Szendrői természetjáró barátaink újra – immár tizenötödször – hirdették meg őszi túrájukat. Ez a túra ugyan a tavaszi Vitézlő Teljesítménytúrához képest szinte levezetés, mégis alkalmat ad e táj természeti és épített értékeinek megismerésére.

Alkalmat adott nekünk is, hogy most ismét – a Szádvárért Baráti Kör képviselőiként – túrázóként és pontőrként vegyünk részt e rendezvényen. Most úgy adódott egy kutyaharapás eredményeként, hogy csak én vehettem részt a 15 km-es túrán, míg Ida pontőrként a Rakacai víztározónál tevékenykedett. Eleinte úgy tűnt, hogy csak este találkozunk, hiszen ezen a rendezvényen a 15 km-es túra és a többi – 10 és 25 km-es gyalogtúra – útvonala nem találkozik.

De kezdjük az elején. Azt tudtuk, hogy ez évben a gyalogos túraútvonalak változnak. Ilyen volt a 15 km-es is, melynek a kezdő- és végpontja az országosan ismert középkori szalonnai református templom kertje volt. Ide Szendrőről busszal vittek minket és indulás előtt mindenki megtekinthette térítés nélkül a templomot, felejthetetlen élményként. A változás oka részben az volt, hogy szendrői barátaink pályázata a több korosztály együttes megmozgatása érdekében eredményes volt.

Ha lehet ezt mondani, kiváló túraidő volt. Borongós, de enyhe, számottevő szél nélkül. Szalonnáról kiérve jobbra elkezd emelkedni az út, nem meredeken, de állandóan, követjük a zöld L jelzést. Az első ellenőrzőpont ott található, ahol a földút eléri a martonyi kolostorromhoz vezető műutat. Onnan a műút következik, egészen addig, míg jobbra le nem ágazik a jelzés az egyetlen magyar alapítású – pálos – férfi szerzetesrend jelentős romjaiig. Ám előtte már ott az újabb ellenőrzőpont, ahol a pecsételésen túl finom krumplilángost sütöttek, vékonyan, hagymás mártással és fokhagymás tejföllel. Már megérte ide jönni.

A kolostorrom megtekintése után az előre meg nem tervezett – az utat e rövid szakaszon sajnos nem sikerült megtisztítania a rendezőknek – útvonalon azt jobbról kellett megkerülni és megkezdeni az ereszkedést Szalonna felé. Mihelyt ez megvolt, a résztvevők először lassan süllyedve kezdték megtenni ezen útvonalat. Itt nagyon kellett figyelni, mert a zöld + útvonalat követve előbb egy kilátópontot kellett érinteni (sajnos jó részét betöltötték az időközben felnőtt fák) aztán az általános terepviszonyokhoz képest meglepően meredeken kezdett ereszkedni az út Szalonnára. Itt jegyzem meg, hogy a túrázóknak kiadott itiner pontosan leírta az útvonalat és a jelzések is frissen festettek voltak.

Ezen a térdpróbáló szakaszon túljutva szaporáztam lépteim újra a szalonnai templom felé, ahol megkaptam az utolsó pecsétet, amely igazolta, hogy a 15 km-es túrát teljesítettem.

Ekkor derült ki számomra, hogy két kilométer betonút árán ki tudom Idát segíteni, mert épp akkor kellett távoznia egyéb ok miatt a segítőinek, pontőrtársainak. Ezért áttrappoltam a Rakaca gátjához, épp időben, még integethettem a távozó pontőr társaknak, így Ida nem maradt 3 órára egyedül e fontos ponton. Így aztán a nap felét túrázóként, a másik felét pontőrként teljesítettem .

Az állomáson – ahogy délutánra hajlott az idő – egyre ritkultak az áthaladók, majd megérkezett az utolsó, meglepetésre, egy kerékpáros, aki távja teljesítése után még bejárta az általa elérhető gyalogtúra állomásokat is.

Négy óra volt már, mire értünk jött a kisbusz, amely aztán Szendrőre visszavitt minket, igaz, a sörsátor összecsukásával eltöltöttünk egy kis időt, mire megtaláltuk a módját. Mivel a szalonnai templomnál ottfelejtett itineremet a pontőr Ernő volt szíves utánam hozni, így megkaptam a kiűzőt és az oklevelet is, és jó étvággyal fogyasztottuk el a finom pörköltet, amivel megvendégeltek minket.

Olvasni-hallani olyan nagyszabású teljesítménytúráról, ahol a résztvevők 50-100 km-eket tesznek meg szigorú szintidő alatt. Természetesen az ilyen kitűnő sportteljesítmény elismerést érdemel. De talán az is lehet ekkora élmény, hogy aki egy jó gyaloglás közben a tájban és múltunk emlékeiben is kívánt gyönyörködni, kedvére választhatott magának ezen a szép hétvégén neki megfelelő gyalog- és kerékpáros távot és testét-lelkét felfrissítve térhetett nyugovóra e fárasztó nap után.

Köszönjük a Szendrői Természetjáró Szakosztálynak, köztük az Antal családnak, idősebb és ifjabb Ferinek és Irmának, Ernőnek, Zolinak, a két Jósvaynak, apának és fiának és mindenkinek, aki a túra megszervezésében, lebonyolításában közreműködtek.

Találkozzunk jövő év április 18-án a Vitézlőn !

Szerző, fotó: Kovács Lajos