Orosházi Bernadette: Bizánc rejtett kincsei, 2.

„Constantinopolis az Ázsiától termékenyített Európa művészetét, Sztambul a Bizánctól termékenyített Ázsia művészetét jelenti.”

Kós Károly

Bizáncot felfedezni csak úgy lehet, ha átadjuk magunkat a városnak, engedjük, hogy vezessen minket, ne álljunk ellen a hangulatos kis utcák csábításainak, egyszerűen eresszük el gondolatban a görcsösen rögzített terveinket és hagyjuk magunkat vinni.

Ilyenkor fordul elő, hogy egy nem várt falcsonkot, egy oszlop töredéket, vagy éppen néhány faragott követ pillanthatunk meg az utcán, esetleg egy furcsa épületet, amely az oszmán időkben új funkciót kapott, de megállunk előtte csodálkozó tekintettel és elképzeljük, vajon mi lehetett. Engedjünk a hívó szónak, hogy igazán magával ragadjon minket a történelem, hogy beszippantson az ősi Konstantinápoly Isztambulban. Kószáljunk a kanyargós sétányokon, a szűk sikátorokban és nyugodtan álljunk meg, ha úgy érezzük, valamiben alaposan szemügyre kell vennünk.

Mozaikok

A mozaikok azok a művészi alkotások, amelyeknek nagy csodálója lettem bizánci sétáim alatt. Jó érzés elmerülni a képek egésze nyújtotta hatás átélésében, szeretem az apró pici csempéket pásztázni és megfejteni a titkot, hogy az alig kb. 5×5 mm-es színes kockákból hogy lesz valami teljesen új és más. Felfoghatatlan számomra, hogyan lehet finom karaktereket, érzelmeket, arcvonásokat ilyen mesterien, tökéletesen ábrázolni. Lehet ezeknél szebbet létrehozni a világon?

Mindig a nem vár pillanatokban bukkan fel valami érdekes. Már jó néhány órányi séta után kicsit átfázva betértem egy kis kávézóba, ahol szóba elegyedtem a tulajdonossal. Míg készítette a kávém, arról kezdett el mesélni, hogy a szemben lévő 5 csillagos hotel földszintjén milyen bizánci emlékek találhatók, egy falszakasz, egy in situ 6. századi mozaikrészlet, két puttós szarkofágtöredék és rengeteg oszlop. Kétségtelen a nap egyik fénypontja volt a hotel halljában látott emlékek.

Az 5-6. századi palotából előkerült mozaikokból létrehoztak egy kis múzeumot, ami közvetlenül a Kékmecset melletti bazárrészen található meg. Tizenöt líra a belépőjegy, amivel kifejezetten világi, vagyis nem vallási tárgyú mozaikképekben gyönyörködhetünk. Különböző jeleneteket, állatokat, embereket láthatunk, békésen legelésző őzeket, griffmadarat, vagy éppen vérszomjas tigrist, libákat terelő fiúkat, korsót cipelő nőt, valamint itt datolyától roskadozó pálmafa, narancsfa és mindez mozaikokból összerakva. Az egyik kedvencen az ember arcú medúza látható, csodálatos a kivitelezése. Ezek a mozaikok zömében hétköznapi eseményeket ábrázolnak, megjelennek bennük az 1000 évnél is régebbi kor hétköznapjai, ami még most is lenyűgözőek. Ehhez hasonlóakkal még a régészeti múzeumban lehet találkozni, vallási témájú mozaikok ügyében pedig a Hagia Szófián kívül még a Chora Múzeumot érdemes felkeresni, így hát menjünk át oda mi is.

https://muze.gen.tr/muze-detay/mozaik

Chora Múzeum (Kariye Müzesi)

A Chora Múzeum a késő bizánci művészet egyik ámulatba ejtő lenyomata, nem messze a városfalaktól, Edirne kapı-hoz közel helyezkedik el. Az eredeti templom még a 6. században épült, ami akkor meglehetősen messze esett a palotától, erre utal az elnevezés is, ami azt jelenti: vidéki. Ennek a templomnak a nagy része elpusztult, többször átépítettek, a 4. keresztes hadjárat idején (akik megostromolták Bizáncot) több fala is leomlott. Jelenleg látható formája a 13-14. században készült el. Hihetetlenül gazdagon díszített belső terekkel rendelkezik, freskókkal és mozaikokkal van illusztrálva. Nincsen 1mm² sem, amit nem fed festék, takar mozaik vagy ragyog az aranytól. A Megváltó tiszteletére szentelt templomot az oszmán időszakban, 1511-ben dzsámivá alakították, 1945-tól műemlék és múzeum ekkor kezdték el láthatóvá tenni az eredeti belső díszítéseket. Az arany csillogása, a vallási témájú képek ábrázolása tökéletes összhangban van az épület formáival. Bibliai jelenetekkel illusztrálták tetőtől talpig a falakat, láthatunk Jézus és Mária életének szakaszait elmesélő történeteket.

A Múzeum felújítás alatt áll és így fő rész nem látogatható, de még így is akad bőven látnivaló odabent.

Porphyrogenitus palota (Tekfur sarayı)

Csodálatos napsütés volt, amikor Chora múzeumból kilépve úgy döntöttem, sétálok egyet a falak mentén. Északi irányba indultam el és nem sokára egy parkot pillantottam meg, amit nagyon szép olajfák szegélyeztek, ágai akkor már roskadoztak az éppen érő olajbogyóktól. Ekkor lettem figyelmes egy frissen felújított épületre, amelyről messziről látszott, hogy bizánci eredetű. Rövid keresgélés után megtudtam, hogy a Tekfur Sarayı-nál jártam, korábbi nevén Porphyrogenitus palota. Az épület egy 13. századi palotakomplexum fennmaradt része, amely szorosan hozzáépült a városfalakhoz. Egy Cristoforo Buondelmonti nevű utazó 1420-ban lerajzolta, ami akkor a császárnői palota része volt. Később szultáni állatokat tartottak az addigra már romossá vált épület falai között, többek között elefántokat és zsiráfokat. Aztán 1719-ben kerámia készítő műhellyé alakították át, ahol több égetőkemence is volt és gyönyörű izniki típusú fehér kerámiákat készítettek. Aki arra téved, az feltétlenül keresse fel ezt az szép épületet, és ha figyelmesen szemléljük a falakat, akkor még egy árnyékszéket is láthatunk.

https://www.pallasweb.com/deesis/tekfur-saray-blanchernai-byzantium.html

Ciszternák, vízvezetékek

Azt is hallottam már, hogy legalább 100 ciszterna biztosította Konstantinápoly vízellátását, de ha nem is 100, akkor is legalább 30 volt. Néhányról hallottam, de még nem jártam ott, viszont volt, amit felkerestem többször is.

Az Elsüllyedt Palota néven ismerté vált Yerebatan Sarayı is hozzátartozik a kötelező isztambuli látnivalók közé, a görög mitológiából ismert medúzafejet ábrázoló oszloppillér szinte mindenkinek a kedvence lesz, aki kiállta a hosszú sort és elviselte a tülekedést a ciszterna legutolsó sarkában. Nem mindennapi látványt nyújt ez a faragott kő. Nyári napokon sokszor előfordul, hogy hosszasan kell sorba állni a belépőjegyért a ciszternához. Ilyenkor legalább jut idő elolvasni a város vízrendszerének történetét, ami a bejárat melletti falon kívül van kifüggesztve. Ez a legismertebb ciszterna szintén a 6. században élt Justinianus császárhoz köthető, aki a város vízellátását ciszterna és csatornahálózat kiépítésével oldotta meg. A tározók vizét az európai oldalon, az Aranyszarv-öböltől északabbra lévő, a Belgrád erdőből elvezetett rendszeren hozták le. Légvonalban ez a távolság legalább 15-18 km-t jelent, de a valóságban sokkal több lehet.

Ugyan a Yerebatan a legnagyobb és a legismertebb víztározó, de aki turistáktól mentes nyugodt körülmények között szeretne elmélyedni a víztározó építészet csodáiban, az menjen inkább az alig 200 méterre lévő Binbirdirek Ciszternához, más néven Lavsus Palotához. Ez a második legnagyobb, viszont a legrégebbi víztározó, ami 330-ban épült Konstantin császár idején. Bár a török elnevezése (binbir) arra utal, hogy legalább 1001 oszlop van benne, de ez esetben is, mint a „sok” túlzó szinonimája ez a szám. Valójában a 16 sorban 14 oszlop van, vagyis összesen 224 oszlopot lehet megszámolni. Hosszú időn keresztül hatalmas szemétkupacok és törmelékek tornyosultak itt, de pár évvel ezelőtt kitisztították és megnyitották a nagy közönség előtt.

Könnyen megtalálható, mert a Sultanahmet villamosmegállótól déli irányba induló kis utcában rögtön jobb kéz felől van a bejárata. Mintegy 10 líra belépő megfizetése után szintén hihetetlen élményt nyújtó boltíves oszlopcsarnokba találjuk magunkat. A vörös függönyöknek és a sárgás fényhatásoknak köszönhetően meglehetősen misztikus hangulatot próbálnak kölcsönözni a helynek. Az oszlopcsarnokban ma már víz egyáltalán nincsen, de az építmény kibérelhető különböző rendezvényekre, láttam ott már üzletember találkozót és esküvőt is. Az oszlopfőkön szinte mindenütt kivehetők az építő kőfaragó mesterjegyei, méghozzá nem is szolid kis méretben vannak a kő valamelyik sarkán elrejtve, hanem azok közepén, jó mélyen kivésve, messziről is feltűnő formában.

https://en.wikipedia.org/wiki/Cistern_of_Philoxenos

A következő a Nakilbent ciszterna, sokkal kisebb az előző kettőhöz képest, korban a 6. századra tehető, mint a Yerebatan. Ennek a víztározónak az az egyik érdekessége, hogy szintén egy bolt alagsorába kell lemenni azért, hogy megcsodálhassa az ember. A Nakkas szőnyeg, ékszer és kerámiaüzletbe kell bemenni, a jobb felső sarokban lévő lépcsősor vezet le a ciszternához. Az előzőekhez képest sokkal kisebb csarnokról van szó, ami új funkciót kapott, a nemrégen történ felújítása után, kiállítóteremként működik, de más egyéb kulturális programokat is szoktak itt tartani. Állandó jelleggel a Hippodrom térről, vagyis a lóversenytérről látható itt egy kiállítás, makettekkel, szobrokkal és képekkel. Az két sorban elhelyezkedő oszlopoknál feltűnik, hogy szinte nincsen két egyforma köztük. Az egyik vastagabb, a másik vékonyabb, ez azért van, mert az oszmán időkben téglából épített támasztékokkal pótolták a megsérült korinthoszi oszlopokat. Maga a csarnok összesen 34,3 méter hosszú és 9 méter széles.

http://nakkasrug.com/cistern-event/

Az Aquaductot Isztambulban sokan ismerik, de kevesen tudják, hogy a vele párhuzamosan lévő főutat Magyar Testvériség útjának hívják és a körülötte lévő parkok közül a legkisebbet Magyar Testvériség parknak nevezik, kétségtelenül szívet melengető érzés elolvasni az utcatáblát. A vízvezeték rendszert az oszmánok is használták, felújították, átalakították és bővítették. Az európai oldalon Kemberburgaz és Göktürk városnegyedek között ível át a főút felett a leghosszabb egyben megmaradt szakasza, ami 711 méter hosszú. Ezen kívül még Kemerburgaz és Bahçeköy városrészek között is találhatók falszakaszok, no és az erdőben még rengeteg, meg víztározó is. Aki úgy dönt, hogy felkeresi ezeket a nem mindennapi építményeket az rengetegben az készüljön arra, hogy falkába verődött kóbor kutyákkal lehet találkozni. Mivel a kutyák mindig éhesek, ezért nem ajánlott élelmiszert magunkkal vinni ezekre a sétákra. (És előnyben részesülnek azok, akik gyorsan tudnak futni.) Ha esetleg megússzuk a kutyákkal való kalandokat, akkor egészen biztos, hogy macskákkal találkozunk. Így jártam én. Nem egy barátságos kis macska típus szemelt ki magának, akit szívesen hazavittem volna szobacicának, hanem egy meglehetősen barátságtalan és agresszív mini oroszlán. Hosszasan követett, egyfolytában vicsorgott és fújtatott rám, de kitartóan jött utánam és figyelte minden mozdulatom.

http://www.thebyzantinelegacy.com/uzun

Küçük Hagia Szófia 

Visszatérve a városba, utamat a Sergius és Bacchus templománál folytatom. Ez a Küçük vagyis kicsi Hagia Szófia, ami feltehetően 530-533 között épült Justinianus császár feleségének Theodora császárné személyes megrendelésére és irányításával. A szabályos nyolcszögletű alappal rendelkező templom eredetileg a keresztény monofizita irányzatot követők részére készült. Theodora császárnő kifejezetten támogatta a korai keresztény teológiai vitákban részt vevő monofizitákat, akik szerint Jézusnak isteni mivoltát ismerték el, Istenember volt nem pedig ember és Isten, vagyis értelmezésükben egylényegű. Később eretnekeknek nyilvánította a Katolikus egyház, a Közel-Keleten, a régi Mezopotámia területén élő jakubiták a monofizita irányzat továbbvivői.

Napjainkban az épület működő mecset, amely csodálatosan megőrizte eredeti építészeti jegyeit, páratlan élményt nyújt, ahogy belül az iszlám festészet mellett megcsodálhatók még a bizánci indamotívumos oszlopfő díszítések, az eredeti görög feliratok, valamint foltokban még láthatók eredeti festések is.

Hippodrom tér

Mai sétánkat fejezzük be a Hippodrom téren. Talán itt kellett volna kezdeni, hiszen minden isztambuli turista itt kattintja el az első kockát fényképezőgépével. Mégis a végére hagytam. Tulajdonképpen ez a tér önmagában megérne egy teljes cikket, annak története, egykori díszítése és az itt zajló élet, de sajnos csak néhány sort tudok most erről írni. A lóverseny tér közepén állva be sem kell csukni a szemünket, hogy elképzeljük itt a nagy versenyeket. Küzdelem, feszültség és felfokozottság lengte be ezt a teret egykoron. A 400 méter hosszú arénában küzdöttek gladiátorok, szekér fogatok versenyeztek egymás ellen, akár csak Rómában. Septimus Severus kezdte el építeni 193-211 között, de Nagy Konstantin tökéletesítette a lóversenyteret, amely a császári palotától, délnyugatra helyezkedett el. A kettő magas obeliszket egyenesen az egyiptomi Karnakból szállították ide, azt mondják, III. Thutmosis fáraó idejében készült még. Ma már elég furcsán mutat a csonka, megzöldült, letört tetejű csavart oszlop maradvány, ám ha tudjuk annak történetét máris másként tekintünk rá. Egyenesen a Delphoi jósdából, érkezett ide méghozzá az Apollón templomából hozatta Konstantin. A Hippodrom tér, déli félköríve most is látható a felszín felett, érdemes elsétálni a tér alatti részre. Kis falcsonk maradványok láthatók még a téren lévő Ibrahim pasa Sarayı-ban is (ma Iszlám Művészetek Múzeuma), a múzeum emeleti részéről pedig nagyon szépen rá lehet látni a térre.

Valahol azt olvastam egyszer, hogy középen foglaltak helyet azok, akik tehetősebbek voltak és drágább jegyet váltottak, a szegényeknek pedig a déli sarokban foglaltak helyet. Viszont a versenyek alatt a legizgalmasabb dolgok mindig itt történtek a kanyarban, kisodródások, összeütközések és előzések.

Aztán ez is véget ért, mint ahogy mindennek vége van egyszer. A Hippodrom tér a 4. keresztes hadjárat rablásait már nem tudta kiheverni, utána már sosem nyerte vissza eredeti fényét. Talán a velencei Szent Márk katedrálisban több minden látszódik még mai is a tér és Konstantinápoly több épületéből. Talán alán akkor, talán később pecsételődött meg végleg a város további sorsa. Egy biztos, leáldozott, véget ért egy történelmi korszak, mint ahogy véget ért ez a képzeletbeli séta is. Pedig még annyi szép helyre tudnám elkalauzolni az olvasókat és még annyi mindent tudnék megmutatni, de sajnos ennyire futotta.

Mikor belefogtam a cikk megírásába azért tettem, mert úgy éreztem, valamivel több információm van Isztambul bizánci időszakáról és szeretném megmutatni azokat az emlékeket, amelyek nincsenek vagy csak érintőlegesen vannak benne az útikönyvek leírásaiban. Egyben magam is többet szerettem volna megtudni a város múltjáról. Közel két hónapig jártam a szabadidőmben az óváros részeit, vagy éppen utána olvastam néhány személynek, eseményeknek vagy épületeknek. Ez idő alatt egyre több emberrel is megismerkedtem, akiknek vagy Bizánc kutatása a fő hivatásuk, vagy pedig szintén hobbi szinten kutatják a város emlékeit. A kezdetekhez képest most úgy érzem, semmit sem tudok még erről az elhanyagolt, de el nem pusztult kultúrájáról Isztambulnak. Olyan érzésem van, mint amikor rájön az ember, hogy nem az egész könyvet olvasta el, hanem még csak a bevezetőnél jár, a fő attrakció még hátra van.

Soraim Kós Károly gondolataival szeretném zárni:

„Három néven is emlegeti a világ az idők folyamán; mind a három neve más-más formáját takarta. De a város igazi gyermekei, lakói egy néven nevezték mindig: valamikor »Polisznak«, ma »Derszaadetnek«. Mert akárminek nevezte is a világ az egyetlen volt a hasonlíthatatlan, melynek mása nem volt soha és sehol. A város ez és nem egy város.”

Szöveg és fotók: Orosházi Bernadette
Szerk.: Várjáró Magazin

Források:

Radi Dikici: The History of The Byzantine Empire (Remzi Kitabevi 2015)

Hilary Sumner-Boyd and John Freely: Strolling Through Istanbul, The Classic Guide to the City 2001

Nagymihályi Géza: A Pantokrátor templom-együttes Isztambulban

A Tayfun Öner, Jan Kostenec: Walking Thru Byzantium, Great Palace Region (2007)

Ali Kılıçkaya: Hagia Sophia and Chora (Ipekyolu)

Kós Károly: Sztambul, Helikon Kiadó 2015