Az Ostromnap szervezése miatt 3 hónapig szünetelt a Nagy Gábor tagtársunk által tagtársainkkal készített interjúsorozat. Ezt folytatandó, ezúttal Dobos János tagtársunk, Felügyelő Bizottságunk elnöke gondolatait, élményeit osztjuk meg!

1. Kérlek, mesélj magadról, mit csinálsz, mikor épp nem Szádvár megmentésén dolgozol?
Dunaharasztiban lakom és két gyönyörű lányom van. Gépészmérnök vagyok, egy multinacionális cégnél dolgozom középvezetőként. Aki ismeri ezt a világot, az tudja, hogy mennyire mérhetetlenül távol van tőle Szögliget és Szádvár csendje és nyugalma. Az viszont kétségtelen, hogy a munkámon keresztül volt szerencsém a világ távoli pontjaira eljutni, sok különböző kultúrát megismerni. Mivel valamikor komolyan gondolkodtam az építészmérnöki pályán, ez számomra az egyik legkedvesebb művészeti ág. Érdeklődésem külföldön is a műemlékek, várak, kastélyok és templomok felé irányult, mindenhol az eredetit, a helyi kultúrának ezt a szeletét kerestem.
Ha időm engedi, szeretek olvasni, játszo(tta)m szólógitáron, és időnként fontosnak tartom hogy eljussak egy-egy színházi előadásra vagy hangversenyre, vagy akár egy könnyűzenei koncertre, hogy embernek érezzem magam. De a legnagyobb élményt mindig egy-egy műemlékekben gazdag város, kastély, vagy egy vár, kolostor meglátogatása jelenti, akár romos állapotában is.
Mindenkit érdekel az időutazás, a régi korok embereinek tettei. Egy műemléki helyszín nekem ablak a múltra, ahol borzongva nézek be, és akár gyermekként, ma is beindul a fantáziám, látom a családi ezüstöt a kastély ebédlőjében, hallom a középkori zenét, és elképzelem a zord őröket a vár gyilokjárójában.

2. Meséld el, mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba Szádvárral?
2010-ben már kacérkodtam a gondolattal, hogy a passzív turistából fokozatosan aktív segítővé kellene válnom. Hallottam hasonló kezdeményezésekről a felvidéken és Hazánkban is, de akkor még nem volt konkrét elképzelésem, hogy hová is kellene jelentkezni. A végső elhatározásban nagy segítség volt, hogy egy kedves barátom, Sipi, az Egyesület egyik alapító tagjaként megkeresett. Örömmel jelentkeztem a hívásra, bár először ijesztőnek tűnt a távolság, és nem tudtam, mire számítsak. Aztán a következő nyáron, a 2011-es ásatási héten már a szabadságom terhére elkezdtem a várban dolgozni, és szinte azonnal tudtam, hogy ennek ott nem lesz vége. Ebben sokat segítettek az Egyesület tagjai is, akik azonnal befogadtak és segítettek a kezdeti lépésekben.

3. Mikor döntöttél úgy, hogy egyesületi tag leszel?
Ahogy már említettem, nagyon kevés szabadidőm marad, amit be tudok osztani. Ezért eleinte nem mertem komolyabb szerepet vállalni, csak önkéntesként jártam az Egyesület rendezvényeire. De nem hagytam ki egyetlen egyet sem!
Ezért 2013 nyarán jelentkeztem az Egyesület tagjai közé, ahol éppen akkor komolyabb átszervezések is folytak. Így azonnal funkciót is kaptam a Felügyelő Bizottságban, és vállaltam a szervezéssel kapcsolatos feladatokat is. Ezt azóta is igyekszem lehetőségeim szerint a legjobban ellátni.

Amikor Szögliget felé veszem az irányt, már az odavezető úton, a Bódva festői völgyébe érve minden stressz, minden gond a hátam mögött marad. Ez egy lehetőség arra, hogy kilépjünk a taposómalomból, és feltöltődjünk. És ezek nemcsak szavak.
Aki már járt a várban, bejárta tágas udvarait, a romjaiban is monumentális és romantikus falak között sétált, majd lenézett a Német-bástya vagy a nyugati torony romjai felől, annak nem kell magyarázni, mit lehet szeretni ebben a várban. Azonnal megfogott, és bár a várba felvezető út nem könnyű, mindig úgy érzem, hogy százszorosan megéri felmenni és magamba szívni Szádvár hangulatát.
Lehet hogy önigazolásnak, szerénytelenségnek hangzik, de engem az is motivál, hogy tehetek valamit kulturális örökségünk megőrzéséért, sőt, talán megmentéséért. De sokkal jobban megmozgat az, amit akkor érzek, mikor a falak mentén ásunk, és gyermeki izgalommal várjuk, mi fog előbukkanni a következő kő alól, amely akár több mint 300 éve hullott alá a felgyújtott, “elromlott” vár épületeiből. Nem mindenkinek adatik meg, hogy egy több száz éves műemlék titkait kutathatja.
Mert titok az van bőven. 1 kilométer ismert fal és 1 hektár romkert. A titkok pedig azért vannak, hogy megfejtsük őket.
De azt is hiszem, hogy Szádvár meg fogja őrizni titkai egy részét. Pont annyit, hogy vadregényes és vonzó legyen a jövő várbarátainak számára is…

5. Az egyesület fennállása alatt számos vármentő rendezvény került megrendezésre, valamint jelentős eredményeket értünk el a vár megmentése terén. Te melyik eredményünkre vagy a legbüszkébb, melyik rendezvényünk a legemlékezetesebb?
A rendezvényeink közül a nyári ásatások állnak a legközelebb a szívemhez. Az izgalmas leletek, a lelkes csapat által feltárt hatalmas falak látványa nem mindennapi élmény. A 2013-as évtől kezdve egyre több régész hallgató vett részt a Vármentő Héten, egyben ásatási gyakorlatot is szerezve tanulmányaikhoz. Ezt nagyon fontosnak tartom, hogy a jövőben is legyenek lelkes, hozzáértő támogatói Szádvár ügyének.

Ezen kívül az őszi és tavaszi rendezvények, a Vármentő Napok is mindig maradandó élményt nyújtanak. Minden alkalommal vannak új arcok, érdeklődők a társaságban, új embereket ismerünk meg és jó látni a csillogó szemeket.
A legsikeresebb rendezvényünk pedig talán az volt, amikor a szögligeti Önkormányzattal karöltve a Castrum Bene egyesületet láthattuk vendégül a 20. vándorgyűlésük alkalmával Szögligeten. Akkor közel száz szakmabeli, régészek, építészek és műemléki szakemberek, továbbá érdeklődők láthatták az eredményeinket, és sok elismerésben volt részünk.

A vár megmentésében valóban komoly eredményeket értünk el, de ismerve a vár kiterjedését és állapotát, maradt még rengeteg tennivaló. Büszke vagyok arra, amit az Egyesület ilyen rövid idő alatt elért. Ha ezt fenn tudjuk tartani, akkor azért fokozatosan a legveszélyeztetettebb részeket meg tudjuk menteni. Mivel a lehetőségeink korlátozottak, remélem, hogy a Nemzeti Várprogram beváltja a hozzá fűzött reményeinket.

6. Szerinted mik azok a kihívások, melyekkel az egyesület szembe kell, hogy nézzen a jövőben? Hogy képzeled a Szádvárért Baráti Kör következő 10 évét?
Az egyik legnagyobb kihívás a lelkes, aktív tagok, önkéntesek felkutatása és megmozgatása lesz. Tudom, hogy én is nehezen indultam el az első Vármentő Hétre, én is sokat “utaztam” az interneten, mielőtt valóban csatlakoztam. A mai kor embere rengeteg impulzust kap, és nagyon sok minden oda van téve elénk, a nappalinkba, a telefonunkra. Szétaprózódik a figyelmünk, rövid, hatásvadász szalagcímekkel találkozunk, és nehéz eldönteni, mi az, ami értékes, amire érdemes valóban odafigyelni. Ebben a világban kell Szádvárnak “feltűnni”, megtalálni azokat az embereket akik nyitott szívvel fordulnának felé, ha tudnának gondjairól, sorsáról.
Ezt kell az Egyesületnek elérni.
Persze a források, támogatások felkutatása is folyamatos kihívás marad. Ebben a Nemzeti Várprogram Szádvár segítségére lehet, de ettől függetlenül továbbra sem lehet egyetlen pályázati lehetőséget sem elszalasztanunk.

7. Ha elhelyeznénk egy időkapszulát Szádváron, amelyet 2050-ben nyitnánk ki, mit helyeznél el benne? Lenne esetleg olyan gondolat, amit megosztanál a következő generációkkal?
Mindenképpen betennék pár képet a 2006-os, illetve a mai állapotokról, hogy láthassuk, honnan indultunk. Remélem, az akkori vár képe alapján már el sem lehet majd képzelni azt az erdőt, ami valaha eltakarta a festői romokat.
Számomra az egyik legkedvesebb lelet, a kis dobókocka képét is betenném, amiről egyrészt Einstein gondolata jutott eszembe: “Isten nem vet kockát.” De az emberek igen. És valamikor ebben a várban is emberek élték mindennapjaikat, kockát vetettek, és nyertek, vagy veszítettek. Ettől lesz az egész emberi, ettől lesznek a kihalt romok is újra élők. Ez az a bizonyos ablak a múltba.
De számomra a legfontosabb gondolat amit ez felvet, hogy az eredményeinket meg is kell őriznünk.
Nem szabad elfelejtenünk: a várat emberek építették, emberek lakták, de a politika rombolta le és hagyta sorsára… hogy aztán az erdő legyen az úr. A politika “jóvoltából” volt elzárva ez a határ menti terület majd’ egy évszázadon át, hogy aztán az emberek újra birtokba vehessék. A politika, akár egy kocka elvetésével, egy tollvonással könnyen elveheti, elzárhatja a legértékesebb örökségünket is. Ne hagyjuk, hogy ez újra megismétlődhessen.

szerk.:SzBK