Vármakett kiállítás a dinnyési Várparkban
Mint a cím is jelzi, Alekszi Zoltán, a dinnyési Várpark tulajdonosa új ötlettel rukkolt elő. Nem elégedett meg az örvendetesen szaporodó, általa kőből és fából megalkotott középkori magyar várakkal, hanem elhatározta, hogy helyet szorít más várbarátok által elkészített műveknek is. Így kapott Egyesületünk is meghívást, hogy ha tagjai rendelkeznek vármakettekkel, azt bocsássák egy kiállítás erejéig a köz javára.
Másodmagammal, Kovács Lajossal, a Szádvárért Baráti Kör Elnökével vágtam neki a hosszú útnak. Dinnyés településen, a Várpark udvarán nagy örömmel üdvözöltük egymást Zoltánnal, a legtöbb magyarországi miniatűr várral rendelkező várkapitánnyal. Megmutatta, hová tehetem ki féltve őrzött portékáimat. A kerti pavilon árnyékában rövidesen felsorakozott a két vármakett, amit stílusosan váras könyvek garmadája oltalmazott. Az első vármakettet még gyermekkoromban készítettem, nyersanyagként rajzlapot és gyufaszálat felhasználva. Az erdélyi Hunyad várának fényképét és alaprajzát Gerő László építész váras könyveiből néztem ki, ez jelentette a vezérfonalat. A második vármakettet 2007-ben alkottam szintén papírból, a szádvári vármentés első lelkes időszakában, az akkori ismereteim alapján. Azóta már sokkal több információval rendelkezünk a várról, ma már sok részletét másképpen formáznám meg.
Miután elhelyezkedtünk a pavilon alatt, körbenéztünk a Várparkban. Megcsodáltuk mások vármakettjeit, beszélgettünk azok készítőivel. Egyetértettünk abban, hogy a régi épületek miniatűr változatainak létrehozásakor érdemes a szakirodalmat áttanulmányozni, meg kell ismerkedni a korabeli várépítési elvekkel.
A szép időnek köszönhetően sorra érkeztek az érdeklődők hozzánk, ahol mind a két vármakettről bőséges ismertetőt igyekeztünk adni. Külön is kiemeltük a Szádvárt, mivel itt 2006 óta igyekezünk vármentő tevékenységet végezni, felvenni a harcot az időjárás pusztításával, a természet mindent elborítani akaró erejével. Reklámoztuk legújabb szádvári kiadványunkat is, ezt adomány ellenében többen is boldogan vették kézhez. Mikor meghallották, hogy lehetőség volna augusztusban segíteni nekünk egy középkori várrom régészeti kutatásában, megígérték, hogy elnéznek hozzánk. Kíváncsian várom, vajon látni fogom-e őket a Várhegyen?
Alekszi Zoltán ismét kiváló házigazdának bizonyult, hiszen ínycsiklandozó illatok szálltak fel déltájban a két bográcsból. Ebéd után még órákig álltuk az érdeklődők rohamát, kérdéseit. Bízvást kijelenthetem, hogy a dinnyési Várparkban körbesétált emberek közül sokan – és közöttük számos gyerek – fertőződtek meg egy életre a várak iránti szerelemmel!
Szeretnénk végezetül megköszönni Alekszi Zoltánnak a meghívását, lelkes vendégszeretetét!
A dinnyési Várpark honlapja:
Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
szerk: SzBK
Hozzászólások
Vármakett kiállítás a dinnyési Várparkban — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>