Mielőtt a Tisztelt Olvasó elcsodálkozna rajta, hogy miért becézem ilyen kedvesen a sok száz esztendővel ezelőtt élt uraságot, gyorsan tisztáznám is ennek dolgát. Azért tettem így, mert királyi tisztségviselőként egy olyan pénzverő kamara ügyét-baját igazgatta, ahol aranypénzeket is vertek. Tehát Pál úr a munkája folytán vált a szememben „aranyossá”.

Először is helyezzük el őt a Bebek főnemesek ágas-bogas családfáján.

Apja élettörténetét már ismertettem a 2020 november 28-án közreadott cikkemben, ő Bebek Imre erdélyi vajda volt, aki a Hunyadi János kormányzó vezette 1448-as hadjárat idején a törökkel vívott rigómezei csatában vesztette életét. Tehát a Bebekek vámosi-ágánál kell ismét kutatnunk. Édesanyjáról nem tudtam régi írásokat fellelni^*, de bizonyára előkelő úrnő lehetett, hiszen a korabeli Magyar Királyság mágnásai egymás között házasodtak. Mivel apja halála 1448-ban következett be, Pál fia csak ezelőtt születhetett meg, sajnos pontosabb dátumot nem tudok. Még három testvéréről tettek említést a megsárgult oklevelek, a fiút Jóbnak, míg a két leányzót Zsófiának és Orsolyának hívták.

Pál gyermekkoráról semmit sem tudok, de azért megkockáztatom, hogy eltérhetett az átlagos nemesi ifjak neveltetésétől. Ugyanis azok „boldog gyermekkorát” a lovaglás, vívás és vadászat tette ki főként, amihez bizony nem kellett megtanulni a betűvetés gondját-baját. Most ismét a Tisztelt Olvasót kérem, hogy nézzen magába és mondja meg őszintén: hát nem jobban esett csavarogni a zöld mezőkön kölyökkorban, mint az iskolapadban körmölni a leckéket?
Pál úrnál azonban a későbbi királyi hivatala miatt fel kell tételeznem, sőt biztosra kell vennem, hogy tudott írni és olvasni, ahogyan a számok világában is otthonosan kellett forognia. Ennek bizonyságául összefoglalnám, hogy miből állt egy középkori királyi pénzverde, amelyet az uralkodó által kinevezett kamaraispán irányított.

A magyar történelemben a pénzverést Szent István király hozta be a nyugati, pontosabban írva a bajor gyakorlat szerint, apró ezüstpénzeket, denárokat veretve. Az Árpád-ház 1301-es kihalása után az Itáliából érkezett Anjou I. Károly újította meg a pénzverést, mivel a hazájában már évtizedek óta használt aranyforintot és ezüstgarast is bevezette a hazai pénzforgalomba. Ő volt az, aki elrendelte, hogy a pénzverő kamarák vezetői az elkészült érméket a saját jegyükkel lássák el, hogy így ellenőrizhetővé válhassanak a kész pénzek. Luxemburgi Zsigmond király idejében alakult ki a magyar pénzekre jellemző gyakorlat, miszerint az éremkép baloldalán a kamarának helyet adó város, míg a jobb oldalán a kamara ispánjának {vezetőjének} jelét tüntették fel.

A kamaraispán tartozott felelősséggel a beérkező nyersanyagból vert nemesfém {arany és ezüst} pénzekért az uralkodó előtt, de ugyanígy bíráskodhatott is a verde személyzete felett. Mindezért a bérleti szerződésben írásba foglalt mértékű javadalmazást kapott kézhez. A tényleges pénzverés munkafolyamatai a következők voltak: a nyersanyag olvasztása, finomítása kohókban + márkányi {egységnyi} nemesfém buga {fémtömb} lapos lemezzé való nyújtása kalapáccsal + négyzetes csegelyek {lemezek} vágása + a csegelyekre mért kalapácsütéssel létrehozni a pénz mintázatát + körbevágni ezeket a mintázott pénzeket + visszamérni a készpénzt és a kimaradt forgácsot. Mindenki beláthatja, hogy eme munkafolyamatok ellenőrzéséhez bizony jól kellett tudni számolni és írásban rögzíteni az elkészült eredményeket a kamaraispánnak.

Általában az uralkodó a kamaraispánnal egy esztendőre kötötte meg a szerződést a pénzverésre, ha aztán annak letelte után elégedett volt az eredménnyel, akkor megújíthatta. Bebek Pál a kamaraispánságot Hunyadi Mátyás király uralkodása idején, az 1469-es esztendőben töltötte be. Abban az időszakban történtek jelentős változások a magyar pénzverésben, mivel az uralkodó a rossz minőségű {kevés nemesfémet tartalmazó} ezüstdenárok helyébe jobb {nagyobb ezüsttartalmú} érmék verését rendelte el. Ennek külső megkülönböztetésére az addigi címer helyébe a Szűz Mária a gyermek Jézussal került ábrázolásra. Ugyanez vonatkozott az aranyforintokra is. A külső formai váltás miatt ezért ismerünk Bebek Pál kamaraispán idejéből címeres és Madonnás aranypénzeket is, amelyeken ellenőrző jegyként a családi címere, a kettős kereszt látható. Pénzügyi karrierje azonban nem sokáig tartott, mert egy 1469 őszén keletkezett írás már elhunytként említette a nagyurat. Mivel fia nem született, vele férfiágon kihalt a Bebek főnemesi família vámosi ága.

Orsolya nevű testvére feleségül ment a Hunyadiak alatt magas méltóságokat elnyerő Szapolyai Imréhez, akinek a hozománnyal együtt jutott a birtokába a szádvári váruradalom is. A hegyi sasfészek és a hozzá tartozó jobbágyfalvak sora a Szapolyai főnemesi családé egészen a mohácsi vész korszakáig, amikor ismét magukhoz ragadták a Bebekek, pontosabban írva Ferenc úr.

Szöveg: Szatmári Tamás
szerk:SzBK

Felhasznált irodalom:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája {1996}
Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig {2007}

^{*Nagy Iván szerint édesanyja Pálóczy Máté nádor Veronika nevű lánya volt (a szerk.)}