A  Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziuma diákjai Fürjes János vezetésével nagy segítségünkre voltak a XXI. Vármentő Napok sikeres lebonyolításában. Ezúttal is köszönjük nekik és fogadjátok szeretettel a mai fiatalok szemszögéből készült élménybeszámolójukat!

A hildes csapat

Amikor először látogattam el a Műemlékkutató Szakkörre, nem gondoltam, hogy valaha is részt fogok venni olyan valós vármentő munkában, mint amilyenre most lehetőségem nyílt Szádváron. De milyen is volt a XXI. Vármentő Napok diákszemmel? Nos, röviden és tömören: fantasztikus! A kérdést azonban mégsem lehet ennyivel lezártnak tekinteni, hiszen ezzel a rövid válasszal felmerülhet az a kérdés; miért is élvezi egy mai diák, hogy valahol az Isten háta mögött bozótot irthat?

Az a fránya bozót

Ahhoz, hogy ezt tisztázzuk, kezdjük az utazásunk elején. Mindannyian, akik jelentkeztünk a kirándulással egybekötött vármentő munkára, a Győrből való indulásunk első pillanataiban már kíváncsian találgattuk, hogy milyen is lesz Szögliget, hogyan is festhet a valóságban Szádvár. Mikor megérkeztünk szállásunkhoz kellemes, családias légkör fogadott bennünket, úgy mintha rég nem látott ismerősök lettünk volna. S habár mi először szálltunk meg a szögligeti Holló Vendégházban, nem éreztük magunkat idegennek.

A vendégszeretet feledhetetlen

A Vármentő Napok első reggelén, immár kipihenve a hosszú út fáradalmait, elindultunk fel a hegytetőre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtunk el mi, mint alföldi gyerekek, akik csak időnként, jókedvből, és nem szükségből másznak nap, mint nap hegyet. De akkor sem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy ez elvette volna a kedvünket, hiszen a rövid feladatismertetés után, hatalmas lendülettel, és lelkesedéssel indultunk irtani a romokat fojtogató növényzetet. Máskülönben ez nem dicsérendő cselekedet, ám ebben az esetben eltekinthetünk a természetkárosítás vádjától, hiszen a nagyobb jó érdekében ragadtunk metszőollót, baltát és fűrészt, úgy, ahogy ezt a kertész teszi, hogy megóvja kertje értékes, díszes növényeit, az azt fenyegető gazoktól. Talán a munka jó hangulata okozta, hogy időérzékünk teljesen eltompult, s az órákat perceknek éltük meg. A nehéz munka jutalmául nem csupán a megtisztult romok látványa szolgált, hanem a finom vacsora is.

Vármentő csapat

Másnap reggel sűrű köd borította be indulásunkkor a falut, aminek jelentőséget csak akkor tulajdonítottunk, amikor a hegytetőre érve megpillantottuk a völgyet. A lenyűgöző látvány, talán nem csak a magam nevében mondhatom, elég fizetségül szolgált az aznapi munkáért. A munkát ezúttal is nagy lelkesedéssel végeztük, és ezzel együtt időt szakítottunk arra is, hogy jobban megismerhessük a várat. Habár előző nap már önállóan is elkalandoztunk a romok között, most Szatmári Tamás személyében szakszerű vezetést is kaptunk, amely során betekintést nyertünk a szádvári vár történetébe, és az egykor ott élt emberek mindennapjaiba. A munka végeztével aztán kisebb kerülővel indultunk vissza szállásunkra, hiszen útba ejtettük a vár talán egyik legkülönlegesebb részét az erdő mélyén megbújó Csigát, amelynek romjai, s falainak méretei, bátran mondhatom, mindannyiunkat ámulatba ejtette. A Szádváron eltöltött idő rácsodálkozás volt mind a romokból áradó történelemre, mind pedig a vadregényes tájra.

Táj köddel – festő ecsetére kívánkozó látvány

Hazautazásunk előestéjén részesei lehettünk a baráti kör jubileumi ünnepségének is, ahol nem volt hiány sem a jó ételekből, sem pedig a kiváló programokból. Ez az igazán szép este tökéletes lezárása volt az itt töltött két napnak.

Az ünnepi közgyűlés méltó lezárása volt a munkának

Visszatekintve a Szögligeten töltött hosszú hétvégére, úgy gondolom sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Sőt, iskolánk szakköre is rengeteg új ismeretet, képanyagot, és felvételt köszönhet ennek a lehetőségnek. De mi mindannyian köszönettel tartozunk a Szádvárért Baráti Körnek, illetve kísérőtanárunknak is, Fürjes Jánosnak, aki mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat az ott töltött éjszakák során. Én pedig társaimnak, Baráth Dánielnek és Szentmihályi Rebekának tartozom köszönettel, hogy segítettek eme rövid beszámoló megírásában.

Nánai Zsombor Richárd

Szerk.: SzBK: köszi, Zsombor :-)

fotó: Hild József Szakgimnázium, Szatmári Tamás, Nagy Gábor