Ha valaki járt már Szádvárban, az általában a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaházig vezeti gépjárművét a gyalázatosan rossz, aszfaltot csak nyomokban tartalmazó, közútnak nem igazán nevezhető erdei csapáson. Itt meg kell állítania autóját, hiszen a sorompón túli terület már az Aggteleki Nemzeti Park része, oda csak engedély birtokában lehet behajtani.

De állítom, hogy kell is bő félóra, hogy a csodálatosan szép erdőben a Szádvár-tanösvény jelzéseit követve szívünkben vissza varázsoljuk magunkat sok évszázaddal régebbre, amikor még Szádvár nem „holt kövek halmazát” jelentette, hanem emberek mindennapjainak lakóhelyét.  Az életfeltételekhez pedig bizony sokféle tárgyat kellett biztosítani ott fent a 460 méter magas sziklaplatón. A lakóépületekben asztalok, székek, ágyak, fűtőberendezések {elsősorban cserépkályhák} sorakoztak, míg a pincékben az élelmiszer tárolása {füstölt hús, szalonnák} mellett italkészlet is {boroshordók} szolgálta a várbeliek létfenntartását.

De hogyan került fel mindez a hegyi várba? A legtöbb erődítménybe kétnyomú út vezetett, amelyen a váruradalom környékbeli jobbágyfalvainak pórnépe szekéren fuvarozta be a földesúri szolgáltatásokat. Nos, ez Szádvár esetében különleges módon történt, ami egyedivé teszi a Szádvárért Baráti Kör által patronált műemléket. Ugyanis nem egyenest a várba, hanem a Várhegy északi oldalán erős kőfalakkal védett területre vitték be a tárgyakat, majd ott átrakva egy másik szekérre, azt mintegy középkori felvonóként használva hosszú kötéllel húzták fel a csúcsra. Az egykori dokumentumokban „Csigának” nevezett szerkezetet szeretném a Tisztelt Olvasóval megismertetni, ahogyan én látom és elképzelem a jelenleg ismert adatok alapján.

Nézzük előbb meg, vajon a korabeli írásokból mit tudni a Csigáról?

Egy 1608-as inventárium {várleltár} említése szerint: „Cziganall valo Czatórna kutt”, ami a külsővárbeli nagy vízgyűjtőhöz való közelségét jelenti. Ugyan itt szerepelteti a „Cziga mellett való vegin kis ház” helyiséget. Tehát az megállapítható, hogy a Csiga felvonójának végét Szádvár külsővárában alakították ki. Ha megtekintjük a legújabb kutatások alapján készített váralaprajzot, akkor a Várhegy északi lábánál emelkedő vaskos kőfallal kerített részből egyenes vonalat lehet húzni a külsővár északi falában található nyílásig. Ez logikus is, hiszen a hosszú kötél nem kanyarodhatott semerre, az „nyílegyenest” de írhatnám „toronyiránt” vezetett fel a csúcsra.

Kik szolgáltak a Csiga működtetésére?

Egy 1570-es adat szerint: „Mindennap Szádvár birtokairól négy fő jobbágy jár be, akik régi szokás szerint a várban szolgálnak, és akiket közönségesen Csigásoknak hívnak. Ezeknek fejenként mindennap 2 – 2 cipót adnak. A csigához tartozó lovakat az Uraság adja, a csigások azokat tartoznak gondozni.” Az 1605-ös inventárium szerint: „Chygahoz valo zerzam 2, Chygan valo Eoreogh keothel 1, vyz hordo 1, Chyga zeker 1. Összefoglalva a régi magyarságú várleltárt a 4 személy által üzemeltetett felvonószerkezettel 2 ló húzta fel a várba a hosszú kötél végére erősített szekeret. Véleményem szerint a 4 főből kettő lent az alsó épületben pakolta meg a Csiga szekerét, míg 2 fő fent a hegycsúcson irányította a lovakat, illetve pakolta ki a tárgyakat a felhúzott szekérből. Az is logikusnak tűnik, hogy ha a régi várépítők hatalmas munkával létrehozták a vastag kőfallal oltalmazott Csiga épületét, akkor az onnan a csúcsra felszekerezett tárgyakat bizonyára nem egy védtelen területre rakodhatták ki. Vagyis a lenti Csiga és a fenti külsővár szoros kapcsolatban állt egymással, egyszerre keletkezhettek. Legalább is ez az ásató régész, Gál Viktor meglátása.

Most érkeztem el a számomra legérdekesebb részhez, vajon pontosabban hogyan nézhetett ki a Csiga szerkezete? Ebben nagy segítségemre voltak a korabeli metszetek, elsősorban is Johann Ledentu két ábrázolása. Róla annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy 1602-ben született, hadmérnökként és udvari festőként kereste a kenyerét. A magyarországi várakról készített egy bőséges felmérést, amelynek során Szádvárt 1639-ben északi és déli oldaláról örökítette meg. Ledentu hadmérnök 1654-ben halt meg, hagyatéka a Bécsi Udvari Levéltárban került.

Nos, ha Ledentu két metszetének a külsővárbeli részletét alaposan megtekintjük, akkor a Német-bástya mellett magas oszlopon lévő kerek tárgy vonzza magára a figyelmünket. Ebben gyanítom a Csiga mozgatószerkezetét, amelynek magyarázatát adom. A különböző áttételekkel meghajtott szerkezeteket már az ókori időkben alkalmazták az emberek, megkönnyítve nagy súlyú terhek mozgatását. Elkészítésükben a molnárok játszottak oroszlánszerepet, hiszen a gabona megőrlésére szolgáló nehéz malomköveket kellett nekik mechanikus módon forgatni. A gyakorlat hosszú kísérletezési ideje alatt pedig kialakultak az egyes meghajtási módok. Ahol nem állt rendelkezésre patak vize, ott szárazmalmokkal őröltek. Véleményem szerint ez utóbbit alkalmazták a szádvári Csiga működtetésére is.

Azt tudjuk a régi adatokból, hogy 2 lóval hajtották a szerkezetet. A derék igáslovakat a szerszámukkal {istráng} fogták be a rudak elé, ahol körbejárva lendítették mozgásba a vastag, függőleges irányú tengelyt. Annak felső végére erős kereket szereltek fel, amelynek felső részéből fából faragott fogak álltak ki. Ezek a fogak a forgás során meghajtották a reá merőlegesen álló másik kereket. Ez a második kerék, amely függőlegesen állt, látható a korabeli metszeteken. Ennek a második keréknek a tengelyére csavarodott fel a Csiga öreg – vagyis hosszú – kötele, amivel a tárgyakkal megrakott szekeret felhúzták a külsővár északi faláig. Miután a „csigás emberek” kirakodtak, a lovakat átfogták a másik irányba, hogy leeresszék az üres szekeret. Így végezték a dolgukat napestig, mint a jobbágyokra kirendelt földesúri szolgáltatást. Ha majd elkészülnek a Nemzeti Várprogramban a Csiga egykori helyén létesített lépcsősorral, amin éppen felfelé ballagunk, gondoljunk arra, hogy ott évszázadokig közlekedett a várbeliek ellátására szolgáló teherhordó szekér.

Szöveg: Szatmári Tamás
Szerk: SzBK

Felhasznált irodalom:

Balázs György: Élőerővel működő malmok {1990}

Détshy Mihály: Szádvár {Herman Ottó Múzeum 1969-es Évkönyve}

Dr. Borbély Andor: Adatok a magyar várak ábrázolásához {Hadtörténeti Közlemények 1932}

Gál Viktor: Szádvár 2018-as régészeti kutatása {Castrum Bene 2019}