Dobos János: Salzburg fellegvára, Hohensalzburg

A romantikus hangulatú várromok meglátogatása mindig nagy feladat elé állítja a várbarátot: be kell kapcsolni képzelőerejét, s falakat, tetőket, ajtókat kell vetítenie a sokszor szinte teljesen elpusztult romok fölé. De nemcsak az épületek tömegét kell odaképzelni, hanem a középkori mesterek által megvalósított építészeti megoldásokat, boltozatokat és díszítő elemeket is. Lelki szemeinkkel látni kell a faragott köveket, a falfestéseket, és ami talán még nehezebb, az ezekből áradó pompát, gazdagságot, amely ezeket a várakat sokszor jellemezhette. Persze talán épp ez teszi olyan vonzóvá számunkra ezen romos várakat, hogy használhatjuk fantáziánkat, a bennünk élő gyermeki képzelőerőt.

Ám amikor belépünk egy szinte teljesen ép várba, akkor a képzelőerőnk kicsit háttérbe szorul és rádöbbenünk, hogy a valóság bizony a legvadabb képzeletnél is lenyűgözőbb lehet. Egyes esetekben kettős érzés fog el: a középkorban emelt épületeket az évszázadok során sokszor átépítik és kiegészülnek akár modern elemekkel.

Ez történik velünk a Salzburg városa felett magasodó fellegvár, Hohensalzburg várába érkezéskor is. Bár az épületek nagy része középkori eredetű és hangulatú, de a később hozzáadott elemek miatt akár egy második világháborús videójáték háttere is lehetne. Az épület hatalmas tömege már a belváros felől felnézve nagy benyomást tesz ránk, hiszen Közép-Európa legnagyobb méretű ép erődítményéről van szó. Az építmény hossza 250 m és legnagyobb szélessége 150 m, 7 ezer m2 területen áll (bástyákkal együtt 14 ezer) és hasznos területe közel 30 ezer m2.

A szállásunkat az interneten foglaltuk, ezért a szállásközvetítő portál (booking.com) által ajánlott kedvezményes belépőt célozzuk meg, melynek feltétele, hogy 10 óra előtt kell megvenni a jegyet. Így már a 9 órai nyitás előtt megérkezünk az északi sikló alsó állomásánál található jegypénztárhoz, ennek köszönhetően az elsők között jutunk fel a várba, még a nagyobb tömeg érkezése előtt.
A modern kábelvasút (sikló) a vár nyugati oldalán, észak felől fut fel a hegyre, és kb. 1 perc alatt felér a 200 m -es pályán az 536 m magasan fekvő felső állomásra. 1892-ben már idegenforgalmi célból épült meg a sikló a Hasengraben bástya felől, amelyet először vízenergia működtetett.

Ahogy megérkezünk a várba, kis várakozás után indul a vezetés. Magyar nyelven is hallgathatjuk a tárlatvezetést audioguide segítségével, de csak az épület főbb részeit bemutató túrán, a többi kiállításon sajnos ilyen nincs. A hercegérseki szobákban viszont vannak interaktív konzolok, ahol rövid videókat nézhetünk meg a várról, az érseki arany szobákról és a restaurálásról magyar nyelven is.

De mielőtt oda belépnénk, a tárlatvezető végigkísér minket a vár fő részein, miközben hallgatjuk az információkat a kis telefonszerű készülékről. Ezen kívül az is nagyon tetszetős és praktikus megoldás, hogy a vár szinte minden pontján egyértelmű jelzéseket helyeztek el 3 nyelven (német, angol, olasz), így mindig tudjuk, hogy éppen milyen épületrészben vagyunk, illetve merre kell tovább menni a túra útvonalán.

Az első teremben a vár építésében szerepet játszó püspökök portréit láthatjuk a falon, ezek előtt pedig a korukra jellemző építési periódusokat bemutató makettek sorakoznak. A főbb építési periódusokat mutatja be ez az animáció is:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=4&v=aJAfrPRgnEA

Salzburg kivételes földrajzi adottságokkal rendelkező város. Észak és kelet felől a Salzach folyó, míg délről és nyugatról kisebb hegyek, meredek sziklafalak nyújtottak természetes védelmet a középkori városnak (a mai óváros). Hohensalzburg, a fellegvár az egykori várostól délre, 506 m magasan kiemelkedő, nagyjából délnyugat-északkelet irányban húzódó hosszanti várhegyre épült fel.

Története a pápa és a király közötti konfliktus, a püspökkinevezés jogáért folytatott invesztitúraharc idejére nyúlik vissza. Az első erődítmény építését 1077-ben rendelte el a pápához hű Gebhart von Helfenstein érsek. A fennhatósága alá tartozó területen három védővárat emeltetett, Hohensalzburg, Hohenwerfen és Friesach várait. Salzburgban az eredeti tervek szerint először egy kis lakótorony épült ezen a helyen, fából készült palánkkal körülvéve. Gebhard-ot konfliktusa IV. Henrikkel szintén a vár megerősítésére késztette, ezért a hegyen épült templom és a lakótorony egy kapcsolódó falgyűrűvel egészült ki.

A salzburgi püspökök már abban az időben is nagy politikai hatalommal bírtak, és a továbbiakban is folyamatosan erősítették, bővítették a várat, hogy megvédjék értékeiket, érdekeltségeiket. Gebhart azonban száműzetésbe került, így védelmi rendszerét a császár által kinevezett érsek, Berthold von Moosburg, majd később I. Konrád Von Adenberg (1075-1147) tökéletesítette.
A XII-XIII. században a kastély fejlesztését nagyrészt a külső védőgyűrű építése határozta meg. 1462 előtt II. Burkhard (1461-1466) a kerítőfalat négy toronnyal erősítette meg (Harangtorony, Trombitás torony, Gyógynövény torony és a Kovács- vagy Fegyenc torony), illetve a keleti oldalon a Nonnberg felől méter vastag falakat és a déli oldalon a várhoz csatlakozó bástyát emeltetett. Utódja, Bernhard von Rohr (1466-1481) idején 1479-ben gyilokjárót is kialakítanak (az évszám ma is látható a falon), illetve újabb falakat építenek, amelyek szintén a nehezebben védhető keleti lejtő (Nonntal és Nonnberg) felől biztosítottak további védelmet.

A kínzókamrában folytatódik túránk, melyet valójában soha nem használtak erre a célra, a középkorban nem is volt ilyen funkciója. A vár egyes részeit a harmincéves háború során alakították át börtönné, ezért vannak itt kínzóeszközök kiállítva.

Ezután fellépcsőzünk a „Reckturm” toronyba, melynek tetején minden irányban gyönyörű kilátás nyílik. Az audioguide részletesen elmondja melyik irányban mire érdemes figyelnünk.

Észak felé a vár alatt Salzburg említett óvárosa terül el, a magas sziklafalak és Salzach folyó által határolt területen. Itt is számos jelentős épület emelkedik, köztük a hatalmas Dóm és a hozzá kapcsolódó hercegérseki rezidencia. A Salzach túlpartján kelet felé a Kapucinusok hegye vonzza a szemet zöldellő parkjával és a kolostorral, illetve a ma is álló középkori városfalakkal. Tőle északra a hercegérsekek nyári rezidenciája, a Mirabell palota épületét és gyönyörű parkját lehet felfedezni.

A vár belseje felé nézve a Harangtorony és a hozzá kapcsolódó belső palota, a „Hoher Stock”-nak nevezett épülettömb tűnik fel, körülötte kis kert zöldell. Ez a vár legbelső és legkorábbi épülete, melyet később belső védművekkel, falakkal és szárazárokkal láttak el. Lentebb pedig a vár nyugati és déli udvara látszik, mely mögött a korábban sótárolásra is használt raktár épületek és paloták húzódnak.

Nyugat felé lenézve, a vár alatt, futballpályányi zöld terület közepén áll a hóhér háza (senki nem akart a szomszédja lenni). A távolban, a horizonton mindezt a látványt Salzburgi medencét övező gyönyörű hegyek ölelik körül.

Ezután leereszkedünk egy csigalépcsőn és a belső palota falába épített gyilokjárón keresztül végig megyünk a vár északi fala mentén, ahol elérjük a Salzburgi bikát, erről még később lesz szó. Ám itt a vezetőnk elbúcsúzik, és kilépünk a belső, keleti várudvarba.

A vármúzeum a belső várban, a már említett „Hoher Stock” -nak nevezett négyemeletes épületben található. Az udvarból egy kapun keresztül a földszintre jutunk, ahol egy széles, boltozatos átjáróban három ágyú fordul egy-egy lőrésben az óváros felé.

Az ágyúk mögött nyílnak a sziklába vágott kazamaták, ahol a Marionett-báb múzeumot alakították ki. Belépve megcsodáljuk a bábokkal kialakított élőképeket, de a padlóra pillantva két kerek üveg „ablakon” keresztül le tudunk nézni az egykori börtöncellákba is, ahol a turisták jóvoltából rengeteg érme és papírpénz között fekvő középkori páncélzat utal az egykori rabok jelenlétére.

Az első „emeleten” fut az a gyilokjáró is, ahol a vezetés során korábban végigsétáltunk. A második emeleten lakótér és konyha található, itt ma katonai kiállítás is látható. A harmadik emeleten pedig a hercegi szobák találhatók. Ezen kívül a palotaépülethez három tűztornyot is emeltek, egyet nyugatra, délre és keletre.

A boltozatos átjáróból széles lépcső vezet fel a palotába. Ahogy felérünk és belépünk a vármúzeumba, az első teremben félköríves nézőteret alakítottak ki. Itt egy különleges, automatikus „bábjáték” keretében mutatják be a vár történetének főbb mozzanatait, fából kialakított épületrészek, emberek és szekerek mozgatásával. A nézőtéren fejhallgatókon lehet követni a narrátort, itt sajnos csak angol és német nyelven.

Megtudhatjuk, hogy a salzburgi érsekek hatalmukat és gazdagságukat az ezüst és aranybányák mellett (1555-ben, az aranybányászat csúcsán az éves termelés közel 831 kg volt) elsősorban a városnak is nevet adó sóbányáknak köszönhették. A középkorban a só, mint az egyik legfontosabb tartósítószer, nagyon keresett volt és csak korlátozott számú lelőhelyen tudták bányászni. Leginkább a Hallein közelében található Dürrnberg-i sóbányák termelése tette lehetővé a vár folyamatos fejlesztését.

Az erődítményt Leonhard von Keutschach (1495 – 1519) érsek uralkodása alatt nagymértékben kibővítették, ekkor nyerte el máig szinte változatlan külsejét. Az átalakítások a vár belsejét is érintették: ekkor alakították ki a kazamatákat és a sziklába vájt cellákat, illetve az Arany Terem és az Arany Szobák falait csodálatos gótikus faragásokkal és festményekkel díszítették. Az 58 felirat és „répás címer” Leonhard von Keutschach érseknek állít emléket. Ugyancsak rá emlékezetet a vár szimbóluma, a mancsai közt répát szorongató oroszlánnal.

Leonhard hercegérsekké választása előtt az érseki hatalom elhúzódó gyengélkedése oda vezetett, hogy 1481 -ben III. Frigyes Német-római császár engedélyezte a Salzburg polgárok számára, hogy képviselőiket és polgármesterüket maguk válasszák meg. Az érsek azonban ravasz tervet eszelt ki: lakomára hívta a város elöljáróit, majd az este végén letartóztatta a meglepett társaságot, egy távoli várba vitette őket, ahol télvíz idején fűtetlen cellákba vetette őket. 11 nap után – miután lemondtak előjogaikról – hazaengedte őket. Ezen felül azzal is erősítette hatalmát, hogy a fontosabb vezető tisztségeket ezek után saját rokonaival töltötte be.

Leonhard azonban jó gazdasági érzékkel rendelkezett, a sóbányászat és export fellendítésével sikerült rendbe hoznia az érseki birtokok gazdálkodását és még az elődei által elzálogosított birtokokat is visszavásárolta. A salzburgi érseki birtok egykoron a mai Ausztria nagy részére (!) és Bajorország keleti felére terjedt ki. Érdekesség, hogy a nevéhez fűződik az egyik első állatvédő jogszabály is, 1504-ben a veszélyeztetett állatok védelmében kiadott rendelete védte pl. a tarvarjút, mely később ennek ellenére kihalt Közép-Európában.

Végre beléphetünk az Arany terembe, ahol a korábban említett érintőképernyős konzolokon lejátszható videofilmek mutatják be a tudnivalókat, magyar nyelven is. A szobák azért maradtak fenn ilyen jó állapotban, mert Leonhard óta gyakorlatilag senki nem lakta azokat. Az uralkodó kék szín sajnos nemcsak az idő, hanem a korábbi restaurálási kísérletek miatt sem olyan, mint hajdanán lehetett, de látogatásunk idején, 2018-ban is dolgoztak a szobák festésének helyreállításán. A kék szín az égboltot, illetve az aranyozott gombdíszek a csillagos eget jelképezték, és természetesen az érsek gazdagságát és hatalmát hirdették.

Az Arany szobákban (lakószoba és hálószoba) a mennyezett alatt mozgalmas, csipkézett aranyozott díszek láthatók az ajtókon és különösen az ajtók felett, de kisebb szobrok és egyéb díszítő elemek is tagolják a falakat, illetve egy gazdagon díszített cserépkályha is áll itt. Leonhard ezekben a szobákban lakott, és az Arany Teremben fogadta a vendégeit. (Itt sajnos fotózni nem lehet, de az interneten lehet találni képeket a szobákról.)

Az aranyozott díszek mellett a gerendázaton festett feliratok, illetve salzburgi nemesi családok címerei láthatók. Ezen kívül az Arany teremben a födémet tartó faragott vörösmárvány oszlopok érdemelnek figyelmet, melyből az egyiken egy komolyabb sérülés is látható, ez a későbbi parasztlázadások során történt eseményekre emlékeztet.

A 15. és 16. században, a Salzburg tartományt és várost is sújtó, ún. „Magyar háború” és a parasztlázadások időszakában az érsekek Hohensalzburg várában kerestek menedéket. Ekkortájt bővítették ki a palotát és ekkor létesítették a háborús fegyverek, eszközök tárolására szolgáló raktár (Zeughaus), valamint az élelmiszerkészletek tárolására szolgáló raktár (Schüttkasten) épületeit.

A jobbágyfelkelés Matthew Lang Wellenburg (1519-1540) idején érte el csúcspontját. A gazdák és a bányászok 1525. július 5-től augusztus 31-ig ostromolták az érseki várat. Ez volt a Hohensalzburg elleni legkomolyabb támadás az erőd 900 éves történelmében. Az erőd azonban Leonhard fejlesztéseinek köszönhetően ellenállt, a felkelők nem tudták bevenni azt.

Wolf Dietrich (1587-1612) érsek idején az erődítmény kiépítése háttérbe szorult, ő inkább a városban folytatott jelentősebb építkezéseket. Mégis, az erődben érte utol végzete: utódja, Markus Sittikus (1612-1619) haláláig fogságban tartotta a várban.

Az arany teremből kilépve a boltozatos középső termen keresztül visszajutunk a palota fő lépcsőjére, majd a hadtörténeti kiállítást nézhetjük meg, ahol többek között a Monarchia idejéből származó emlékeket is találunk (pl. orosz rabságban osztrák-magyar hadifoglyok által készített tárgyakat). Egy újabb lépcsőn a konyhába jutunk, ahol középkori használati tárgyakat helyeztek el.

Azután a második emeleti lakótermekbe lépünk, melyet a Leonhard utáni érsekek használtak. A lakószobákban a mennyezet gerendáit tartó, szépen faragott kőkonzolok emberi alakokat ábrázolnak, de itt ezen kívül más díszítés (már) nincs, a falak fehérre vannak meszelve. Itt található viszont Leonhard kápolnája is, mely szintén fehérre van meszelve. Oltárán érdekes, porcelán tányérokból álló modern kompozíció, a „Felhő” látható.

Az 1998-as felújítások során történt falkutatások során ezen a szinten találták meg az I. Konrád (1106-1147) idején épült román stílusú palota ablakainak maradványait. A gyönyörűen helyreállított festett ablaksor az épület homlokzatát díszítette, melyen keresztül a középkori vár legkorábbi lakóterébe nézhetünk be. Ezt az ablaksort egy későbbi átépítés során áttörték, majd elfalazták.

A kiállítás az érseki palota használati tárgyaival folytatódik, de itt látható az egykori padlófűtés maradványa is az egyik helyiség alatt. Az egyik teremben vármaketteket állítottak fel. Az egyik a középkori várépítés módszereit és lépéseit mutatja be nagyon szemléletesen, minden építési fázist láthatunk, a falak felrakását és a külső állványokat, az építőanyagok felemelését stb. A következő vármakett szépen festett porcelánból készült, míg egy harmadik a tehersikló eredeti szerkezetét mutatja be jól értelmezhető metszet formában.

Már Leonhard idejében működött ugyanis a vár keleti oldalán felfutó tehersikló, mely 180 méter hosszan fut fel a várhegy lábánál álló Nonnberg Apátságból a várba. Leonhard azonban meghosszabbíttatta és megerősíttette, mivel a pálya több védelmi vonalon, várfalon futott keresztül, ezért erődített kapukat kellett hozzá építeni. A felvonó minden bizonnyal nagyban megkönnyítette a bővítésekhez és javításokhoz szükséges építőanyagok, illetve a várban élők és a várőrség ellátásához szükséges élelem és víz feljuttatását. Eredetileg fából ácsolt csörlővel mozgatták a kocsit, majd 1881 után folyamatosan modernizálták. Ma már villanymotor hajtással kb. 7 perc alatt húzza fel a terhet. Ez valószínűleg a legkorábbi hasonló építmény, mely napjainkban is használatban van.

Leonhard nevéhez fűződik a ciszterna kialakítása is, mellyel a vár vízellátását meg tudták (volna) oldani akár hosszabb ostromok idejére is.

A harmincéves háború idején Paris Lodron (1619-1653) a várhoz csatlakozva Salzburg mindkét oldalán a Salzach-hoz kapcsolódó erődítményeket emeltetett. Hohensalzburg is ekkor vált a város déli részét védelmező korszerű erősséggé. Ekkor épült a Hasengraben bástya, kibővíttette a fegyvertárat és a Nonnberg falszorost. Ekkor erősítették meg a város felőli legelső kaputornyot (Lodronbogen), illetve az erődítményt Salzburg és Mönchsberg városával összekötő városfalakat.

A palotában még egy fotókiállítás is helyet kapott, egy dongaboltozatos helyiségben.

Az említett átjárón a nyugati udvar felé haladva találjuk Leonhard ciszternáját, melynek káváján szépen faragott fagerendákból készült állvány látható. Ezután ismét kilépünk a vár nyugati udvarára.

Körbesétálunk a belső udvaron, a déli oldalon álló épületek előtt sétálunk el, pl. egy étterem is működik itt. Egy kapun keresztül a déli bástyára is kisétálunk, innen is szép kilátás nyílik a hegyek felé.

Visszamegyünk az udvarba, majd a keleti várudvarba érve lenézünk a tehersikló pályáján. Meglehetősen sok épület sorakozik még itt, az egyik táblán azt olvasom: várőrség. Egy modern terepjáró is áll az egyik épületben, ami valamiféle karbantartó műhelynek látszik, fa és kő építőanyagokkal.

Egy kapun keresztül kisétálunk észak felé a Tűz (másik nevén Kuenburg) bástyára, ahonnan szintén lélegzetelállító látvány nyílik az óvárosra. Felette, az északkeleti sarkon magasodik a Trombitás torony, a felirat szerint 1465 óta. Kelet felé is le tudunk nézni, ahol a várat egykor védő többszörös falszorost sejtjük, de csak tetőket és szépen meszelt falakat látni, illetve lentebb a már említett Nonnberg apátság tornyát.

Hohensalzburg várának utolsó fejlesztése volt ennek a hatalmas Kuenburg (tűz) bástyának a megépítése. Nevét Max Gandolf von Kuenburg (1668-1687) érsekről kapta, aki 1681-ben építtette a 30 méter magas és több méter vastag védművet. A bástya nyugati vége felett a Krautturm-ban (Gyógynövény torony) őrzik a híres „Salzburgi bikát”, melyet a gyilokjárón járva korábban megcsodálhattunk, s amelynek hangja napjában háromszor is hallható lent a városban. A Salzburgi bika nem más, mint az egyik utolsó fennmaradt késő gótikus orgona a világon. 138 fémsípjával és harangjaival jelezte a salzburgi polgároknak a munkanap kezdetét és végét. Első említése az inventáriumokban 1540-ből származik, építését szintén Leonhard püspök idejére teszik. 1640 óta van jelenlegi helyén, a korábbi galambházban. Később modernizálták és Mozart is írt darabokat az orgona számára.

A vár keleti udvarába visszatérve a Szt. György kápolnát nézzük meg, melyet szintén Leonhard püspök építtetett, s melynek külső falán az ő márványszobra látható két diakónus társaságában. A szoborcsoport felett egy hatalmas napóra is látható. A boltozatos kápolna belső terét vörösmárvány domborművek díszítik, főoltárát oldalról két mellékoltár fogja közre.

Ezek után elindulunk keleti irányban lefelé a várudvarból. Mivel több kapu is van, mindegyiken lemegyünk, majd vissza is jövünk, hogy lássuk az összes útvonalat. A legnagyobb kapun végül egy darabig még zárt épületben haladunk, majd a Kovácstoronyba jutva egy komplett kovácsműhely tűnik fel, kemencével, szerszámokkal.

Egy 1790-es leltár szerint a fegyvertárban abban az időben több mint 100 teljes lovas páncélt, 1100 mellvértet, lándzsát és alabárdot tartottak. Rendelkezésre állt 415 mozsár, illetve 460 vas és 130 bronz ágyú, azonban a legtöbb katonailag már elavultnak számított.

A napóleoni háborúk alatt a város nem állt ellen a megszálló csapatoknak, a várat harc nélkül átadta a franciának. Ezért ezt a várat nem kellett lebontani, az megmaradhatott. Ezután azonban eléggé elhanyagolták, majd az 1849-en pusztító tűzvész miatt 1851-ben kiterjedt felújításokra volt szükség, amely elsősorban a belső épületekre terjedt ki. Az ezt követő években az erődöt raktárként és laktanyaként használták. 1861 után Ferenc József Hohensalzburgot erődítményként már nem tartotta fenn, de a laktanya funkció megmaradt.

Végül ismét visszamegyünk, és a tehersikló melletti lépcsőn indulunk el lefelé, ez tűnik a legérdekesebbnek.

Persze itt is a keleti falszorosba jutunk. Fáradt turisták jönnek velünk szembe, akik gyalog indultak neki a kaptatónak. Bizony még lefelé is meglehetősen meredeknek érzem az utat. Most pár száz méteren nyerjük vissza azt a 150-200 m szintkülönbséget, amit az új siklóval küzdöttünk le felfelé.

A keleti falszorosból az északi oldalra jutunk, s innen a Keutschach kaputornyon keresztül nyugat felé a modern siklóig jutunk, majd onnan a Lodronbogen kaputornyon keresztül ismét kelet felé fordulva leérünk az óváros házai közé. Következő úticélunk a Dóm és a hercegérseki rezidencia, ahol a legtöbb érsek élt, hiszen Leonhard után jellemzően csak veszélyhelyzetben lakták az erődöt.

Az 1951 és 1981 közötti években az egész építmény összetett statikus védelmet kapott. A kastély, melyet korábban a hercegérsekség birtokolt, ma Ausztria állami tulajdonában van. Salzburg városának fő látványosságaként elsősorban turisták keresik fel.

Hohensalzburg erődjét meglehetősen hosszú fennállása alatt soha nem sikerült ostrommal bevenni. A vár sok éven át működött védelmi célú erődítményként, időnként a hercegérsekek rezidenciájaként, de ha kellett, kaszárnyaként és börtönként is használták. Napjainkban viszont egyre több látogató hódítja meg újra meg újra, évente több mint egymillió látogatója van. De azt hiszem, inkább ez a csodálatos épület és a 900 éves múlt hangulata hódítja meg az idelátogatók szívét.

Források:
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/OMMonarchia-az-osztrak-magyar-monarchia-irasban-es-kepben-1/salzburg-1141/salzburg-tortenete-richter-edetol-forditotta-acsady-ignacz-11DD/
https://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/festung-hohensalzburg
http://www.wikiwand.com/hu/Hohensalzburg_v%C3%A1ra
https://de.wikipedia.org/wiki/Festung_Hohensalzburg
https://www.sn.at/wiki/Hoher_Stock_(Festung_Hohensalzburg)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Salzburgi_p%C3%BCsp%C3%B6k%C3%B6k_%C3%A9s_%C3%A9rsekek_list%C3%A1ja

Szerk: SzBK