Számomra olyan a történelem, mint nagyapáméknál az udvaron lévő gyűrűs kút. Amikor gyermekként, minden szülői tiltás ellenére, odamerészkedtem és óvatosan belenéztem, a felsőbb részén minden apró részletet láttam. De ahogy lejjebb pillantottam, úgy vált egyre sötétebbé, egyre homályosabbá a kút alja, hogy végül elvesszen a koromsötétben. Most is ez jutott eszembe, ahogyan lelkes társaimmal egyetemben megkezdtük a IX. Vármentő Hetet (Régészeti Hetet) az Aggteleki-karszt meredek sziklacsúcsát koronázó Szádvár romjai között.
Mert ahogyan Gál Viktor, a miskolci Hermann Ottó Múzeum munkatársa, ásatásvezető irányításával nekiláttunk a kijelölt régészeti szelvényekben elbontani a méteres kőtörmeléket, úgy mélyedtünk le egyre inkább a „múltnak kútjába”.

IX. Vármentő Hét

Most leírni könnyű, de a valóságban kegyetlenül nehéz munka a vármentés. Először a kövekkel kell megküzdenünk, amelyek között bizony akadnak túlsúlyos darabok. De a gyökerekkel még rosszabb a helyzet, hiszen azok ezernyi ággal-boggal kapaszkodnak a talajba, akadályozva továbbhaladásunkat. Ha ezeken végül áthatoltunk, akkor pedig lapátolhattuk napszámra az egykori mészhabarcs földé vált anyagát. Ilyenkor már sasszemet kell növesztenie a vármentőnek, előkerülnek a rosták és – a múzeum által ellenőrzötten – a fémkeresők, mivel a korabeli járószintre érve minden tárgyi leletre vadászatot rendezünk, miközben adott helyen az alaprajzot is tisztázni igyekszünk.

Kemény munkához komoly felszerelés

Az eredeti terveink szerint hat régészeti szelvényt nyitottunk volna, de az egykori Esterházy-palota helyén darázsfészekre bukkantunk. A kis rovarok azonban fájó szúrásokkal verték vissza érdeklődésünket, így kénytelenek voltunk visszavonulót fújni.

A kutatóárkok és legénységük

A többi öt kutatóárokban viszont rendben elindultak a munkálatok, elegendő ember jutott mindenhová. Már rutinos rókáknak mondhatjuk magunkat, hiszen hosszú évek óta vallatjuk a középkori várromot. A szerencsésebb szelvénylakók magas fák árnyékában dolgoztak, akik pedig a déli oldal tűző napjára kerültek, azok hatalmas ponyvával védték magukat. Időnként át-átnéztünk a többiekhez: mi újság, mire leltetek? Ilyenkor megcsodáltuk a mázas kályhacsempék szépségeit, találgattuk, vajon az ódon vastárgyak mire szolgáltak.

Ami kárpótol: a leletek

Mivel engem jelenleg a numizmatika is érdekel, elsősorban a napvilágra került tíz darab régi pénz foglalkoztatott. A talaj sok évszázados fogságából kikerült érmék közül felismerni véltem II. Lajos dénárját, valamelyik Habsburg-uralkodónk obulusát és egy lengyel garast. De a pontos részletek megállapításához még szükséges egy múzeumi vegyszeres tisztítás.

Így teltek hangyaszorgalommal végzett napjaink Szádvárban. Meglehetősen sok köbméter anyagot mozgattunk ki, majd vissza, megóvandó, amit lehet, a jövőnek.

Csiki-csuki: kiásás és betemetés

Csütörtökön nagy üdvrivalgás fogadta Szabó Miklóst, „Szádvár szakácsát”, aki társaival együtt ismét ínycsiklandozó ebédet varázsolt nekünk. Legendássá vált óriási tepsijében egymás után sültek a lángosok, a szádvári „kelgyók” és egy új recept alapján a szádvári „hamburger”. A farkasétvágyú csapat minden étket percek alatt eltüntetett, és az új fogás is osztatlan sikert aratott! Nagyon szépen köszönjük, Miklós!

Szádvár szakácsa ismét nagyot alakít, de újít is!

A vármentő munka reggel 8 órától délután 4-ig tartott, amikor elhagytuk a küzdőteret, az egykori Bebek-várat. A vacsora elfogyasztása után jó szokásunkhoz híven ismét gondoskodtunk szellemi táplálékról, vagyis rangos előadókat hívtunk meg. Hétfő este Alekszi Zoltánt hallgattuk végig, aki a dinnyési Várpark gazdájaként miniatűr várakat épít nagy kedvvel. Majd Bónizs Róbert mesélt nekünk új történelmi tárgyú könyvéről, a „Szent László íjáról”. Legalább ilyen érdekesnek bizonyultak Orosházi Bernadett kutatásai a törökországi magyar emlékekről, majd Terei György régész beszámolója az Árpád-kori Kána falu közelmúltbeli feltárásáról, vagy éppen Fodor Zsolt számítógépes rekonstrukciója a magyar várakról, közöttük imádott Szádvárunkról. A füzéri Alsóvár építésze, Kelemen Bálint pedig ismertette velünk, milyen lehetőséget lát a további fejlesztések terén a nagy területet elfoglaló várrom kapcsán. Abban mindenki egyetértett, jó úton haladunk a vármentésben, a továbbiakat pedig anyagi lehetőségeink fogják behatárolni.

Munka után

Összefoglalva a IX. Vármentő Hetet:
Az időjárással szerencsénk volt, csak rövidebb szakokban esett, verőfényben tudtunk dolgozni, de nem volt nagy hőség. Rengeteg tárgyat sikerült kiszabadítanunk a föld fogságából, gazdagítva ezzel a múzeumi vitrineket. Feltártunk egyes helyiségeket, megismerve kiképzésüket, egykori felépítésüket. A várba e héten ellátogató kirándulóknak ingyenes idegenvezetést biztosítottunk, mert sokan voltak kíváncsiak mind az erődítményre, mind a Szádvárért Baráti Körre. Így sikerült öregbíteni a hírnevünket.
Minden résztvevőnek megköszönve az áldozatos munkáját, találkozzunk októberben ismét, megalakulásunk 10. évfordulóján!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk: SzBK