A Kulturális Örökség Napjai keretében – melynek ez évi központi témája a „földbe zárt kincseink” voltak – 2015. szeptember 19. napján került sor a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapest, Nádor utcai épületének Auditóriumában a „Közösségi régészet? Civilek és szakmabeliek Rómer Flóristól napjainkig.” című pódiumbeszélgetésre.

A meghívott vendégek az alábbiak voltak:

Dr. Lassányi Gábor régész, egyiptológus, a Magyar Régész Szövetség elnöke
Mérai Dóra régész, művészettörténész, a Magyar Régész Szövetség elnökségének tagja
Rácz Tibor Ákos régész, Ferenczy Múzeum, Szentendre
Laszlovszky József régész, egyetemi docens, CEU
Rácz Nándor, önkéntes
Gál Viktor, a Szádvárban folyó régészeti munka vezetője, Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Dr. Kovács Lajos elnök, Szádvárért Baráti Kör, Szögliget

Közösségi régészet – KÖN-CEU rendezvény, 2015. IX.19. : jobbra elnökünk és régészünk

A megtisztelő meghívásnak nagy örömmel és várakozással tettünk eleget, elvégre a megjelent meghívottak majd kétharmada Szádvárhoz kapcsolódott, és – különösen a beszélgetés második felében – kiderült, hogy a hallgatóság számára is jelentős, példaértékű a múzeum és a Baráti Kör együttműködése.

A beszélgetést Laszlovszky József moderálta. Sok mindenről esett szó, így természetesen a sokat vitatott fémkeresésről is, melyről meg lehetett állapítani, hogy nem ördögtől való, még ha a jelenlegi szabályozás szerint meg is nehezült a becsületes fémkeresősöknek a régészeti rendszerbe való beillesztése.

Jómagam két kérdésre válaszoltam. Az első során annak a véleményemnek adtam hangot, hogy a civileknek mindenképp helyük van a régészeti munkában. A Szádvárért Baráti Kör tagjai – a közreműködő önkéntesekkel együtt – már évek óta a Vármentő Hét keretében rendszeresen vesznek részt ásatásokon. Ezzel a Baráti Kör az Alapszabályban megfogalmazott céljának tesz eleget. Vázoltam, hogyan folyik a munka a kutatóárokban; azaz, hogy az általános feladatnak a régész általi meghatározása után, mihelyt olyan eredményre bukkanunk, ami szakmai vizsgálatot kíván, a kutatóárkok közt ingázó régész azt megtekinti, és a továbbiakban utasításai szerint járunk el. Természetesen a lelet rögzítését, dokumentálást is a szakember végzi. Kitértem még arra, hogy munkánkat régészhallgatók is segítik.
Így a szakmai szabályok maradéktalan megtartásával együtt a civil részvétel is biztosított. Hiszen hányan vagyunk, akik arról álmodoztunk, akár már gyermekkorunkban, hogy majd rég elrejtett kincseket találunk? Azzal a példával jellemeztem ezt az együttműködést, hogy a szakember a munkánk által választ kaphat pl. bizonyos alaprajzi kérdésekre, míg a lelkes civil résztvevő a napi csákányozás-lapátolás közepette – csemegeként – pénzérmékre, gyűrűre, nyílhegyre, ágyúgolyóra, egyéb leletekre bukkanhat, a megtalálás örömének emléke pedig elkíséri később is.

A beszélgetés második felében – újra szót kapván – beszélhettem az egyesület megalakulásának körülményeiről. Arról, hogyan került arra sor, hogy egy internetes fórumon 2006-ban egyre inkább úgy éreztük, hogy nem csak sajnálkozni kell az elfeledett várakon, hanem tennünk kell valamit. És elindult a szervezés. Ismertettem, hogy mire 2006. októberében sor került az I. Vármentő Napokra, már megvolt az egyeztetés az önkormányzattal, tulajdonosokkal, természetvédelmi és örökségvédelmi szervezetekkel, múzeummal. Vagyis nem voltunk megalakulásunk pillanatában sem „idegen test” Szádváron-Szögligeten. Derültséget okozott, mikor elmeséltem, a gyülekezőnél hogyan mutatkozott be újabb és újabb érkező érdeklődő, akit addig csak a nicknevén ismertünk, nevét és arcát ott láttuk, ismertük meg először. És azóta is létezünk, dolgozunk céljainkért.

Ezúton is köszönöm a megtisztelő meghívást, azt a lehetőséget, hogy rangos szakmabeliekből és értő civilekből álló beszélgetőtársak véleményét és álláspontját megismerve, az egyesület tevékenységét és a szakmával való együttműködésről szóló felfogását ismertethettem.

Kovács Lajos

kép: Kelemen Bálint