Szatmári Tamás: Zsolnalitva, a vármentés iskolapéldája

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik felvidéki vár a kedvencem, akkor habozás nélkül rávágnám, hogy Zsolnalitva! Hiszen ez a jelenleg Szlovákia területén emelkedő erősség olyan sok látványos építészeti részlettel rendelkezik, hogy a nagy területű műemlék bejárása akár egy egész napot is igénybe vehet.

Hogy hányszor is jártam patinás falai között, ahhoz bizony már erősen igénybe kellett vennem a memóriámat, illetve fellapozni az akkortájt még vaskos fényképalbumokba rendezett képeimet. De végül bátran leírhatom, hogy a zsolnalitvai erősségbe eddig 4 alkalommal sikerült eljutnom, legelőször pedig 1998-ban.

Előbb következzék a históriája dióhéjban. Az 1241-42-es tatárjárás elmúltával Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére országos méretű várépítési hullám bontakozott ki. Ennek keretében a Vág folyó vidékén birtokos Zólyomi-nemzetség is több erődítményt emeltetett, hogy ha újra támadnak a tatárok, legyen hová menekülniük. Ekkoriban emelhették korai magját, a hegytető platójából kiemelkedő kicsiny sziklacsúcsra a négyzetes lakótornyot és azt ölelő várfalakat. A XIV. század elején a közeli Trencsén várából magántartományt tűzzel-vassal kiépítő Csák Máté oligarcha serege foglalta el. Első okleveles említése 1318-ból származik, amikor a kiskirály várnagya Ludányi Endre parancsolt a várbelieknek. Három esztendő múltán azonban meghalt Csák Máté, tartományát a belháborúkból győztesen kikerülő Anjou I. Károly király fegyveresei szállták meg. Bár rövid ideig visszakapták jogos földesurai, a Zólyomiak {az ő leszármazottaik a Balassák}, mégis rövidesen az uralkodó elkobozta tőlük, így akarván megakadályozni az előkelőknek az ő hatalmára veszélyt jelentő túlzott várbirtok felhalmozását.

A XIV. században jórészt a vágbesztercei királyi birtokhoz tartozott, így a hozzá tartozó jobbágyfalvak és mezővárosok alávetett népessége oda hordta be a földesúri szolgáltatásokat, pénzbeli és természetbeli adókat. A királyi birtoklásnak Luxemburgi Zsigmond vetett véget, aki megerősíteni szándékozván támogatóit, magánkézbe juttatta. Így a magáénak mondhatta a következő évszázadokban Serkei Dezső nemes úr, Sedziwoj lengyel báró, az ifjabb Stibor, majd Cillei Borbála királyné is. Hunyadi Mátyás király uralkodása idejében pedig a lengyelek ellen győztes portyákat végrehajtó, hatalmas erejű Kinizsi Pál kapta meg adományba, aki lakóépülettel bővítette. Tőle 1494-ben negyvenezer aranyforintért Szapolyai István főnemes zálogba kapta más váruradalmakkal egyetemben. Már a mohácsi csata előtti korszak tragikus történéseként írhatom le, hogy 1519-ben a magyar király Zsolnalitva várába száműzte Magyar Benigna úrnőt, aki megelégelvén harmadik férje zsarnokságát, embereivel őt meggyilkoltatta. Jagelló II. Lajos király azonban  – tekintettel első férje, a „törökverő” Kinizsi Pál érdemeire – a halálbüntetést örökös száműzetésre változtatta. Magyar Benigna itt is halt meg 1523-ban.

Több földesúr váltotta egymást az erősség életében, mígnem 1556-ban Kosztka Borbála kezével együtt Thurzó Ferenc szerezte meg. A birtokbalépés kissé pikáns módon történt meg, hiszen Thurzó a nyitrai püspök egyházi méltóságát töltötte be. De nem akarván, hogy férfiágon kihaljon a dúsgazdag családja, a római pápa engedélyével lemondott egyházi hivataláról és így megházasodhatott. Rövidesen Habsburg I. Ferdinánd király kinevezte Árva vármegye főispánjává, megszerezte annak névadó várát is. Ez az időszak mondható Zsolnalitva fénykorának, a hegyet koronázó várat az akkoriban divatozó késő-reneszánsz építészeti stílusban jelentősen bővítették, így szolgálhatott aztán kényelmes rezidenciául a Magyar Királyság leggazdagabb főúri famíliájának. Thurzó Ferenctől {+1574} fia, György örökölte meg, aki elérte a magyar király után a második legmagasabb méltóságot, a nádorispánságot.

Ha valaki ismeri a csejtei úrnő, Báthory Erzsébet ügyét, akkor ismerős lehet György {+1616} úr neve, mint akinek parancsára letartóztatták. Györgyöt fia, Imre követte a család és a hatalmas vagyon élén, ő azonban 1621-ben fiú utód hátrahagyása nélkül távozott a túlvilágra. Mivel a leányági örökösök másfelé laktak, a fényesen berendezett vár a gazda féltő keze nélkül fokozatosan romlani kezdett. Mint a hadjáratok felvonulási útjaiból kieső helyet, a nagyobb ostromok elkerülték, utoljára a Rákóczi-szabadságharc idejében strázsáltak benne kurucok. Az általuk elvesztett rézből készített polturás pénzeket a feltárások során hozták napvilágra. Hogy mikor dőlt romba, arról nem maradtak fenn írásos adatok. A XVIII. században már a leányági örökösök közül a Zichy és Esterházy főurak mondhatták a magukénak, akik a romladozó épület karbantartására nem költöttek, ellenben a földesúri adókat rendre behajtották. Így aztán a sorsára hagyott, egykor szebb napokat látott középkori vár romba dőlt, területét ismét meghódította a természet, kőfalaiból minden vihar nagyokat harapott le.

Ilyen állapotában jutottam el először Zsolnalitva várába, a fényképalbumom tanúsága szerint 1998-ban. A fiatalabb olvasók kedvéért leírnám, hogy akkoriban az analóg fényképezőgépekbe 36 kockás film járt. Tehát nagyon be kellett osztani, hogy mit vegyünk a lencsénk célkeresztjébe. Eleinte a nagymamám által az általános iskolai ballagásomra ajándékul kapott géppel mentem vártúrázni, fekete-fehér filmmel, majd később másik masinával, amibe már színes film dukált. Mivel persze más környékbeli erősségekre is kellett tartalékolnom, így 1998-ban a zsolnalitvai látnivalókra 15 kockát tudtam áldozni.
Aki már barangolt „gazdátlan” várromban, az bólogathat rá, hogy szent igaz, amit leírok. Miután az éjszakai szállásunknak kinézett várromba késő délután felkapaszkodtunk az erdei turistajelzésen, elburjánzó növényzettel fedett falakat és épületeket láthattunk két barátommal együtt. A pusztuló épületek látványa lehangolt minket, hogy „így múlik el a világ dicsősége”!

Eme 22 esztendővel ezelőtti látogatásom óta mindig figyelemmel kísértem a zsolnalitvai történéseket. Így amikor 1999-ben megalakult lelkes műemlékpártoló emberekből a vármentő csapat, gyakorta kattintottam a honlapjukra, hogy lássam milyen változások történtek:
https://hradlietava.sk/

Nos, rengeteg pozitív változást eredményező munkát végeztek el, hajtottak végre az egykori fényes pompájú Thurzó-vár megmentése érdekében. A műemlék területéről és környezetéből kiirtották a felesleges növényzetet, nagy erőkkel megkezdték a rogyadozó kőfalak renoválását. Régész szakember irányításával ásóikkal a régmúlt titkait tárták fel, a napvilágra került tárgyi emlékeket pedig a védőtetővel lefedett épületben létrehozott Vármúzeum kiállításán lehet megtekinteni. Bizony, első látogatásom idején nem gondoltam volna, hogy valaha is a  túracipőmre védőpapucsot húzva barangolhatok a kiállított látnivalók között!

Ugyanitt a boltozat lefedésével hangulatos pincét alakítottak ki, ahol a megfáradt várlátogató elverheti éhét és szomját. A vármentő kompánia a tevékenységük ideje alatt természetesen fent a várban lakik, kényelmes szállást varázsoltak a belsővár korai kaputornyának felsőbb szintjén, amihez bevezették az áramot. Nemes vármentő tevékenységüket mind a perzselő nyárban, mind a zord tél során is színvonalas programokkal népszerűsítik, a megjelentetett fotók tanúsága szerint sokezres nézősereggel. A kiadványok {füzetek, könyvek és videók} bevételeit mind-mind a vármentés költségeire fordítják, amihez a honlapjukon szponzorként bemutatott cégek dotációi járulnak hozzá. Nem feledhető el, hogy Szlovákiában a jövedelemadó 2 %-át lehet felajánlani ilyen célra. Összefoglalva, a zsolnalitvai vármentők jó úton járnak, hogy az utókor várlátogatói számára eme neves műemléket megmentsék.

Lehet utánozni őket!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás