A fenti kérdés több tagtársunkban is felmerült, mire azt válaszoltuk: nézzük meg! Így hát a járványveszélyben elrendelt könnyítéseknek hála, hárman elutaztunk az Aggteleki-karszthegységben magasodó egykori Bebek-vár megtekintésére.

Elhatározott célunk volt, hogy a történelmi helyszínen a saját szemünkkel lássuk, vajon hol tartanak a Nemzeti Vár- és Kastélyprogramban szereplő középkori vár megújulásának munkálatai. Ennek tanulmányozására a Várak-kastélyok-templomok {sajnos azóta megszűnt!} újságban 2019 februárjában Kelemen Bálint Zoltán építész-tervező {Közti Zrt.} cikke szolgáltatta a kiindulópontot, ehhez képest mértük a változásokat.

A tervező elképzelése az volt, hogy a Várhegy északi oldalában megbújó, a középkorban teherlift állomásaként szolgáló, a korabeli dokumentumokban „Csiga” néven szereplő épületrészt belevonja a turisztikai vérkeringésbe. Ami nagyon helyes, hiszen sok kiránduló, ha felér a magaslatot koronázó erődítménybe, nem is gondolja, hogy lent a zöld lombkoronák takarásában milyen „csodavár” bújik meg. Bizony ezt a vaskos kőfallal kerített, mindenfelől vadregényes sziklákkal oltalmazott részt meg kell mutatni a kirándulóknak! Felfedező utamat én is itt kezdtem. A Szádvár-tanösvényen haladva lépteimet a Várhegy északi oldala, a „Várkert” felé irányítottam, hogy az erdőrengetegben megpillantsam az ódon kőfalakat.

Ennek lábánál a Szádvárért Baráti Kör tagsága és a hozzá csatlakozott önkéntesek a tavaly októberi vármentés alkalmával egyengették el a talajt. De milyen jól is tettük, hiszen ezen a sima talajon most állványok magasodnak, szélesen körül ölelve a középkori kőfalakat. Kicsit arra emlékeztettek, amikor a filmbeli várostromoknál a támadók a várfalnak támasztják az ostromlétráikat. Csak most nem az ellenség, hanem a kőműves brigád tagjai fognak felkapaszkodni az állványokon, hogy begyógyítsák a sok évszázados viharoktól és emberi kezektől megrongálódott kőfalak sebeit. Megnéztem a nemrégiben felfedezett gyalogos kaput is, ahol majd a várlátogató kirándulók serege be tud menni a Csiga belső udvarára. A falak külső és belső oldalán felállított állványok reménnyel töltötték el várbaráti szívemet, hogy rövidesen a Csiga sokat fog szépülni, biztonságossá válik a kirándulók számára.

Az építész az udvarra esőbeállót, valamint a kijavított falkorona mentén gyilokjárót {körfolyosót} tervezett meg, amelynek a mostani látogatásunk idején még nem kezdtek neki. Ugyanígy a meredek Várhegy oldalában felvezető, pihenőhelyekkel ellátott lépcsősor is még a „jövő zenéje”.

Felérve a 460 méter magas hegyi platóra, a legszembetűnőbb változásokat a külsővár udvarán fedezhetjük fel. Már a bejáratnál, a keleti, hatalmas törmelékből kiásott épület falainak állapotában jelentős javulás észlelhető. Belső terében pedig újabb szenzációs tárgyi emléket hozott napvilágra a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze, Gál Viktor és csapata. Az egykori fűtőberendezés maradványaira bukkantak a szakemberek a szoba egyik sarkában.

A Német-bástyához támaszkodva az építőbrigád tábora található, a pünkösdi ünnep alkalmával csendesen pihentek a szerszámok {lapátok, ásók, csákányok és furikok = talicskák}.

Az északkeleti védőműre hosszú fapalló vezet fel, nem láttam sehol elkerített, tiltott övezetet, így hát felsétáltam rajta. A Német-bástya felső falkoronáját már teljesen kijavították a mesterek, mint ahogyan az alsóbb falait is. Falaiból több helyen állnak fagerendák ki, így imitálva a középkori építési gerendákat. Szépen mutat a nyugati irányban felfedezett és kiegészített lőrés. A bástya felső platóján a Salisbury KFT-nek, mint fővállalkozónak a reklámtábláját tekinthettem meg. Elégedettséggel töltött el, hogy most már a bejárati épülettől kezdve a keleti várfalon át a sarkot elfoglaló Német-bástyáig, majd onnét az északi várfalon végig mindenhol állagmegóvás nyomai láthatóak az addig roskadozó kőfalakon.

Az időjárás néha megszakította a látványos változások megörökítését, többször is kénytelen voltam a lombos fák alá húzódni a záporozó esőcseppek elől. Azt is őszintén le kell írnom, hogy nagyon hiányzik a Szádvárért Baráti Kör márciusi keze munkája, hiszen a bokrok és főként a csalán ismét „olimpiai magasságokba” kapaszkodott fel. Bizony már a rövidnadrágos kirándulóknak meg kell nézniük, hová léphetnek, ha nem akarnak a csalánrengetegtől csípős szúrásokat beszerezniük.

A következő változás engemet meglepetésként ért, hiszen a váras újság cikkében nem ejtettek róla szót. Ugyanis a belsővár keleti, hatalmas egybefüggő falát, az úgynevezett „Porkoláb-falat” annak keleti oldaláról támasztófallal biztosították. Mivel a régészeti feltárásokból ismertté vált, hogy a hosszú és több emeletnyi magas épületfalhoz oldalról egy kisebb „Porkolábházat” alakítottak ki, annak északi falaként értelmezhető az új falazat, rajta egy ajtónyílással. Az ellenkező oldalon, a belsővár kaputornyának egyik sarkánál néhány új sarokkövet pillantottam meg, talán itt is lesznek feltárások és renoválások.

Az építész cikkében az is szerepelt, hogy a szanaszét heverő egykori kapukeret köveket majd összegyűjtik és a nyugati várrészbe mélyített Sybilla-pince nyugati oldalának biztonságos elkerítésére is szolgáló, fából ácsolt kőtárban fogják elhelyezni őket. Jelenleg ebből még semmi sem valósult meg, ahogyan a látogatók biztonságos sétányának körútja is várat magára. De ahogyan letekintettem a várépítők felvonószerkezetére, úgy bizakodva tekintettem a jövőbe: majd az augusztusi XII. Vármentő Hét alkalmával megnézem, hogy mire jutottak!

Szöveg, fotó: Szatmári Tamás
szerk: SzBK