztek, katonai védelemre alkalmatlan állapotban.

De azért nem csüggedtem el! Ha nem Rákóczi kurucai lengették a felkelés zászlóját az ormán, akkor ugorjunk vissza egynéhány évtizeddel és lássuk, vajon Thököly Imre, a „kuruckirály” idejében milyen események történtek a patinás falai között?

Ennek előtörténetéhez tartozik, hogy az 1664-es szentgotthárdi csatában a császári sereg győzelmet aratott a török felett, mégis Habsburg I. Lipót német-római császár és magyar király megalázó feltételekkel kötötte meg a vasvári békét a szultánnal. Az ezen felháborodott magyar főnemesek ezért összeesküvést szerveztek ellene, amit a Bécsi Udvar véresen megtorolt, több magyar főurat kivégeztetett. Miután a pártjukon álló Thököly István a császári ostromgyűrű által körbefogott Árva várában meghalt, fia a 13 éves Imre úrfi {*1657} a Habsburg-megtorlás elől a török névleges függése alá tartozó Erdélybe menekült, ahol fokozatosan a bujdosók, korabeli nevükön a kurucok vezérévé vált.

Az 1678-as esztendőben Thököly Imre önálló sereget vezetett a Habsburgok uralta felvidéki vármegyék ellen, különválva az erdélyi csapatoktól. A főként könnyűlovasságból álló kurucok észak felé törtek, hogy Igló, Rózsahegy, Árva, Bajmóc illetve Murány és Zólyom felé, hogy ellenőrzésük alá vegyék e területeket és zászlajuk alá állítsák annak lakosságát. Váratlan támadásukat nagy sikerek koronázták, például amikor Besztercebánya polgársága kaput nyitott előttük, akkor a kamarai ládákból 180 000 dukátot {aranypénzt} és jelentős mennyiségű ezüstöt zsákmányoltak. Kuruc lobogók kerültek Zólyomlipcse, Végles, Divény, Kékkő, Torna, Saskő és Revistye várak tornyaira is. Szádvár ezekben a hadmozdulatokban nem került szóba, a kurucok nem foglalták el, bár a közeli Torna várában lévő bázisuk miatt veszélyeztetett helyzetbe került.

De gyakorta portyáztak Szádvár körül, például augusztus 29-e környékén elhajtották a vár mellett {a majorságban?} összegyűjtött marhákat, más alkalommal pedig juhokat és sertéseket tereltek el. Éppen ezért a gróf Esterházy Pál és báró Csáky Pálné közös birtokát képező szádvári uradalom egyik tiszttartója, az előbbi szolgálatában álló Terbóts István levélben kérte a mindösszesen 18 uradalmi hajdú által védelmezett magánvár helyőrségének bővítését. A szorongatott helyzetű védősereg megerősítésére végül a közeli Szendrő várából bemasírozó 36 császári zsoldosban sem volt nagy köszönet, hiszen annyi kárt okoztak a várbeli urasági vagyonban {feltörték a pincét és megitták a bort}. Annyira összekülönböztek a magyar hajdúkkal is, hogy azok kettő fő kivételével átszöktek a tornai kurucokhoz. Az urasági tiszttartó panasza nyomán kezdődött hivatalos vizsgálat eredményeként elvezényelték a garázda zsoldosokat, helyükbe a Strassoldó-gyalogezred muskétásaiból 50 főt vezényeltek Szádvárba. De az újabb garnitúra katonaság is nagy galádságokat cselekedett.

A még augusztusban Tornaalmás jobbágyfaluban elfogott három kurucnak a strázsák figyelmetlensége miatt sikerült október 12-én megszökniük Szádvárból. A „vártaházban” bilincsben tartott felkelőknek sikerült a vasrácsos ablak alatt kibontaniuk a falat és leereszkedniük a hegyoldalba. A tornai kurucok pedig egyre zaklatták a környékbeli védtelen lakosságot, így október 22-én Szögliget pórnépétől rabolták el a borkészletüket. Thököly diadalittas hadjáratának végül 1678 november 1-én a barsszentkeresztesi csatavesztés vetett véget, ami után a felkelők kénytelenek voltak visszavonulni a bányavidékektől. Szádvár ezzel felszabadult a kuruc nyomás alól.

1681-ben Thököly seregéhez csatlakozott Apaffy Mihály erdélyi fejedelem valamint a váradi és egri török pasák fegyveresei. A jelentős hadnak sikerült bevennie Nagykálló várát, de az utána következő haditanácson nem tudtak megegyezni a továbbiakról. Végül az erdélyiek hazavonultak, míg Thököly ismét a bányavárosok felé lovagolt, de most eredménytelenül járt.

Az 1682-es esztendő hozta meg Thököly Imrének a legnagyobb sikereket. Házassága az özvegy Zrínyi Ilonával biztosította a számára a hatalmas Rákóczi-vagyon feletti ellenőrzést, amit így felhasználhatott a hadi vállalkozása számára.

Július 20-án késő éjszaka, a sötétség leple alatt a kurucok létrákon felmásztak a Kassa városa mellett emelkedő császári erőd falára és kardélre hányták a gyanútlanul alvó Habsburg-zsoldosokat. Az ezt követő alkudozások által Thököly kezére jutott a „Felvidék kulcsának” számító Kassa szabad királyi városa, amelynek ipara és kereskedelme igen jelentős volt. Kassa elestének hírére Lőcse és Eperjes polgársága puskalövés nélkül kaput nyitott a felkelők előtt, ugyanígy tett Tokaj, Ónod és Putnok katonasága is. A régi dokumentumok megemlítették, hogy Szádvárt is feladta a helyőrsége a felkelőknek. Tehát ekkor kapcsolódik be az ódon történetbe a Szádvárért Baráti Kör által patronált műemlék. Nem ismeretes előttem, hogy harci cselekménnyel, vagyis ostrommal foglalták volna el Thököly kurucai, így feltehetően önként nyitottak kaput a várőrség katonái. Ebből az időszakból való két inventárium {várleltár}, amelyben felmérték a megszállt hegyi erősségben található értékeket. Részletek az 1682 szeptember 12 és november 4-én keltezett lajstromokból: „… Kegyelmes Urunk Eö Ngha Szállása… Audentiás Ház” mind arra utalnak, hogy a felkelő kurucok vezére Thököly Imre gróf is megfordult Szádvár falai között. Már későbbi adat, miszerint „Anno 1684 die 25. July. Ezen ládában rakatta Asszonyunk Szádvárban”. Ez a mondat azt sejteti velem, hogy talán a Thököly Imre által 1682 június 15-én a munkácsi várban feleségül vett Zrínyi Ilona úrnő is megfordult Szádvárban. Ha pedig az anya itt járt, akkor talán társaságában lehetett fia, az akkor 6 esztendős Ferkó úrfi is? {II. Rákóczi Ferenc}. Végül is Regéctől Szádvár nem olyan nagy távolság… De nem merem ennyire elereszteni az élénk fantáziámat, inkább azt írom le tárgyilagosan, miszerint további levéltári kutatásokat igényel, hogy Thököly Imre, Zrínyi Ilona vagy éppen II. Rákóczi Ferenc mikor járhatott, ha járt Szádvárban.

Visszakanyarodva az 1682-es évhez, szeptemberben véres viadalban a töröknek sikerült elfoglalnia a hadászatilag fontos Fülek várát, ahol a nagyvezír átadta a szultán által küldött athnamét {kinevező okirat} Thökölynek, amelyben Magyarország királyának címezte. Innen való Thököly „kuruckirály” elnevezése. Valójában ő magát fejedelemnek és a magyarországi Részek urának tartotta és nem magyar királynak. Mivel sorsát az Oszmán Birodalomhoz kötötte, így szerencsecsillaga azzal emelkedett, majd hullott alá. Az 1683 őszi, Bécs városa alatt elszenvedett katasztrofális török vereség után elindított császári hadműveletekben a kurucok is egyre keletebbre szorultak. Ezt úgy próbálta ellensúlyozni a váradi török pasa, hogy elfogatta Thökölyt, hogy majd kiszolgáltatva a Bécsi Udvarnak, békét kérhessen. A török pasa elvetemült tettén felháborodva azonban a kurucok túlnyomó része inkább átállt a kétfejű sasos Habsburg-lobogó alá. Fogságának híre hatalmas felháborodást keltett a felkelők között, sorra nyitották meg a várkapukat a császáriak előtt. Így tett Szádvár helyőrsége is. A feltétel nélküli kapitulációra 1685 november elején került sor, amikor a közeli Torna és Regéc váraiba is császári zsoldosok masíroztak be. A térség stratégiailag legfontosabb települését, Kassa városát október 25-én adták fel a kurucok. Egyedül a Zrínyi Ilona által parancsnokolt Munkács erődítménye maradt a felkelők kezén.

Elérkeztem Szádvár életének utolsó fejezetéhez, a pusztulásához. Őszintén le kell írnom, hogy itt bizony még nincsenek a részletek tisztázva. Tehát most több verziót írok le, azzal a kikötéssel, hogy a további kutatások tisztázzák a pontos körülményeket.

Az A-változat a legegyszerűbb: a bevonuló császári had vezére, Johann Valentin Schulz generális parancsot adott Szádvár katonai szempontból való tönkretételére, a legfontosabb védőműveinek {például kapujának, bástyáinak} a felrobbantására, így védhetetlenné téve az erősséget. De ide tartozhat a fazsindelyes tetők felgyújtása is. Az bizonyos, hogy a közeli Torna és Regéc várával így tettek.

A B-változat szerint ekkor még nem került sor Szádvár elpusztítására, csak később. Mivel nem hagyhatták őrizetlenül az egykori kuruc sasfészket, katonaságot kellett volna benne hagyni. Erre a császári helyőrségre viszont nem találtam adatot. A Détshy-könyv szerint: „1686 április 26-án jelentik Bécsből a magyar követek: … tegnap a titoktanácsban elvégeztetett… Eperjest, Regécet, Boldogkőt, Szádvárat elrontják…”

Bár Szádvár rombadőléséről még nem rendelkezünk adatokkal teljes bizonyossággal, de a hamvaiból való feltámadásának időpontját egyértelműen 2006 októbere jelenti, amikor a Szádvárért Baráti Kör megalakulásával új fejezet kezdődött a sok történelmi vihart látott erősség életében.

 Szatmári Tamás

Felhasznált irodalom:

Détshy Mihály: Egy ismeretlen magyar vár {Herman Ottó Múzeum évkönyvei, 1969}

Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája {1983}

Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete {1984}

Komjáti Zoltán Igor: „… Isten tudja, leszen-e” {Castrum 16, 2013}