Szép őszi vármentés

Aki már járt várat menteni Szádvárban, az nem fog megijedni a Várhegyre vezető egykori szekérút szerpentines kanyarulataitól, a hegyoldal kövekkel bőven teleszórt meredek oldalától vagy éppen a vadrózsabokrok tüskéitől. Nem fogja visszatartani a középkori várrom megóvása érdekében végzett tevékenységétől sem a hideg szelek fuvallata, sem a perzselő forróság.

A vármentő csapat

Egyes-egyedül csakis az esőzés tehet keresztbe a Szádvárért Baráti Kör tagságának és a hozzá csatlakozó lelkes önkénteseknek. Mert akkor bizony csúszóssá válik a hegyoldal, az erősség szerteszéjjel gurult kövei között lehetetlenség mozogni, sőt igen balesetveszélyes! Ezért kellett a márciusi Vármentő Napokat lefújni, amikor özönvíz zúdult lefelé. De most októberben nem így történt szerencsére, mert bár az első napon erősen felhős égbolt fogadott, de már a másodikon verőfény keretezte az egykori Bebek-várba érkező lelkes vármentő kompániát.

A csapat

Vasárnap reggel a szögligeti Csengő-vendégháznál gyülekeztek a vármentők, hogy akinek nincsen, annak a növényzet gyérítésére alkalmas szerszámot és „kobakot” {védősisakot} adjunk. A vadregényes Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaházig gépjárművel, onnan tovább pedig gyalogszerrel vonult felfelé a vármentő sereg. A megbeszélt tervünk szerint előbb felkerestük a Várhegy északi oldalán emelkedő „Csigát” vagyis a középkori felvonót, hogy megnézzük, mire jutott a miskolci Hermann Ottó Múzeum régésze Gál Viktor és csapata több hónapi erőfeszítés után?

Aki ismerte a helyszín régebbi állapotát, annak most óriási meglepetést okozott az eléje táruló látvány. Mivel a Csiga udvarán kivágták a fákat, a térség kitágult, szépen láthatóvá váltak a vastag várfalak. Az elvégzett munkálatokról jó barátunk, vezetőségi tagunk, „Régész” Grecmajer Tomi említett részleteket, megmutatva az eddig nem ismert, de most feltárt kaput is. A Nemzeti Vár és Kastélyprogram keretein belül tervezik a Csiga megóvását és bemutatását a nagyközönségnek. Mi, „szádvárasak” már tűkön ülve várjuk a következő esztendők fejleményeit…

A Csiga

Tovább haladva a Várhegyre, ott előbb a balesetvédelmi oktatást tartottuk meg, amelynek tudomásul vételét mindenki az aláírásával igazolta. Majd elosztottuk a mintegy 70 főnyi csapatot, amely úgy hiszem, hogy rekord létszámnak számít a vármentések történetében. A legtöbben a déli hegyoldalban alattomosan terjeszkedő bozótos irtására vetették be a göller-ollóikat. A magukban duzzadó erőt érző műemlékbarátok pedig a várrom udvarain heverő kisebb-nagyobb köveket szedték össze és deponálták rakásba. A gyakorlottabb vármentők segítették az újoncokat a mesterfogások elsajátításában.

A munkálatok

Így dolgoztunk hangyaszorgalommal egészen addig, amíg hírül kaptuk, hogy közelít a vármentők {írhatom bátran várlakóknak is} számára az elemózsia. Néhányan ezért lementünk a hegyoldalba, hogy felhozzuk a „tábori konyha” eszközeit. Most a várszakács feladatát „Csiga bácsi” és felesége, aki tagtársunk is, látta el, ügyes kezű segítőivel egyetemben, a Nova Alpin Kft jóvoltából. Néhány perc múlva már az olajjal teli tepsiben sercegtek is a lángosok és a „szádvári kelgyók”. A hegyi terepen végzett munkában farkaséhessé vált vármentők pedig hosszú sorban indultak a kóstolására.

Ebéd

Szádvár esetében az országos jellegű Várprogram mellett az SzBK által a NKA pályázaton nyert pénzből a belsővár északi falának egy romladozó szakaszát is sikerül megvédeni, jelenleg állványerdőben áll.

Az állagmegóvás és a jövő vármentői

A második nap délutánján a Szögliget község központjában emelkedő Patócsy Zsófia szobrot koszorúztuk meg, ahol Kovács Lajos, az SzBK elnöke mondott beszédet.

Megemlékezés

Élménybeszámolóm végén mindenkinek szeretném megköszönni a vármentésben való részvételt, külön is minden elismerésem a győri „hildeseknek”, Fürjes János tanár úr csapatának. A jövő márciusi viszontlátásra!

Hildesek

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: SzBK