Szádvár avatott költője ismét tollat ragadott, így született az alábbi „árokbeszámoló” idei élményeiről:

SZÁDVÁRI RÉGÉSZEK III.

Ménes völgyén, Szádvár alatt, gyülekezik egy kis csapat.
Elszántságuk nagyon kemény, szívük-lelkük csupa remény.
Eljött hát a várva várt nap, régészkedni indul ez a kis csapat.
Tetves-kútnál töltöttem a kulacsom, jó lesz hűs vize, ha majd szomjazom.
Elsőnek indultam, hogy hamar felérjek, de rájöttem közben, itt nem leszek győztes!
Fogytán a levegő, a szívem zakatol, körülöttem mindenki vidáman kutyagol.
Végre felérek! Hurrá megjöttem! Itt vagyok Szádvár, miattad küzdöttem!
Felszerelésem elég szerény, lapát, vödör, szita, na és a remény.
Sugarát ezerrel szórja a nap, még jó, hogy van rajtam szalmakalap.

Csákány, ásó, vaslapát, induljon a munka hát!
Régészünk serényen méreget, lesz-e ugyan újabb falszakasz vagy értékes lelet?
Ásnak a fiúk, repülnek a kövek, mélyülnek a gödrök, van már sok lelet.
Az egyik szelvényből hangos HURRÁ hallatszik, ez jelzi, hogy az a csapat megint talált valamit.
Jön a régészünk, vizsgálja a leletet, hogy melyik korból származik, s hogy kié lehetett.
Könyörtelenül beteszi egy zsákba, de még hagy egy kis időt a fotózkodásra.
Cserépedény, kályhacsempe, aprószög és lópatkó, a Szádvárban régészkedni minden évben csuda jó!
Találtunk itt sok mindent már, felsorolni sem tudom, de Zsófia kincse még mindig bújkál valahol.
Visszajövünk hát jövőre is, várjuk a régészhetet, hogy megtaláljunk minden kincset, mit Szádvár még rejteget!

Miliczkiné Kenéz Andrea
2016.