Erdősi Ferenc: Essegvár útján járok én…

Mielőtt bárki végigolvassa e cikket, először is Kölcsey Ferenc Huszt című versét hallgassa meg Kézdy György előadásában, és olvassa hozzá magát a művet. Ehhez kényelmesen le kell ülni. Igen, most pont ráérek stílusban!

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Eltelt 120 év a Rákóczi szabadságharc óta, és az 1831-ben írt vers a Pató Pálok országában feszeget valamit. A reformkor Magyarországa ébredezik, 48-azik, apátia, Kiegyezés. Nagyok lettünk, miénk a világ és ezért 4 év öldöklés után leosztályoztattunk Trianonra. Nagy levegő, belélegzés 20 évig. Fussunk neki megint! Most kicsit (nagyon?) hazai földön is vérrontottunk. Aztán lakosság és „eszmecsere” egy emberöltőre, közben protestáltunk 56-ban. Most csönd van, boldog békeidő az EU közepén. Megtanultuk a leckét?

Múltunk emlékei erőt, erőszakot sugároznak. Mindig örülünk itt egy felbukkanó nyílhegynek, ott meg egy sodronying darabnak vagy egy számszeríj csigájának. Mit szeretnénk megtudni, mit igazolhat a múlt…?

Megalakult az Essegvár 93 alapítvány. Irtották a bozótot, 1997-ben átvágták a déli falat. Sajnos Oroszlán Zoltán örökre elhagyott minket, így beállt a csend. 2000 után elkezdtem felgöngyölni a szálakat és Bujdosó Győző építészmérnök 15 ütemes koncepcióját 2003-ban elindítottuk. Kezdtük kijavítani a falakat, feljutottunk egy új falépcsőn a toronyba. Rainer Pál régész ásott 4 alkalommal és a Bánd története könyvben leírta, amit eddig megtudhattunk a helyszínen vagy a levéltárakból.

2010-ben a Castrum Bene Egyesület várkutatói elfogadták meghívásunkat, és vitték Bánd jó hírét, mert vendégszeretőek vagyunk.

2013-2019 között négy alkalommal is régésztábort szerveztünk. Jónéhány régésztanhallgató megfordult nálunk, és Feld István tanár úrtól a stafétát Nagy Szabolcs Balázs régész vette át. Tanítványaival jelentősen átírta eddigi ismereteinket.

Az sejthető volt, hogy a devecseri árok közepén egy tíz emelet magasságú dolomit plató, amit patakok ölelnek, régóta vonzó lehetett az embereknek. Jelen ismereteink az Árpád kor közepéig nyúlnak vissza.

Tehát már az 1160-as években temetkezések folytak valahol a keresztek előtti térben. Valamiért fontos ez a hely az itt lakóknak, hogy akár a 20. században Jézus keresztútja, akár a 21 században Trianon emléke kézzelfogható jelképekben mutasson valamerre.

Maga a vár megépítése a védelmi funkcióján túl demonstrálja, hogy tulajdonosa nem akárki, vele számolni kell, és az oklevelek tanúsága szerint az Essegvári család nem volt szégyenlős a szomszédok vegzálása terén.

A vár első építményei a 1270 környékén fából létesülhettek, melyeket a 14. században építettek át kőépületekre. Első írásos említése 1309-ben történt Castrum Scegh néven, amikor is Lőrinte vásárolta meg a várat.  Az ő utódai vették fel később az Essegvári családnevet és már így vettek részt a trónviszályokban. Ezt követően Károly Róbert idején stablizálódtak a birtokviszonyok, majd Zsigmond trónra lépésekor  az Essegváriak a trónkövetelő Nápolyi László táborához csatlakoztak, ezért Zsigmond király elkobozta tőlük a várat és a bakonyi erdőispánság igazgatása alá vonta. Az 1440-es években I. Albert király halála után támadt belháborús időszakban Himfy Tamás veszprémi püspök fegyvereseivel elfoglalta a várat, amit csak a bátaszéki csatában kivívott győzelem után tudott visszaszerezni a királypárti Essegvári család. A trónra lépő I. Ulászló mind a Rozgonyiakat, mind az Essegváriakat birtokba helyezte, ami újabb pereskedésekhez vezetett. Végül 1472-ben Essegvári György szerezte ténylegesen vissza az erődítményt családja számára. Rövidesen a kényelmesebb lakhatást biztosító  – házassággal megszerzett – Döbröntére költöztek, Essegvár romlásnak indult. A vár pusztulásának körülményei ismeretlenek, 1641-ben már bizonyosan rom. A török kiűzése után betelepülő svábok a könnyen hozzáférhető rom maradványait a település újjáépítéséhez használták fel.

A fenti ismertetés szinte személytelen. Mégis, mikor kiássuk a múlt emlékeit, annyira emberi, ahogy például egy temetőben a későbbi halott útjából félreteszik az előző földi maradványait, vagy ahogy nyugat-keleti irányba tájolják a testeket hitük kifejezéseképpen. Mások jönnek, birtokba veszik a temetőt, és Mátyás király idejére a temetőben épül egy kemence, meg amit még ezután fogunk megtudni. Az udvart ketté választják egy palánkfallal, majd egy kőfallal, ami olyan gyenge, hogy kidől, de ez lehet már a török kori határvidék ide-oda hullámzó pusztítása.

A könyvveretek, faragott figurák, üvegpoharak, edények, a palotarész melletti kemencéből előkerült csodás gyűrű egy aktív, élő lakóhelyet feltételez, örömökkel, bánatokkal.

Mikor szétnézünk a világban és látjuk, mit művelünk a természettel és embertársainkkal, akkor érdemes végiggondolni, hogy ezt már néhányszor eljátszottuk. A vár jelen állapota és múltja is ékes bizonyítéka ennek.
Az idővonalon egy irányba mozgunk.  Mindenkit, aki dolgozott a várban, kicsit meglegyintette a múlt, és megtehetjük, hogy visszanézzünk és példákat mutatva gyerekeinknek, kicsit messzebbre mutassunk a jövőbe.

A régészkedést laikusként úgy élem meg, mint szemlélődést. Igazából nem lehet sietni, a soha többé meg nem ismételhető részletek, ahogy a tárgyak előbukkannak a földből, azt adják, amit egyre üresebb tekintettel a képernyők kijelzője előtt várunk, de ott pont elszalasztjuk.

Sok laikus Szádváron, Zádorvárnál, Vitányvárnál, Sárosdon és még számtalan helyen ezt a nagyszerű érzést élheti át. Augusztusban csatlakozz hozzánk, hogy részese lehess csapatunknak és ennek a hangulatnak!

A pénzérmék azonosításáéert köszönet Szatmári Tamás Nagyon várbarátnak!

bandiferko
Szerk: VM

Hivatkozások és források: Régészeti beszámoló,  Wikipédia, Légifotók, Bánd Önkormányzat, Magyar Várarchívum Alapítvány, Egri Gábor