Hegyi Dóra: „Rideg Somló, térföldi remete”*

A Balaton-felvidék festői szépségű természeti környezetében, a finom borokat termő domboldalak között a múlt emlékének számtalan példájával találkozhatunk. A völgyekben megbújó kis, középkori templomok, kastélyok és a vulkáni tanúhegyek csúcsán emelkedő középkori váraink romjai mind-mind végigkísérték a történelem boldog, békés és viharos századait. Utóbbiak egyik legszebb példája Somló várának romja.

A vulkanikus hegy Veszprém megye nyugati peremén, a Kisalföld síkságából emelkedik ki. A vár a 435 m magas hegy északi, Doba és Somlószőlős községek felé néző oldalán kinyúló, meredek oldalú bazalt nyúlványán épült fel. A hegy északi lábától indul a ma már kiépített, burkolt út, amelyről a vár területe elérhető.

A vár déli irányból közelíthető meg egy körülbelül 8 m-es árkon keresztül. Keleten az erősség területe szinte függőleges falban végződik, nyugaton viszont beleolvad a meredeken mélyülő hegyoldalba. Mielőtt rátérnénk a vár történetének, építkezéseinek, majd pedig kutatástörténetének bemutatására, járjuk végig képzeletben Somló tekintélyes romjait, amelyek még ma is őrzik a középkori és kora újkori építkezések emlékét.

A várrom leírása

A vár két nagy egységre osztható: az északkeleti, háromszög alakú felsővárra és a délnyugati, megközelítően téglalap alakú alsóvárra. A várba a nyugati oldalán elhelyezkedő, délre néző külső kapun keresztül léphetünk be. A nyílás körül az egykori felvonóhíd tükre látható, fent középen a felvonócsiga helyével, lent pedig azzal a két perselykővel, amelyen a híd gerendája forgott.

A kaputól egy keskeny és hosszú falszoroson át vezet az út, amelynek falát külső támpillérek osztották több részre és erősítették meg. Ez a külső fal nagyrészt teljesen leomlott, de vonala mindenhol jól kivehető. Az ívesen beforduló falszoros jobb oldalán emelkedő kőfalban egykor újabb kapunyílás vezetett az alsóvár tágas udvarára. Ennek délnyugati sarkát egy „L” alaprajzú épület maradványa foglalja el. Emeletes nyugati szárnyának romja az előbb említett külső kapu mögött húzódik. Ennek belsejében négy helyiség vehető ki, az udvar felé ajtónyílásokkal, az emeleten ablakok helyeivel. Az emeleti helyiségeknek kifelé, a külső kapu felett emelkedő falában is voltak ablakai, felette pedig kisebb lőrései. A szárny alsó szintjén többszörös átépítés emlékei, valamint a földszintet lefedő boltozatok lenyomatai láthatók. A déli szárny külső falát három nagy támpillér támasztja. Az udvar felé néző fala szinte teljesen elpusztult.

.

Az alsóvárat keletről a felsővár nyugati épületegyüttese határolja. Ennek a már részben leomlott bal oldali végén ajtónyílás alsó része látszik, alján két, hozzá tartozó felvonóhíd kőből faragott perselyével. A felsővár több méter magasan elhelyezkedő bejáratát valószínűleg az alsóvár udvarának közepén kirajzolódó négyzetes alaprajzú, kisméretű toronyból lehetett megközelíteni, amelyben lépcsőt alakítottak ki. A felsővárnak ez a gyalogos kapuja keskeny, mára már szintén leomlott falú sikátorba vezetett, amely egykor valószínűleg fedett volt. Ebből a keskeny folyosóból volt megközelíthető a felsővár udvara, amelyet észak felől egykor magas fal zárhatott le, a többi oldalon azonban épületszárnyak vették körül. Az udvar alatt nagyméretű, boltozott ciszterna helyezkedett le. Ennek formája azonban ismeretlen, beledobált kőtömeg tölti ki.  A felsővár udvarát nyugatról vastag és szabálytalan alaprajzú faltömeg a földszint magasságáig álló maradványa határolja, belsejében vastag fallal kettéosztott helyiséggel. A déli oldalon húzódó szárnyból csak az egykori konyha magas kőfalai és faragott kőből készült, gúla alakú kéménykürtője maradt meg, amely alaprajza szabálytalan nyolcszög.

Az udvar felől ajtónyílás és attól keletre kőkeretes, felül szegmensíves lezárású ablakkeret látható, amelynek könyöklője hiányzik. Szemben vele szintén egy kisméretű, gótikus ablakkeret található a déli falban. Utóbbi alatt, a konyhahelyiség sarkában kőből faragott kiöntővályú letört maradványa azonosítható. A déli szárnyból ezen kívül csak egy, az udvarba benyúló, kis, toronyszerű előépítmény maradt az udvarra néző és oldalhomlokzatain kőkeretes ablaknyílásokkal.

Ez az épületmaradvány bizonyítja a szárny egykori emeletes voltát. A felsővár legépebben megmaradt része a keleti szárny. Udvar felőli oldalán keskeny előcsarnok romos falai emelkednek, földszintjén két csúcsíves árkáddal, amelyből az északinak csak a fele áll. A déli árkád felett keresztosztós, két lemezből és egy horonyból álló tagozattal rendelkező kőkerettel ellátott ablak látható, amelynek osztói már nincsenek meg. Ennek az emeleti előtérnek az ablakkal szembeni oldalán, két ajtónyílás között, magasan elhelyezkedő, reneszánsz kandalló konzol töredéke látható.

A szárny előcsarnoka mögött nagyméretű terem helyezkedett el a földszinten, amelyet egykor dongaboltozat fedett. Az emeleti helyiségek pedig síkmennyezetesek voltak a falban lévő gerendafészkek alapján. A déli és keleti szárny emeletére a két épület találkozásának udvari sarkában kialakított, csak alsó részében megmaradt, kőből faragott csigalépcső vezetett. A felsővárat északról és keletről az ívesen hajló külső falszoros lőréses fala vette körül, amely szinte teljesen leomlott. A falon kívül, a vártól keletre elterülő, enyhén emelkedő fennsíkon nagyobb torony alacsonyan megmaradt falai láthatók. A vár épületeinek, külső falának anyaga bazalt, egyedül a konyhakürtő és a keleti palotaszárny boltozatának maradványa készült sokkal könnyebb, jól faragható mésztufából.

A vár története

A vár építésének kezdetei ismeretlenek. Első említése a XIV. század közepéről származik. Ekkor, 1352-ben Nagy Lajos király levelet intézett a várhoz tartozó birtokok valamennyi falunagyához és jobbágyához. Ebben az állt, hogy a várat kivette a veszprémi ispán, Ugodi Csenig mester fiának, János kezéből és hű vitézének Himfi Benedek mesternek adta át. Az oklevél szerint Himfi Benedek a várat és tartozékait „pro honore” kapta. Honorbirtok jellegéből az következik, hogy Somló vára a királyé volt. János előtt minden valószínűség szerint apja, Csenig mester lehetett Somló királyi várnagya. Lehetséges, hogy Csenig uralkodói támogatással az 1320-as években kezdhette meg Somló várának építését, amelyet 1349-1350 körüli halálát megelőzően fejezhettek be.

A Somló hegy alatt fekvő Vásárhely apácakolostora nyomán a század közepétől Apácasomlyónak is nevezett vár tehát 1352 után Himfi Benedek kezén volt. 1386-ban mezőlaki Zámbó Miklós kapta meg zálogba a várat és tartozékait, majd három év múlva Luxemburgi Zsigmond visszavette és helyette a somogyi Segesd uradalmát adta neki. Ebben az oklevélben szerepel az első, építéstörténeti jelentőséggel bíró adat. Ugyanis említi azt a pénzösszeget, amelyet „Appachasomlow” várának javítására fordítottak. Eszerint Somló várát 1386 és 1389 között Zámbó Miklós tárnokmester már javíttatta.

A várat Zsigmond 1389-ben Garai Miklósnak és öccsének, Jánosnak adományozta. Ettől kezdve a következő század végéig a Garaiak birtokában maradt. Zsigmond halála utáni belső harcok során azonban 1441 és 1442 között rövid időre az Ulászló-párti Rozgonyiak szerezték meg Somlót, amelyet azonban 1446 nyarán már vissza is vett Garai László. 1461-ben Garai Jób apja halála után a várat és uradalmát elcserélte Tapsonyi Antimus Jánossal Szigetvár váráért. Mátyás király a vásárhelyi apácák megtámadása miatt elítélte Jánost és elkobozta tőle Somló várát és a Somogy megyei Szenyér kastélyát, amelyeket Kanizsai László lovászmesternek adományozott. Antimus János azonban a per elől menekülve még az ítéletet megelőzően Szapolyai Imrével cserélte el Somlót a Szatmár megyei Németiért, biztosítékként felajánlva neki Sziget várát, ha azt visszaszerzi Garaitól. Ezzel hosszas pereskedés kezdődött a felek között, amely 1470-ben zárult le. Ennek értelmében Antimus Jánosnak vissza kellett adnia Somló várát Garai Jóbnak, aki a per alatt 1500 forintért visszaváltotta azt Kanizsai Lászlótól. Az összeg fejében, amely Antimust terhelte, Garai Sziget várát és uradalmát is megkapta zálogban.

Garai Ilona 1398-ban kötött házasságot felsőlendvai Szécsi II. Miklóssal. Miután a neki járó leánynegyedet nem kapták meg a Szécsiek, pert indítottak, amely csak 1477-ben zárult le megegyezéssel. Ennek értelmében készítették el a Garai-vagyon teljes becsüjegyzékét, amelynek néhány sora a középkori Somló építészeti képéről ad halvány képet. Garai Ilona unokája, Felsőlendvai Szécsi IV. Miklós végül 1478-ban kapta meg a Garai vagyonból ezt a részt.

1479-ben Garai Jób eladta Somló várát a hozzá tartozó birtokokkal együtt Mátyás királynak, aki azt Kinizsi Pálnak adományozta tovább. 1480 és 1491 között, Kinizsi birtoklása idejének első felében Leányfalusi Ágoston volt Somló várnagya. 1491 után Kinizsi a várat Szapolyai Istvánnak adta zálogba. 1494-ben Kinizsi halálát követően, mivel fiúörököse nem volt, Somló a királyé lett, aki az addigi zálogosnak, Szapolyai István nádornak és két fiának, Jánosnak és Györgynek adományozta. Még ugyanebben az évben Szapolyai Bakócz Tamás egri püspöknek és unokaöccseinek, Erdődy Bálintnak és (I.) Péternek adta tovább 12000 forintért. 1498-ban összeírták Somló felszerelését és fegyverzetét, valamint a hozzátartozó falvakat, azok jobbágyságát, a Ságon lévő uradalmi majorságot és annak állatállományát, terményeit, szerszámait. Ezt követően Bakócz Tamás 1517. évi végrendelete alapján unokaöccse, Erdődy I. Péter hivatalosan is Somló várának birtokosa lett. Valószínűleg a gyakorlatban azonban már 1517 előtt is birtokolta Somlót, sőt az írott adatok alapján úgy tűnik, hogy nem csak a várban, de a Vas megyei Jánosházán, az általa épített kastélyban is lakott. 1507-ben Bakócz Tamás esztergomi érsekként engedélyt adott Erdődy I. Péternek arra, hogy Somló várában hordozható oltár felett szolgáltassanak számára misét. Ezen adat egyértelműen azt bizonyítja, hogy Erdődy valóban rendszeresen tartózkodott a várban.

A mohácsi csatát követően Erdődy I. Péter először Szapolyai János oldalára állt, amiért 1529-ben birtokait, köztük Somlót is elkobozta I. Ferdinánd király és azt Thurzó Eleknek adományozta. A fennmaradt adatok hiányában azonban kérdéses, hogy Thurzó birtokba vette-e Somlót, valószínűleg nem. Később azonban Erdődy I. Péter már Ferdinánd híve.

1537-ben Török Bálint a Balaton mindkét partját meghódította, amely egyben Somló várának bevételét is jelentette. Egészen 1541-ig volt a vár ura, amíg a szultán rabságába nem került. 1541-ben a vár és uradalma visszajutott az Erdődyek tulajdonába. Ekkor már Erdődy II. Péter birtokában volt, ugyanis apja, az idősebb Erdődy I. Péter 1543-ban elhagyta az országot, Velencébe költözött és 1547-ben ott halt meg. Dunántúli birtokaitól távol lévén, valamikor 1541 és 1545 között zálogba adta Somlót felesége, Tahy Margit testvérének, Tahy Annának, Zrínyi János özvegyének. Az 1540-es években egyre sűrűbbé váltak a török portyák a vidéken. Ezért a vár és birtokainak védelme érdekében Erdődy II. Péter levélben kereste meg devecseri Choron Andrást, aki 1546-ban zálogba vette Somlót összes tartozékával, fegyverzetével és birtokaival együtt és ezer magyar forintért váltotta ki Tahy Annától.

1551-ben Choron András halála után fia, János vette át ugyancsak zálogban Somlót és uradalmát. A horvát-szlavón bán Erdődy II. Pétert tisztsége és az állandó török elleni harc birtokaitól távol kötötte le. Ezért 1558-ban 15000 arany forintért végleg eladta az uradalmat Choron Jánosnak a somlóvásárhelyi apácakolostor kegyuraságával együtt. Az adásvételt I. Ferdinánd is megerősítette, habár Erdődy második felesége, Alapy Borbála és két leánya, Anna és Ilona is tiltakoztak ellene, ugyanis Erdődy I. Péter végrendelete szerint csak családtagnak lett volna eladható a birtok. Ettől függetlenül már 1547-től az 1550-es évekig datáltak a várból levelet a Choron család tagjai és egészen a család kihalásáig a kezükön maradt Somló. Choron János az 1550-es évek után már alig tartózkodott Somló várában. Leveleit az 1560-as évektől Jánosházán kézbesítették számára, ahol végrendelete szerint az Erdődy I. Péter által kastéllyá alakított udvarházat bővítette és átépíttette. 1584-ben a király által jóváhagyott végrendeletében minden családi, szerzett és örökölt vagyonát két leányára, Margitra és Annára hagyta. A 16. század végén és a 17. század folyamán a leányági örökösök hosszas pereskedéseinek tárgyát képezte több birtok között a vár is.

A 18. század elején, a Rákóczi-szabadságharc idején Somló a kurucok egyik dunántúli központjává vált. Pusztulása feltételezhetően az 1720-1730-as években kezdődött meg, amikor már nem volt érdemes fenntartani. Ekkor elhagyták, a korábbi váruradalom székhelye pedig Jánosháza lett. 1721-ben a Somló-jánosházai uradalom visszakerült az Erdődy család kezére és attól kezdve a XX. század közepéig az övék volt. Az 1820-as években a közeli Dobán építették fel kastélyukat olyan angolparkkal, amelynek hátterét a hegyen emelkedő egykori váruk romja adta. Kisfaludy Sándor egyik költeményében Somló vára is megelevenedik, amelyhez a szerző szintén mellékelt egy várrajzot, bár az szintén kevéssé adja vissza Somló formáját. 1865. április 26-án a Vasárnapi Újságban jelent meg Hermann Lüders fénykép után készült fametszete. A rajzot egy rövid írás is kísérte a várról, amely Ráth György munkája.

A vár kutatástörténete

A vár eddig ismert legkorábbi leírását a XIX. század elején Gyurkovits György váltótörvényszéki ülnök, tudományos akadémiai levelező tag, történelem-, földrajztudós, író készítette el és ő ekkor már a vár romos állapotát rögzíthette. A Pápához közeli Mezőlak Nádasdy-uradalmának írnokaként 1808. november elején tett kirándulást Somló hegyén.

.

Négy évtized múlva, 1848-ban Cseresnyés Sándor, Veszprém vármegye első tiszti főorvosa írt egy kis könyvecskét „A nagy Somló hegyéről” címmel. Könyöky József 1886-ban készített vázlatos falnézetei hasonló képet mutatnak, mint Gyurkovits György rajzai. A XX. század elején Dornyay Béla ismertette röviden a várat 1927-ben megjelent bakonyi útikalauzában.

1954-ben jelent meg az első, részletes összefoglalás a várról Dornyay Béla és Zákonyi Ferenc tollából. A kis könyvben bemutatásra kerültek a hegyhez köthető őskori leletek, állat- és növényvilága, a várrom akkori állapota és Somló-vár története, amelyhez alaprajzot is mellékeltek. Emellett a Somló környéki községek rövid története is helyet kapott a kötetben. Ennek egy átdolgozott, bővített kiadása jelent meg tíz ével később, 1964-ben Somlói útikalauz címmel, amely szintén Dornyay Béla és Zákonyi Ferenc munkája. Ezután a Tájak, korok, múzeumok sorozat egyik füzetében Koppány Tibor és Galambos István írtak a várról. Somló történetének legrészletesebb összefoglalását szintén Koppány Tibor készítette el 2007-ben a Magyar Műemlékvédelem évkönyv hasábjain. 2010-ben a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben jelent meg Fülöp András és Horváth Richárd közös munkája, amelyben a vár középkori-kora újkori történetének vázlatát és az alsóvárban folytatott régészeti kutatások eredményeit mutatták be.

Somló várában az 1960-as években Ferenczy Károly tervei alapján folytak kisebb falazási munkálatok, majd ezt követően az 1990-es évek végén, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezdeményezésére, az életveszély elhárítása miatt indult meg a legrosszabb állapotban lévő falaknak a konzerválása Gál Tibor tervei alapján. Ehhez kapcsolódóan 2002-ben a régészeti kutatások is megkezdődtek, amelyet az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ végzett László Csaba és Fülöp András vezetésével. Az első feltárási munkák az alsóvár jól körülhatárolható területére koncentráltak, de emellett az is céljuk volt, hogy az álló falakat is minél pontosabban dokumentálják, mivel azokon később a kivitelezési munkák során számos fontos részletet eltakartak. Így tehát a felsővárban csupán megfigyelések történtek, ott ásatást eddig még egyáltalán nem végeztek. 2004 és 2005 között az alsóvár feltárása tovább folytatódott. Ebben az évben a várudvarról eltávolították az omladékréteget az egykori járószintig. Ennek során tisztázódott az udvar közepén álló toronymaradvány funkciója, kiderült, hogy egy lépcsőt alakítottak ki benne. Folytatódott a laktanyaszárny feltárása és kiderült, hogy egy „L” alaprajzú épületről van szó, amely az alsóvár egész nyugati és déli oldalát egyaránt elfoglalta. A kutatások során tisztázták a periodizációját és az épület helyén állt korábbi kapuépítmény létét és elhelyezkedését is. Ekkor került elő a nyugati szárnyban a korábbi, kváderes bekarcolással díszített, vakolattal ellátott épület járószintje is.

2006-ban a déli várfal helyreállításával párhuzamosan folytatódott a kutatás, amely során a laktanyaszárny nyugati részében folytatták a munkálatokat. Itt a korai kapuépítmény faltárása volt a fő cél. Megkezdték a felsővárban az északi-északkeleti falszoros tisztítását és a palotaszárny falai mellől el is távolították az omladékot. Ennek során kiderült, hogy a falszoros egykori szintje legalább 2 m-rel mélyebben volt a mainál. Az omladékból három darab faragvány: egy gótikus és reneszánsz ablakosztó, továbbá egy gótikus nyíláskeret töredéke került elő. A kutatás 2012-ben folytatódott, ennek célja a helyreállítandó alsóvár addig feltáratlan részeinek, a korábban már kutatott laktanyaszárny déli részének megismerése volt. Ezenkívül a felsővártól északra-északnyugatra elhelyezkedő falszorosban átlagosan 40-50 cm szintsüllyesztést végeztek, innen számos gótikus és egy reneszánsz kőfaragvány is előkerült.

2012-ben az alsóvárban falkutatásra is sor került az ásatás mellett Fülöp András vezetésével, ez a külső kapura koncentrált. Emellett megtörtént a legkülső várfalöv felmérése is, amely során a lőrések és a támpillérek dokumentálását is elvégezték. Az alsóvár belső kapujának mindkét oldalát, valamint a külső várfal északi és északkeleti szakaszát is  kitisztították és felmérték. 2014-ben szintén falkutatást végeztek az alsóvárban, amely során lehetőség nyílt az „L” alaprajzú épületszárny homlokzatainak vizsgálatára, nyílásainak felmérésére.

A vár építéstörténete a kutatás, a fennálló falak vizsgálata és az írott források alapján

Somló várának legkorábbi magja egy vastag falú építmény – talán egy torony –, amely mindegyik ma álló várfalnál korábbinak bizonyult. Ezt a felsővár nyugati végében lévő, többször átépített helyiségben fedezhetjük fel egy „L” alaprajzú falsarok formájában. Egyetlen megmaradt nyílása egy csúcsíves záródású ajtó, amely pontosabb keltezésre nem alkalmas. Az épülethez minden bizonnyal valamilyen körítő fal is tartozott, azonban erről egyelőre nem lehet többet mondani. Így tehát a legkorábbi időszakról jelenleg még nincs több információnk. Összevetve az írott adatokkal, az építkezés a XIV. század első felében történhetett.

A második periódusban a tárgyalt épülethez kelet felé hozzáépítették a felsővár körítőfalát, amely egy hosszúkás téglalap alakú udvart zárt közre. Keleti végén a fal kissé összetart. Ezzel egyidősnek tűnik a felsővár felvonóhidas kapuépítménye, egyik eredeti helyén megmaradt perselykövével, amelyből egy falszoroson át lehetett bejutni a felsővár udvarába. Talán már ebben a periódusban elbontották a feltételezett vastag falú toronyszerű építmény délnyugati felét, ajtónyílását befalazták és két megmaradt falának felhasználásával egy tömörre falazott, ék alakú faltömböt alakítottak ki.

Funkcionális okokból és a hasonló habarcs alapján a kutatók úgy ítélték meg, hogy ez idő tájt létesülhetett az alsóvárban az a kapuépítmény, amelyet az alsóvárat kívülről körítő sziklaárkon átvezető híd segítségével lehetett megközelíteni. Ennek falai, a kapu kávái és a küszöbszintje elkülöníthetők voltak a későbbi építkezésektől. Innen a felsővári kaputoronyhoz egy további hídszerkezet vezetett, amelynek közbülső pillére egy, az alsóvár udvarán álló, toronyszerű építmény vagy annak előzménye volt. Az alsóvár kapuépítményéhez már ebben a periódusban mind észak, mind dél felől körítőfalak csatlakoztak, vagyis az alsóvár maival megegyező kiterjedése lényegében már ekkor kialakult. Keltezése ma még bizonytalan. A kutatás a felsővár formája, kapuépítményeken és falszorosokon át történő megközelíthetősége alapján párhuzamként a cseszneki várral hozta összefüggésbe, amelynek ezt a korszakát a XIV. század végére – XV. század elejére lehet keltezni.

A régészeti kutatás során vált ismertté egy épület, amelyet északról később hozzátoldottak az alsóvári kapuépítményhez. A várudvar felé három, egykor fatokos ablakkal, északra pedig egy kőkeretes ajtóval és egy fatokos ablakkal nyílott. Az épület északi falán nagy felületen feltárták a külső vakolatot, amelybe kvádermintát karcoltak bele, az egykori festésnek azonban már a nyomát sem lehetett megtalálni. A kiemelkedő sziklatömb egyenetlen felszínére kiegyenlítőréteget terítettek, amelyre ráhúzódott a házfal építési rétege. Ennek az észak felé lejtő, apróköves planírozási rétegnek a felszínén egy kevés, még a XIV. századra és már inkább a XV. századra jellemző kerámiatöredékek kerültek elő. Így tehát az építkezés legkorábban a XIV. század végén – XV. század elején történhetett.

A vár következő nagy építési periódusában a felsővár keleti végében megépítették a reprezentatív palotaszárnyat. Ennek földszintje két nagy csúcsíves árkádívvel nyílt az udvar felé. Ehhez az egykor élkeresztboltozatos, nyitott előtérhez egy dongaboltozatos lefedésű lépcsőház kapcsolódott. Ezen a lépcsőn egy pihenőre lehetett jutni, innen nyílt a csigalépcső, amely a nyitott előtér feletti, osztatlan helyiségbe vezetett. A palotaszárny habarcsa a korábbiaktól eltérően meszes, fekete kavicsos. Ezzel egy időben a felsővár délkeleti sarkában egy alápincézett szárnyat hoztak létre, az udvar felé kinyúló, talán egy zárterkélynek tekinthető toronyszerű előépítménnyel.

Ennek földszintjén kapott helyet a konyha, amelynek impozáns kürtője és kifolyóvályús mosogatómendecéje is épségben megmaradt. A kürtő egyfajta szabadkéményként működött, a tetősíkból csak a kürtő csúcsa, illetve a tetején álló függőleges kémény látszódhatott ki. Ezt a periódust a keleti palotaszárny in situ, könyöklőkonzolos keresztosztós ablaka keltezi, amelynek tagozata két lemezből és egy horonyból áll.

Hasonló profillal ellátott faragványok a felsővártól északra, a falszorosból is előkerültek. Ezek a profilok a XIV. század végétől ismertek, de a XV. század második felében is továbbéltek. Így Somlón a fenti építkezésekre a XV. század közepén – második felében kerülhetett sor, de a periódus konkrét építtetőhöz való kötése – Garaiak, vagy Kinizsi Pál – ma még nem lehetséges. A felsővári építkezések minden bizonnyal egy nagy, az egész várra kiterjedő koncepció részeként készültek el.

Ezzel egy időben épült ki az alsóvár gyilokjárós körítőfala. A falban kialakított két kulcslyuk alakú lőrés alapján a kiépítésére legkorábban a XV. század közepén kerülhetett sor, de ilyen lőrések a következő évszázadban is használatban voltak. Mellettük egyszerű, állított téglalap alakú, enyhén rézsűs kávájú lőréseket is kialakítottak. Amennyire megítélhető volt a kutatás során, a körítőfal utólagos a konyhaszárnyhoz képest. Fülöp András szerint ez nem jelent feltétlenül későbbi periódust, legfeljebb fázist. Tehát a konyhánál nem lehet korábbi, így a keltezése is erősen függ a felsővár nagy átépítésének datálásától. A nyugati övezőfallal részben köpenyezték, részben meg is emelték a korábbi körítőfalat és elfalazták a korai kapuépítményt. Ekkor építették az alsóvár belső, önálló védelemre képtelen kapuját. Ezzel összefüggésben végül kiépült a külső várfalöv, így ezentúl a külső kapun, majd a falszoroson és a belső kapun át lehetett bejutni az alsóvár udvarára. A külső kapu jó állapotban maradt meg. Falszövetének vizsgálata alapján meghatározható volt az egykori felvonóhíd mérete, hiszen az azt felhúzott állapotban befogadó tükör épen megmaradt. Ennek alapján egy 3 m hosszú hidat feltételeztek, amely sokkal rövidebb, mint a kapu előtt húzódó szárazárok szélessége, így lennie kellett egy közbülső letámasztó pillérnek is.

Ekkor még tovább működött az alsóvár kvádermintás vakolattal ellátott épülete. Többször megemelt járószintjeiről XV-XVI. századi kerámia került elő. A 2012. évi falkutatás során világossá vált, hogy a legkülső várfal hosszú időn keresztül, szakaszosan épült ki. A délnyugati külső körítőfalnál az északi, hosszabb falszakaszt megépítették egészen az alsó várudvarra vezető belső kapu előteréig. A kapuépítmény valamilyen ideiglenes lezárást kaphatott, addig, amíg a külső várfalöv meg nem épült teljesen, s létrejött a várba vezető falszoros.

A XVI. század első felében további építkezések folytak a felsővárban. Ebből a szempontból kulcsfontosságú az a reneszánsz kandallókonzol, amely a felsővár keleti palotaszárnya emeleti falában látható. Mivel az emelet állvány híján nem kutatható, egyelőre függőben marad a kérdés, hogy a konzol egy idős a falazattal, vagy utólag került a helyére.

Ezenkívül a felsővártól északra-északnyugatra jelentkező falszorosból is került elő néhány reneszánsz nyíláskerettöredék, amelyek nyilván a felsővári keleti palotaszárny emeleti ablaknyílásait díszíthették.

Ekkor a palotaszárnytól délkeletre lévő, a konyhaszárny részét képező, eredetileg síkmennyezetes helyiség északi-északkeleti falát lebontották és újraépítették, a helyiséget pedig beboltozták. A vár utolsó nagy építési periódusában az alsóvár nyugati és déli felét elfoglaló ún. laktanyaépületet alakították ki. Ennek építése során a korábbi várfalöv gyilokjárójának egy részét megszüntették, nyugat felőli szakaszát belülről köpenyezték, eltakarva a már említett kulcslyuk alakú lőréseket, a korábbi körítőfalakat pedig nagy, nyugat felé nyíló ablakokkal törték át. Hasonló ablakok nyíltak az udvar felőli homlokzaton is. A korábbi kaput és a tőle délre eső környezetét, amelyet az új szárnyba belefoglaltak, egynemű törmelékkel feltöltötték, ezért az új épület földszintjén nem voltak helyiségek. Az emeletet a felsővári kapuépítményhez hasonlóan az alsóvár udvarán meghagyott toronyszerű építményről lehetett megközelíteni, melyre vélhetően egy falépcsőn lehetett feljutni. Az „L” alaprajzú laktanyaépület nyugati szárnyával kötésben volt a déli szárny, amely már rendelkezett földszinti térrel. Az ide vezető bejárat egyik, megmaradt káváját a keleti falszakaszban találták meg. Az épület vonalában, az alsóvár délnyugati szakaszán lévő pártázatot megszüntették. A nyugati szárny keltezését a padlója alatti feltöltés a XV. század végére, de inkább a XVI. század első felére keltezhető leletanyaga alapján határozták meg. A nyugati szárny feltöltésekor a korai kapuépítménytől északra lévő kvádermintás vakolattal rendelkező földszinti helyiséget, amelyet belefoglaltak az új épületbe, egy rövid ideig még tovább használták. Nyugati köpenyezett fala mentén belülről egy hatalmas deszkazsaluzatot készítettek. A köpenyezés anyagát a zsaluzat és az épület egykori falsíkja közé beöntött falazat adta. A helyiség északi fala és az alsóvár körítőfala között kialakult háromszög alakú helyiséget betöltötték, megszüntetve a kvádermintás vakolattal ellátott helyiség erre néző ajtaját és keskeny ablakát, a helyiség tetőzetét és oromzatát pedig visszabontották. Fülöp András feltételezése szerint az épület földszintjét talán egyfajta pinceként használták tovább.

A járószint alatti bontási rétegben ún. népies Szent György alakos kályhacsempetöredék került elő, de ezzel egy idősek azok a töredékek is, amelyek a járószint felett, tehát az épület végleges feltöltésekor kerültek földbe. A Hunyadi-címeres és oroszlános csempék a XV. század végén – XVI. század első felében készültek. Földbekerülésük valószínűleg a Choron-időszakban történhetett, amely a laktanyaszárny keltezése szempontjából is irányadó lehet. Az épületszárny feltárása során szintén kerültek elő reneszánsz profillal ellátott nyíláskerettöredékek is. Közülök egy ablakszárkő lábazati töredékét talán az egyik udvari, emeleti ablaknyíláshoz lehetne kötni.

.

Egyáltalán nem lenne meglepő, hogy Choron János, apja, András 1551-ben bekövetkezett halála után az ő devecseri és sümegi építkezéseit követve, akár Somló várában is építkezett volna és újonnan emelt épületét reneszánsz nyíláskeretekkel díszítette volna. Tudjuk, hogy 1558 és 1583 között Jánosházán végzett reneszánsz átalakításokat, ezért ebben az időszakban akár a közeli Somlón is tartózkodhatott. Így tehát az egész épületszárny kora már mindenképpen inkább a vár utolsó virágkorára, a Choron család birtoklásának idejére tehető.

A címben idézett Vörösmarty Mihályt megelőzően Eötvös Károly a következő gondolatokat fogalmazta meg a várról: „A remete magánosan él odújában. Se közel, se távol semmiféle társa. Így áll a síkság közepén Somlyó. Körös-körül semmi hegy, semmi domb.” A fenti sorok azonban azt bizonyítják, hogy a “síkság közepén” egy igazi ékköve rejtőzik a Balaton-felvidéknek, amelynek épületein mind a gótika, mind pedig a reneszánsz stílus meghagyta lenyomatát. A figyelmes szemlélő pedig még most is felfedezheti azokat, ha ellátogat Somló várába és körbetekint impozáns romjain.

*A tanulmány címe: részlet Vörösmarty Mihály Jó bor című verséből.

(Ezúton is köszönöm Fülöp Andrásnak a kutatási dokumentációk felhasználását és a reneszánsz kőfaragványok feldolgozását MA szakdolgozatom keretében.)

Felhasznált irodalom:
Darnay Béla – Zákonyi Ferenc: Somló. Budapest 1954.
Darnay-Dornyai Béla – Zákonyi Ferenc: Somlói útikalauz. Budapest 1964.
Dr. Giay Károly: Somlyó várának 1498. évi leltári töredéke. Történelmi Tár 4/2 (1901) 111.
Fülöp András: Somló vára az első ásatások tükrében. In: Kovács Gyöngyi – Miklós Zsuzsa (szerk.): „Gondolják, látják az várnak nagy voltát…” Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére. Budapest 2006. 119-128.
Fülöp András: Ásatások Somló várában. Kutatási helyzetkép. Műemlékvédelem 51/1(2007) 23-27.
Fülöp András: Vár a szőlők felett: Somló vára. Várak és kastélyok 8/4 (2012) 4-7.
Fülöp András – Horváth Richárd: Somló vára. A történeti források és az alső várban folytatott régészeti kutatások eredményei. Veszprém Megyei Múzeumok Közleménye 26/2010. 2011
Galambos István – Koppány Tibor: Somló-hegy. Tájvédelmi körzet. Tájak, korok múzeumok. 1994.
Koppány Tibor: A Veszprém megyei Somlyó vára. Magyar Műemlékvédelem 14 (2007) 7-27.
Ráth Károly: Somlyó vára. Vasárnapi Újság 16 (1865) 185-186.
Varga Szabolcs: A devecseri Choronok. Fons 8/3 (2001) 259-310.

Szöveg: Hegyi Dóra
Szerk.: Várjáró Magazin