Kovács Lajos: Ostromnap a Ménes-patak völgyében

Jubileumi, 40. számunkkal visszatérünk Szádvárra, oda, ahonnan a Várjáró Magazin létrehozásának ötlete származik, hiszen 2013-ban a Szádvárért Baráti Kör tagsága vetette fel a havi rendszerességgel megjelenő, váras élményeket megosztó cikkek létrehívását.

Legújabb számunkkal a nemrégiben megtartott Szádvári Ostromnap eseményeit szeretnénk a résztvevőkkel felidézni, azok számára pedig, akik nem voltak jelen, egy részletes, képes beszámolóval jelenítjük meg testközelből a Vármentő Napok keretében megszervezett programokat.

Azt hiszem, az ostrom az, ami egy vár életében mindenképp meghatározó. Akár sikeresek voltak a védők erőfeszítései az erősség megtartására, akár nem, az adott vár ostroma hírnevet, ismertséget szerzett, krónikák, irodalmi művek készültek és terjedtek országszerte – akár Európa-szerte is – , mint arra számos példa akad.

Az először 1268-ban említett Szádvár esetében az 1567-es ostrom történetét több helyen megírták már, így azt jelen cikk részletesen nem kívánja ismertetni. Mindazonáltal mégis érdemes néhány szóval megvilágítani a korabeli politikai viszonyokat, hadi helyzetet és ismertetni magát az ostromot.

Az 1526-os mohácsi csata után az oszmánok október elejére – hatalmas károkat hagyva maguk után – kivonultak az országból, melyre a pusztulás csendje telepedett. Súlyos volt az emberveszteség, nagy anyagi károk keletkeztek, ám a legnagyobb gond az volt, hogy az 1241-es muhi katasztrófával ellentétben a király is odaveszett, mégpedig törvényes örökös hátrahagyása nélkül. Talán ennél nagyobb baj nem is történhetett volna az ország szempontjából.

Az ezt követő belháború végleg szertefoszlatta azt az esélyt, hogy a Mohács után még megmaradt – egyébként nem csekély – katonai erőforrások egyesítése révén sikeres védelem reményében lehessen a hatalma csúcsára ért török birodalommal szembeszállni. A Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János közti harcok szétzilálták, ami még rendelkezésre állt, és ez alkalmat adott további oszmán terjeszkedésre, mely folyamán Szapolyai – és később a kialakuló Erdélyi Fejedelemség – fokozatosan török függésbe került.

Az ország urai hol egyik, hol másik oldal pártjára álltak; így történt ez Szádvár akkori birtokosával Bebek Györggyel is, aki apjával, Ferenccel együtt a várat jelentősen fejlesztette és kiépítette. Állhatatlansága miatt – akkor épp a török beavatkozást sürgette, hogy újra birtokába ülhessen – Miksa király beszüntette a tárgyalásokat, és Schwendi Lázár felső-magyarországi főkapitányt Szádvár elfoglalására utasította. Schwendi 1567. január 6. napján – figyelmen kívül hagyva a korabeli szokásokat, miszerint télen fegyvernyugvás van – jelent meg Szádvár falai alatt és kétfelől kezdte lövetni a várat.

A várúr távollétében felesége, Patóchy Zsófia vezetésével a védők bátran felvették a harcot, és az ostrom elején az északi oldalon komoly sikereket könyvelhettek el, szétzúzva az ágyúállásokat, sőt majdnem a fővezért is eltalálta egy lövedék, ahogy erről maga is beszámolt.

Azonban négy napi ágyúzás után a vár északi oldalán a fal végzetesen meggyengült. A védők lemészárlásával fenyegető gyalogroham előtt a várbeliek – szabad elvonulás fejében – felajánlották a megadást. Az ajánlatot Schwendi elfogadta, így értéktárgyaik, fegyvereik megtartása mellett mindenki méltósággal és békében elvonulhatott, élükön Patóchy Zsófiával, aki aztán Erdélybe távozott.

Ezután Szádvár történetéről már keveset jegyeztek fel, kivéve a romlásnak indult erősség kurucok általi megszállásáról, és a Lengyelország felé 1684-ben vonuló Sobieski János király hadaival történt összecsapásairól szóló híradásokat. Néhány évvel később Szádvárt felgyújtották a Bécsi Haditanács döntése értelmében, és elhagyták.

A várat Csipkerózsika-álmából 2006 óta felébreszteni igyekvő Szádvárért Baráti Kör megalakulásának tízéves évfordulója megünneplése körüli időben kezdte fontolgatni, hogy a közelgő 450. évfordulóra megemlékezés gyanánt megszervezze a Szádvári Ostromnapot. Ez nem tűnt könnyen megvalósíthatónak, mert bár évek óta rendszeresen megszervezzük a Vármentő Napokat és nyaranta a régészeti feltárásokat (Vármentő Hét), valamint sikeresen működtünk közre a Castrum Bene Egyesület 2014. évi Vándorgyűlésének lebonyolításában is, ilyen feladatot egyesületünk még nem vállalt magára.

Végül elhatároztuk: belevágunk.

El kellett dönteni, milyen műsort szeretnénk, és erre kiket nyerhetünk meg? Tíz év alatt sok kapcsolatot sikerült teremtenünk, erre kívántunk építeni elsősorban. Hol és mikor legyen a rendezvény ? Az ostrom januárban volt, szabadtéri rendezvény ezen időpontban nem szervezhető. Itt kell megjegyezni, hogy januárban szögligeti barátaink – Bubenkó Gábor szervezésében – méltó módon megemlékeztek Patócsy Zsófia hősiességéről. Végül a választás március 12-re esett, így összeköthettük a XXII. Vármentő Napokkal, ahol – hagyományosan – a vár területének tisztítása, és a falakról lehullott kövek összegyűjtése a fő feladat.

A szervezők rendszeresen – az időpont közeledtével hetente – tartottak skype megbeszéléseket, és természetesen telefonon és személyes találkozásokkal is igyekeztünk szervezési feladatainkat megoldani. Ahogy körvonalazódott a műsor, felmerült az engedélyek beszerzésének szükségessége is. Mire kell itt gondolni ?

A vár Szögliget község külterületén fekszik, az Aggteleki Nemzeti Park határain belül. Egyúttal állami tulajdonban van, az államot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet képviseli és kezelője az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. Mindezen szervezetek hozzájárulása elengedhetetlen bármely megmozduláshoz. Be kellett továbbá szerezni a természetvédelmi hatóság hozzájárulását is. Mivel terveink szerint a program során ágyúlövések is szóba kerültek, a várat is ki szerettük volna világítani, izgatottan vártuk, vajon nem ütköznek-e elképzeléseink akadályba?

A természetvédelmi hatóság is és a fent említett szervezetek jól ismerik egyesületünk tevékenységét és tudják, hogy minden lépésünket velük egyeztetve tesszük meg. Így minden szükséges engedély beérkezett, és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága rendelkezésünkre bocsátotta a Szögligettől mintegy két kilométerre a Várhegy aljában lévő Szalamandra-ház területét, ahol a szervezők kedvezményes áron szállhattak meg, és itt került sor a rendezvényre is.

Lassan minden készen állt a rendezvényre. Következhetett az előadás.

Március 11-én szombaton fenn dolgoztunk a várban a Vármentő Napok keretében és már előkészítettük az este szó szerinti fénypontjának ígérkező meglepetést.

Este a gyorsan sötétedő időben egyre többen gyülekeztünk a szögligeti tájház udvarán. Rövid beszéd után az Arany-Páva Díjjal kitüntetett szögligeti Pávakör előadását hallgattuk meg, majd a fáklyák meggyújtása után a tömeg a Pávakört követve lassan haladt énekelve a Kossuth úton felfelé.

Az igazi meglepetés akkor érte a már akkor is jó hangulatú felvonulókat, mikor a Holló Vendégház magasságában láthatóvá vált Szádvár, melyet időközben az általunk kiküldött „expedíció” kivilágított. Bevallom, még bennünket, szervezőket is meglepett, mennyire jól látszott Szádvár – különösen annak nagysága – így, hogy rövid időre a környék világítótornyává vált. Köszönet Molnár Tamásnak, Molnár Leventének és Pergel Áronnak, akik aznap kétszer kapaszkodtak fel a várba, és teljes sötétségben ereszkedtek le onnan!

Az estének azonban még nem volt vége.

A Szalamandra Ház ebédlője zsúfolásig megtelt a Hollóének Hungarica Régizene Együttes előadására, melynek hangulatát nehéz leírni annak, aki nem volt a helyszínen. Igazi, jó értelemben vett fanatikusok ők, akik mesterei hangszereiknek, még inkább mesterei a középkori hangulat megidézésének és az emberekkel való bánásmódnak. Nem csak előadták dalaikat, hanem több alkalommal táncot is tanítottak a közönségnek, mely invitálásnak jelen sorok írója sem volt képes ellenállni.

Másnap, március 12-én reggel Szögligeten a Posta épületében került sor Szögliget Önkormányzata és Herman Ottó Múzeum megállapodása alapján Szádvár régészeti leletei kiállításának megnyitójára. Mind Szögliget polgármestere, Üveges Attila, mind a Herman Ottó Múzeum munkatársa, a Szádváron immár több éve egyesületünkkel együttműködve kutató régész, Gál Viktor méltatta a Szádvár érdekében eddig is megvalósult közös munkát, és annak eredményeit. A kiállítás a megállapodás alapján legalább öt éven keresztül tekinthető meg. Örömünkre szolgál, hogy a leletek Szögligeten, feltalálási helyük közelében méltó körülmények közt látogathatóak.

A Szalamandrába visszaérve készültünk az Ostromnapokra. A közönség lassan gyülekezett, és várta a kezdést. Az előzetes hangulatot a Hollóének biztosította, míg megérkeztek a résztvevők.

A gyülekezést követően– a Hollóének zenéjére – megindult a méltóságteljes menet, melyet a határ mindkét oldalán tevékenykedő borászokból álló Szent Orbán Borlovagrend vezetett zászlókkal, mögöttük haladt – szintén teljes díszben – az Északi Szabad Hajdúk Hagyományőrző Egyesület, illetve a Szádvári Ordasok Íjász Egyesület és meghívottaik, a Diósgyőri Íjász és Hagyományőrző Egyesület. A bevonulást követően méltató beszéd, majd a Borlovagrend által sütött kenyér megszegése következett, utána kezdetét vette a rendezvény.

A Szalamandra épületében egészségfelmérésre volt lehetőség, az udvaron termelői mézeket, biogombát árultak, az ún. foglalkoztatónál frissítőket, italokat, babgulyást vásárolhattak a látogatók. Sor került gyógynövényekkel kapcsolatos előadásra is.

Nagy népszerűségnek örvendett a Szabó Miklós – Szádvár szakácsa – által sütött lángos, a „szádvári kelgyó” és a töltött lángos, melyet helyben sajttal, fokhagymával és mással lehetett ízesíteni. Talán most könnyebb volt elkészíteni, mint mikor minden hozzávalót a várba kell felcipelni és ott elkészíteni a Vármentő Napok alkalmából, ellenben biztosan nem volt könnyű most a sorban állók tömegének éhségét csillapítani.

Látványos attrakció volt az íjászok bemutatója, akik sok 3D célt, illetve hagyományos céltáblát állítottak fel. Ott a közönség is gyakorolhatta az íjászatot, a teljesen kezdőktől a már kipróbált íjászokig, méltán volt hát a leglátogatottabb helyszínek egyike. Külön köszönet Miliczki Imrének, az íjászcsapat elnökének és társainak!

A leghangosabb helyszín viszont minden bizonnyal a hagyományőrzők bemutatója volt. Nem csak a hangosítás – melyet Üveges Attila polgármester úr bocsátott rendelkezésünkre – igénybe vétele nélkül, sztentori hangon előadott ismertetőre gondolunk.

A XVI. századi katonaélet bemutatóját a tábori élet kellékei és a nyakfogó eszköz (utóbbi e sorok íróját némileg a több évtizede bemutatott Trombitás c. film egyes jeleneteire emlékeztette) bemutatását a muskéták megtöltése és elsütése követte. Már ezek is támadást jelentettek a tiltakozó fülnek. Ezután került sor a tábori ágyú, majd a kis mozsár elsütésére. Évszázadok óta – leszámítva azt, hogy a Szalamandra Ház azelőtt határőr-laktanya volt – nem verték fel lövések a völgy nyugalmát, ágyúlövések biztosan nem. És ezután következett a „Tücsök” becenevű miniatűr ágyú. A közönség akkor jött rá, hogy nyilvánvaló párhuzam van a „Tücsök” és a Sötét zsaruk (Men In Black) c. film közt, mikor a kicsi ágyú méretét messze meghazudtoló dörrenést produkált.

Utoljára hagyom a Hollóéneket, akik az egész rendezvényen nagy sikerrel zenéltek, hol itt, hol ott feltűnve. Aznapra már nem beszéltünk meg velük önálló koncertet, rájuk bízva, hogy mikor és hol érzik szükségességét a hangulat feldobásának. Mondanom sem kell, hogy profizmusukban nem csalatkoztunk, a rendezvény végén is még a távozók megálltak a foglalkoztatónál és ütemesen tapsolva, olykor táncolva is, úgy érezvén, maradniuk kell, míg ők játszanak.

Megidéztük vajon a középkor hangulatát, megemlékezve Szádvár egyetlen dokumentált ostromáról? Úgy érezzük, igen. Szerencsénk is volt, mert bár hűvös volt az idő, eső vagy hó nem zavarta az Ostromnapot.

Egyesületünk még aznap este taggyűlésen tekintette át, mit lehetne jobban csinálni, ha jövőre is szeretnénk megrendezni az Ostromnapot. A szándék megvan.

Másnap folytattuk – bár hétfő, azaz munkanap volt – a Vármentő Napokat. Munkánkat segítette a Győri Vasutas Természetjáró Egyesület, akik az Ostromnapon is képviseltették magukat. Ugyanakkor tisztelettel fogadtuk a Budavári Nonprofit Kft küldöttségét, élükön Kiss Gábor Ivánnal, akik a Nemzeti Várprogram keretében – a már említett Gál Viktor régésszel, továbbá a Szádváron már több projektet tervező Kelemen Bálint építésszel – bejárták Szádvárt, felmérve a lehetőségeket.

Végül szeretnénk megemlékezni szponzorainkról.

Egyesületünk tagjainak több, mint fele nem szögligeti és nem környékbeli. Vannak pl. Hajdú-Bihar, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, sőt Baranya megyéből is aktív tagjaink. Ők és egyéb nem helybeli lakos segítőink útiköltségüket, szállásukat, étkezésüket rendszeresen maguk fizetik rendezvényeink esetén immáron 11. éve,  mivel erre egyesületünknek nincs kerete. A résztvevők is jogosan igényelik költségeik részbeni megtérítését, az útiköltségüket így is maguk viselve. Így a Szádvárért Baráti Kör szponzorokhoz fordult, kérve az Ostromnap támogatását.

Köszönetet mondunk a Pazirik Kft-nek, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-nek, a Nova-Alpin Kft-nek, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának, a Szendrői Várbarátok Egyesületének és három magánszemélynek, akik nélkül a Szádvári Ostromnap nem valósulhatott volna meg.

Kovács Lajos
fotó, videó: Vígvári Tamás, Pergel Áron, Molnár Tamás, Horváth Viktória, Nagy Gábor, Dobos János, Szatmári Tamás
szerk:SzBK