Kocsis Andrea: Fel a múltba: a cambridge-i vár

Megláttam a szemináriumi feladatot, és órákig ültem felette reményvesztetten. Kész, végem, ez az a pillanat, amikor kibukom a cambridge-i Egyetemről.  Pár hetem volt csak egy örökségvédelmi fejlesztési terv készítésére, és az agyam olyan üres volt, mint egy megbolygatott sír. Azt is mondhatnám, egyetlen örökség helyszín sem jutott eszembe, hiába jártam épp régészeti örökség mesterszakra – láthatóan teljesen feleslegesen.

Bánatomban fel akartam mászni Cambridge legmagasabb pontjára, hogy drámaian még egyszer búcsúzóul körbe nézzek, amikor is elbotlottam egy rendkívül ronda betonlépcsőben. Lehet, hogy az eséstől szerzett púptól a fejemen, lehet, hogy valami egyéb ihlettől vezérelve, de amikor felnéztem, már nem csak a zöld pázsittal befutott kis dobocskát láttam magam körül, hanem a cambridge-i vár ezer éve terült el alattam, ahogy a domb aljára néztem.

Üres kis domb, ahol egy kopott és törött fatáblán kívül semmi sem tanúskodik róla, hogy itt valamikor bizony vastag falak álltak. De valójában mi is a cambridge-i vár?

Ez a legrégibb angliai példája az úgy nevezett motte-and-bailey típusú váraknak.  Ezek egy általában mesterséges hupliból állnak (ama bizonyos motte), amely alatt egy zárt udvar, a bailey terpeszkedik. Rendszerint ezeknek domboknak a tetején egy árokkal körbevett, fából vagy kőből épült torony ágaskodott. A motte-and-bailey típusú várat a normannok terjesztették el Európában a 10-13. században. Angliában számos látványosabbnál látványosabb példát találhatunk rá, ilyen például a szomorú történetű yorki vár vagy Cardiff vára.

A cambridge-i vár története a normann időszakkal kezdődött. Igaz, azt feltételezik, hogy maga a terület már a késő vaskor és római kor óta lakott volt, habár ez régészetileg még nem bizonyított. A hely azonban stratégiailag jelentős volt, hiszen Cambridge (Grantabridge) a Londonból Yorkba vezető, fontos római úton helyezkedett el.  Az biztos, hogy 1068-ban Hódító Vilmos elrendelte egy cambridge-i vár építését.  Lincoln és Huntingdon várak mellett Cambridge volt a harmadik, amit Vilmos ebben az évben építtetett a yorki hadjáratát követően. A híres Domesday Book szerint 27 házat kellett lerombolni ahhoz, hogy a várnak helyet csináljanak.

A vár a normann királyok kezében maradt egészen az 1135 és 1153 között bekövetkező polgárháborúig, amiben a várak kulcsfontosságú szerepet játszottak a Matilda császárnő (1102 – 1167) és István király (1092/6 –1154) közötti konfliktusban (popkulturális referenciaként segíthet, hogy a Katedrális című regény is ebben a viharos időszakban játszódik). 1143-ban Geoffrey de Mandeville, Matilda támogatója megtámadta Cambridge-t és a várat átmenetileg elfoglalták. István ezt nem hagyta annyiban, Geoffrey de Mandeville-t a Cambridge körüli mocsarakba szorította vissza, és a várat felmentette. Ezután István azzal a húzással mentette meg az ismétlődő támadások elől a cambridge-i várat, hogy elővédnek felépítette Burwell várát a közelben, ami lefoglalta Geoffrey seregeit.

A vár következő nagy korszaka a 13. században érkezett el, amikor is I. Edvárd – az a bizonyos fakó lován léptető – elrendelte a vár átépítését. Ennek eredményeképp a bailey egy új négyzetes formát nyert el. Vizesárkok szegélyezték, és feltételezhetően a mottét és a bailey-t is árok választotta el egymástól. Ettől kezdve erős kőfalak övezték a várat, amelyen egy délnyugati kaputorony barbakánnal, továbbá egy déli, nyugati és északi torony helyezkedett el. A bailey-t is elkezdték beépíteni: ekkor emelték a nagytermet, illetve a források egy Edvárd-kori kápolnáról is említést tesznek.

Azonban már a középkor alatt megromlott az épületek állapota, és a vár köveit házak és a cambridge-i kollégiumok építéséhez kezdték el felhasználni. A 15. századra pedig már konkrétan romokban állt a vár. A nagyteremről és a szobákról már hiányzott a tető, amikor VI. Henrik elrendelte a vár lerombolását, és annak köveit újra használtatta a King’s College 1441-es építéséhez, illetve  Trinity College kápolnáját is a vár köveiből falazták.

A 16.században Véres Mária a swastoni házának építésére hordatta szét a köveket, illetve az Emmanuel és Magdalene kollégiumok is részesültek az ingyen építőanyagból. 1604-re csak a börtönként használt kapuház, illetve a domb tetején lévő kerek torony maradtak egyben, ám a környező falakat a források úgy írták le, hogy „gazos és végzetesen romos”.

A polgárháború viszont mindent megváltoztatott, és Cambridge erősítésre szorult, hogy védekező szerepét betölthesse. Cambridge már a háború első évében a parlamentaristák kezébe került, és Cromwell Olivér 1642 és 1643 között a régi tornyok helyén két új bástyát emeltetett, a bailey területén a nagyteremet pedig téglabarakkokkal váltotta fel. Azonban az erődítmény nem látott több háborút, és 1647-ben harcoktól érintetlenül felhagyták.

1802 és1807 között egy új, nyolcszögletű megyei börtönt építettek ide, és a mottét körülvevő árok utolsó nyomait ekkor töltötték fel építési hulladékkal.  1842 kezdték az új törvényszék építését is a területen, ami egészen 1956-ig áll.

Mivel üzenetek nyomatékosítására megfelelően látványos helyül szolgált a motte dombja, a kivégzéseket is rendszeresen itt hajtották végre, amely egyfajta spektákulumként szolgált ekkortájt a cambridge-i lakosok számára. Az utolsó kivégzett a cambridge-i vár dombján  John Green volt 1864-ben, akit Betty nevű felesége meggyilkolásáért ítéltek el, és akinek halálát követő negyedik évben a parlament megszavazta a nyilvános akasztások betiltását. 1932-ben egy új fejezet kezdődött a vár  történetében, ugyanis ekkor kezdték építeni az azóta is működő megyeházát.

A domb, a helyiek szerint a Castle Mound,  a mai napig használatban van. A bailey területén van az anyakönyvi hivatal, így sok fiatal házas választja fotózás helyszínének. Gyakran tartanak itt piknikeket, és mivel ez a város legmagasabb pontja a tűzijátékokat is innen nézik – mint hajdanán a kivégzéseket. Azonban, amikor a látogatói magatartásokat kutattam a helyszínen, világossá vált, mennyire ismeretlen a domb múltja a látogatók számára.

Így a tervem az volt, hogy összekössem a kastély múltját és jelenét, anélkül, hogy túlterheljem beépítéssel vagy információval a helyet. Végig szegélyeztem volna az újkori erődítés vonalát hol fehér kövezéssel, hol festéssel, hol pedig kerítéssel vagy fehér padokkal, hogy azok számára, akik felkapaszkodnak a domb tetejére, fentről nézve feltáruljon a vár múltja, és a látvány értelmezhetővé váljon.

A dombra pedig a mai látványt ábrázoló táblácskákat terveztem, hogy az ellenkező irányba tekintve a város jelenét fedezhessék fel a látogatók. Így született meg a projektem Fel a múltba szlogenje is. A szegélyezős ötletemet egész jól fogadta a helyi önkormányzat, habár egyelőre nem hiszem, hogy bárki hajlandó lenne elég pénzt áldozni rá. Azonban ötletnek jó volt.

Azóta mindig feltúráztatom ide az új diákjaimat, és elmesélem nekik ezt a történetet, hogy ne rettegjenek annyira ettől a szemináriumi feladattól, mert ilyen gazdag történetekre bukkanhatnak, ami után egészen más szemmel pillantanak a jól ismert helyekre.

Szöveg, fotók és rajzok:

Kocsis Andrea

Metszetek: wikipedia

Az említett projekt honlapja: https://cambridgecastle.github.io/CastleMound/

Források:

Brown, Reginald Allen. (1989) Castles From The Air. Cambridge: Cambridge University Press

Goodall, John (2011). The English Castle: 1066-1650. New Haven Conn.: Yale University Press. p. 60.

Mackenzie, James D. (1896) The Castles of England: Their Story and Structure, Vol II. New York: Macmillan.

Pounds, Norman John Greville. (1990) The Medieval Castle in England and Wales: a social and political history. Cambridge: Cambridge University Press.

Royal Commission On Historical Monuments 1959: An Inventory of the Historical Monuments in the City of Cambridge. London,, pp. 304-306.