2013 márciusában került fel a honlapra egy cikk, amelyben az erősség területén fellelt pénzekről adtam ismertetőt. Szerencsére az azóta elmúlt időszakban több régészeti kutatást is sikerült elvégezni, amelyek során tovább gyarapíthattuk „vármúzeumunkon” belül a numizmatikai gyűjteményünket.

Mielőtt a felsorolást megkezdeném, szeretném törleszteni egy adósságomat. Ugyanis a fent hivatkozott első pénzes cikkben csak kérdőjeles módban tudtam nyilatkozni az egyik, igen rongált és hiányos érméről. Azóta elvégzett alapos kutatással sikerült megállapítani, hogy egy cseh veretű, úgynevezett „weisspfennigről” van szó, amin a csehek címerállata, a kétfarkú oroszlán szerepel. Sajnos az uralkodó nevét nem lehet továbbra sem tudni, mert az érmének pontosan azon oldala hiányzik. De a szakirodalomból ismeretes, hogy a mohácsi vész utáni korszakban kezdtek bezúdulni a Magyar Királyság területére a külhoni érmék, közöttük a cseh veretek is. Így valószínűsíthető, hogy a Habsburg-uralkodók által készíttetett érméről lehet szó, akik egyben Csehország uralkodóinak méltóságát is viselték.

 

Eléggé megszenvedte a talajban töltött évszázadokat a következő érme. Előlapján kettős kereszt fedezhető fel, kétoldalt B – I verdejegyekkel. Sajnos a körirata teljesen kivehetetlen, míg a hátoldalán egy aszimmetrikus ábra, valószínűleg egy állat {kétfarkú oroszlán?} vehető ki. További azonosítási pont, hogy a kettős kereszt nem ér bele a köriratba. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy Hunyadi János gubernátor {kormányzó} idejében készíthették, amikor az országgyűlés által felhatalmaztatott arany és ezüstpénzek kibocsátására. Ez az érme az ÉH 486-os denár lehet.

Az 1440-es esztendőben született V. László, már apja Habsburg Albert király halála után. A csecsemőt édesanyja, Erzsébet királyné a visegrádi várból ellopatott Szent Koronával koronáztatta meg. Mivel azonban az ellenpárti Jagelló I. Ulászló király serege ellen menekülnie kellett, rövidesen Bécs városában Habsburg III. Frigyes német-római császár gyámsága alá helyezte gyermekét. A történelmi helyzet érdekessége volt viszont, hogy a külföldön élő V. László király nevében a Felvidéken hatalommal bíró Jan Giskra zsoldosvezér pénzt veretett. Ennek egyik példánya az ÉH 512-es denár.

Szépen gyarapodtak a Habsburg-házi uralkodók érméi. A földben töltött évszázadok alaposan megviselték azt a denárt, amely az előlapi és hátlapi jellegzetességek alapján Habsburg II. Ferdinánd királyhoz {uralkodott 1619 – 1637 között} köthető. Típusa pontosan az ÉH 916-os denár. A hátlapon szereplő évszámból csak az első három szám vehető ki: 162… Erre az időszakra esik az európai országokat vérzivatarba borító harmincéves háború {1618 – 1648}, amikor a szakadatlan hadjáratok pénzügyi szükségletei miatt a pénzek nemesfém tartalmát erősen lecsökkentették. Ezzel azonban az inflációt szabadították el, minden terméknek az ára alaposan felszökött.

A legjobb állapotban megmaradt Habsburg-érme egy ÉH 953-as típusú denár. Mind a verési ideje {1643}, míg a készítési helye {K – B} vagyis Körmöcbánya városa jól látszik. Vagyis Habsburg III. Ferdinánd német-római császárhoz és magyar királyhoz {uralkodott 1637 – 1657 között} köthető.

 

A legnehezebben feltörhető diót jelenti a következő érme. Ennek előlapi ábrázolása a magyar trónt 1526 után évszázadokra elfoglaló Habsburg császári és királyi ház denárjára emlékeztet. De a pontos részletek az érme jelenlegi állapotában kivehetetlenek. Még azt is megkockáztatom, hogy talán hamispénz, ami a mohácsi vész utáni korszakban gyakorta előfordult a magyarországi pénzforgalomban. A kérdés tisztázása további vizsgálatot igényel. Egy régebbi cikkemben feltételeztem, hogy mivel a bizonyítottan hamispénzverő Bebek család környékbeli váraiban {Krasznahorka, Csorbakő és Boldogkő} felleltek erre utaló nyomokat, akkor lehetséges volna, hogy Szádvárban is űzték eme törvényellenes tevékenységüket? Bízom benne, hogy erre majd a jövőbeli feltárások választ fognak adni.

A Magyar Királyság veretein kívül további gyarapodással büszkélkedhetnek a külhoni érmék is. A török hódoltságkori időszakban legfontosabb kereskedelmi partnernek számító Lengyel Királyságból származik a korabeli szóhasználatban schilling vagy solidus néven emlegetett aprópénz. Eléggé ütött-kopott, de azért kivehető rajta, hogy III. Vasa Zsigmond lengyel király {uralkodott 1587 – 1632} idejében készítették.

III. Vasa Zsigmond lengyel király 1587 és 1632 között uralkodott. Ebben az időszakban a Magyar Királyság középső területeit tartósan megszállta az Oszmán Birodalom, Erdélyben a török vazallus fejedelmek regnáltak, míg a dunántúli és felvidéki vármegyékben a Habsburg-kormányzat parancsolt. Az így háromfelé osztott lakosság legfontosabb külkereskedelmi partnerévé Lengyelország vált, ahová főként élelmiszereket {gabonát, húst és bort} szállítottak ki a magyarországi kereskedők. Ellenértékül lengyel pénzt kaptak, amelynek nemesfémtartalma azonban alacsonyabb volt a magyar vereteknél. Ezért a lengyel érmékre, főként a félgaras és garas típusokra sok panasz érkezett, aminek hatására a hivatalos szervek igyekeztek kitiltani a lengyel fizetőeszközöket a honi pénzforgalomból. A XVI. – XVII. században végig megfigyelhető az a jelenség, hogy az értékesebb, nagyobb nemesfém tartalmú magyar pénzeket külföldre viszik, helyettük rosszabb minőségű külhoni érmék özönlenek be. Ezért panaszkodnak a korszakban élők arra, hogy kevés az aprópénz az országban.

A lengyel trónon 1648 és 1668 között ült II. János Kázmér király, akinek hatgarasos pénzét hozta felszínre a tavalyi ásatás. Uralma idejében folytatódott a mohácsi vész utáni pénzforgalom, vagyis egyre több külhoni érme áramlott be az országba. Ellenük először kitiltással, majd annak sikertelensége után leértékeléssel próbáltak tenni a magyar hivatalok. Mivel azonban a kereskedelem szoros szálakkal fűzte össze a két országot, a lengyel pénzek forgalma ellen nem tehettek semmi hatásosat.

Amely lengyel pénzre leginkább zúdult a panaszáradat, az a dreipolker, magyarul poltura nevezetű érme volt. Mivel hogy ennek nemesfémtartalmát rohamosan csökkentették a lengyelországi pénzverdékben. Az 1614-es kezdéskor még 7,5 latos ezüst {0,46 %} idővel 7-re, majd 6 latra {0,37 %} esett vissza. Ezért a magyar pénzügyi szervek az árfolyamát 1627-ben leértékelték a magyar pénzekhez képest 4-ről 3 denárra.

.

Ezzel elérkeztem a 2014-es esztendő végéig Szádvár területén fellelt pénzek ismertetésének végéhez. Eddig összesen 21 érme került napvilágra. Vajon kik vehették kézbe, majd vesztették el ezeket az apró kerek ezüstkorongokat annak idején? Az egykori tulajdonosaikról biztosat már sohasem fogunk megtudni. Hiszen a meredek hegy csúcsát koronázó erősségben sokféle ember megfordult a távolba vesző évszázadok során. Az élelmiszeradókat szekerükön fuvarozó jobbágyoktól kezdve a várbeli őrhelyükön strázsáló zsoldosokon keresztül egészen az ott emelkedő épületeknek az időjárás viharai által megrongált hibáit kijavító mesteremberekig bezárólag mindenki használt pénzt valamilyen szükségletére. Nem beszélve a népmesékben gyakorta szereplő kincsekről, amelyeket a közhiedelem sokszor képzel el várromokban elrejtve. Vajon Szádvár legismertebb urai, a Bebekek is így tettek? Az 1567-es nagy ostrom után az utolsó Bebek, György uraság felesége Patóchy Zsófia minden vagyonával együtt szabadon elvonulhatott. De azért a várbarát fülébe odasúgja a kisördög, hogy amíg nem tisztázza régészeti kutatás minden egyes négyzetméterét az erődítménynek, addig bármi felszínre kerülhet, még akár a szájhagyomány útján mesélt legendás Bebek-kincs is. Én mégis azt javaslom, amíg nem kerülnek napvilágra a rozsdás lakattal lezárt, arannyal teli ládák, addig is örüljünk a szórványleleteknek minősíthető pénzeknek. Aminek elvesztése annak idején veszteséget jelentett tulajdonosának, azt napjainkban nyereségként könyvelheti el a lelkes szádvári kompánia.

Végezetül egy kis statisztika:

A 21 érméből 9 darab magyar veret, míg 12 darab külhoni. Vagyis a fellelt érmék 43 %-a hazai, míg 57 %-a idegenből került ide. Ez az arány jellemző a felvidéki területekre, ahová egykoron Torna vármegye is tartozott. Sőt a török hódoltság korában még túlsúlyosabbá vált az idegen, főként lengyel pénzek forgalma hazánkban. A nagyterületű várromban továbbra sem találtunk az Árpád-korra utaló érmét, jelenleg is a legrégebbi a Luxemburgi Zsigmond király idejéből való ÉH 450-es denár. Míg a legkésőbbi veretet Habsburg I. Lipót császár és királynak Bécs városában készített kétpfennigese jelenti az 1680-as évekből. Lássuk, hogyan állunk a pénzek értékével? Legkevesebb vásárlóértéke a cseh weisspfennignek volt, ami a magyar ezüstdenár felét érte. Tudjuk az egykori dokumentumokból, hogy a cseh pénzt a magyarok „babkának” nevezték. Ebből származik a „fabatkát sem ér” szólásunk, vagyis szinte értéktelen. Igazából 2 babka ért 1 magyar denárt, tehát annak felével az obulussal volt egyenértékű a cseh érme. Ellenben a legnagyobb névértékű pénznek a lengyel hatgarasos számít. Mivel egy garas a XVII. században három magyar denárt ért, így 6 x 3 = 18 denárnyi kár érte elvesztésével egykori gazdáját. Hogy ennyiért mit lehetett venni? A korabeli vármegyei díjszabások alapján 8 denárért 1 okka {1,25 kg.} marhahúst lehetett vásárolni a mészárosnál. Vagy a piacon 12 denárért tyúkot, míg ludat 20 denárért árultak. A napszámban dolgozók {pl. szénakaszálók és szőlőmunkások} 20 denár fizetséget kaptak napjában. Tehát az a hatgarasos nagyjából egy napszámban dolgozó ember egynapi keresetének számítható. Ezek a pénzek a maguk idejében aprópénznek, váltópénznek számítottak a nagyobb értékű ezüsttallérok és aranyforintok {dukátok} mellett. Amelyekkel remélhetőleg majd még megörvendeztet minket Szádvár…

Cikkem lezárásaként szeretnék köszönetet mondani a miskolci Herman Ottó Múzeum két munkatársának, Gál Viktornak és Nagy Zsoltnak, hogy készségesen segítettek nekem.

Ajánlott irodalom:
Huszár Lajos: Habsburg-házi királyok pénzei 1975}
Unger Emil: Magyar Éremhatározó {1997} I. – II. – III. kötet
Gyöngyössy Márton: A királyi Magyarország pénztörténete {2010}
A Numizmatikai Közlöny és az Érem szaklapok cikkei

Fotók: Gál Viktor, szöveg: Szatmári Tamás
Szerk.: Vígvári Tamás