Idén immár ötödszörre vehettem részt a Szádvárért Baráti Kör által szervezett Vármentő Héten, melyről a 2012-es első alkalomhoz hasonlóan kellemes és maradandó élményekkel térhettem haza, Budapestre. Az egyheti friss levegő, napsütés (de főként az árnyék…) a régi ismerősökkel való találkozás, valamint a szebbnél szebb leletek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a munka számomra inkább pihenéssé változzon.
Még szinte alig érkeztünk meg szögligeti szállásunkra, a festői helyen lévő Nyárádi Majorba, máris azt kérdezgették tőlünk, hogy melyik kijelölt szelvény csapatához szeretnénk tartozni.

A kérdéshez mellékelt alaprajz áttekintése után számomra egyértelmű volt, hogy valamelyik, a kora újkori inventáriumokban pitvarnak („palota előtt való pitvar”) nevezett helyiség kutatásában szeretnék részt venni, mivel az írott és régészeti források összehasonlítása mindig izgalmas feladat. Kíváncsi voltam (többi sorstársamhoz hasonlóan), hogy mit is rejt valójában a föld.

A hétfői munkakezdés nehézségeit csak az tudja elképzelni, aki vitt már fel a hátán 10 liter vizet vagy két csákányt, esetleg egy zsák kislapátot Szádvár 463 méter magasan fekvő (omladozó) falai közé. A felfelé vezető út során legalább 5-6-szor megálltunk, s a szusszanás közben csak az adott erőt, hogy elképzeltük a nyugati Sybilla-bástyáról elénk táruló, ránk váró csodaszép kilátást.

Fent a várban jómagam – némi pihenő után – végül a déli Bebek-palotaépülethez csatlakozó pitvart választottam, mint jövendő munkahelyet, melynek kapcsán elsődlegesen a helyiség falait kellett megkeresnünk, az alaprajz tisztázása céljából. Reménykedtem, hogy amennyiben a romba dőlt épületrészt kitisztítjuk, az évszázadok során rejtve maradt tárgyi leletanyag hozzásegít bennünket a funkció meghatározásához is. Azt azonban, hogy milyen mennyiségű és minőségű leletek kerülnek majd elő, egyikünk sem sejthette (a pozitív hozzáállás azért, valljuk be, sokat dobott az ügyön :-) ).
Akik dolgoztak már Szádváron, tudhatják, hogy az első 1-2 napon a munka oroszlánrészét a területen uralkodó növényzet és a beomlott kövek eltávolítása jelenti. Kis csapatunk hősiesen megküzdött a mindent átfonó gyökerek, a támadó böglyök és darazsak, valamint a nehéz épületkövek seregével, melynek eredményeképpen a helyiség felét sikerült egy szintre letisztítanunk. Vinis Zoli hathatós segítsége nélkül valószínűleg még most is az előkészítő munka folyna… Toldi Miklóshoz hasonló ereje (no meg az általa hozott ponyva) megmentett bennünket a tűző napon történő lassú kínhaláltól is.

Nemsokára kiderült, hogy a beomlott épület talán dongaboltozattal, valamint vakolt falakkal rendelkezhetett, melyre az előkerült boltozatindítás, illetve a fehér-fekete-vörös színű vakolatdarabkák utaltak.

Úgy tűnik, hogy pitvarunk inkább egy többszintes épület, pince lehetett a középkorban, kora újkorban. Miután csaknem feladtuk a leletek keresését, s egyesek végleg „leírták” magukban a szelvényt, csoda történt. A köves omladék alól egyre több színes, mázas és mázatlan, kisebb-nagyobb kályhacsempe és kályhaszem töredéke bukkant elő, melyek minden bizonnyal hulladékként kerültek eltemetésre, mivel ép darab nem volt köztük, s különböző kályhákhoz tartozhattak használatuk során. Elsőként egy sárkányként vagy sárkánygyíkként meghatározható állatkával díszített csempe került elő, melyet számtalan, főként többszínmázas, 17. századi kályhacsempe követett a hét folyamán.

A folyamatos fémkeresőzésnek hála számos épületszöget, ólomdarabot, vastárgyat, valamint egy szép béklyólakatot is találtunk, emellett kerámiaedények töredékei is kerültek elő szelvényünkből. A leleteinkből készített kis „kiállítást” mindenki megcsodálta, aki arra járt, s nem csak a résztvevők, hanem kirándulók, gyanútlan turisták is megnézegették azt.

Hála az előkerült falrészeknek, szelvényünket szombaton nem kellett teljesen visszatemetnünk, jó eséllyel jövőre lehet majd folytatni a megkezdett munkálatokat. Addig is, a kirándulók számára piros szalag jelzi a balesetveszélyt, míg a megtalált falakat rézsűsen visszahordott kövekkel támasztottuk alá, megszüntetve az időjárás okozta kiomlások lehetőségét.

Azt hiszem, csapattársaim nevében is bátran állíthatom, hogy vasárnap élményekkel csordultig telt lélekkel, feltöltődve indultunk haza abban a tudatban, hogy idén nyáron is haszonnal forgattuk a csákányt, lapátot, kaparót és ecsetet, hiszen Szádvár egy újabb fejezete nyílt meg az érdeklődő utókor számára.

A 38. szelvény leleteit napvilágra segítették:
• Heissler Julianna
• Grecmajer Tamás
• Kovács Lajos
• Császár Ida
• Nagy Andrea
• Pomázi Attila
• Vinis Zoltán

Jövőre Veletek, ugyanitt!

Horváth Viktória
Szerk: SzBK