448 esztendővel ezelőtt, 1567 januárjában hatalmas dörgéssel szólaltak meg a Szádvár körül felállított ostromágyúk, hogy a Habsburg Miksa magyar király parancsára felsorakozott zsoldos sereg elfoglalja a meredek hegycsúcsot koronázó erődítményt. A támadó hadat Schwendi Lázár kassai főkapitány vezette, míg a várbeli védősereg élén a földesúr, Bebek György felesége, Patóchy Zsófia állt. Érdemes felidézni az ő élettörténetét, hogy általa kissé jobban megismerjük a régmúlt idők híressé vált nagyasszonyainak egyikét.

A Patóchy család, ahonnét Zsófia származott a tiszántúli birtokos nemesség közé tartozott. Legkorábbi szállásbirtokuk az Arad vármegyei Eperjes faluhoz köthető. A XV. század végén kezdett a szerencsecsillaguk emelkedni, amikor is 1399-ben rokonságba kerültek a Maróti főnemesi famíliával. Patóchy Miklós ugyanis feleségül vette Maróti Ilonát. Más adatokból tudjuk, hogy Patóchy Péter Hunyadon a Magyar Királyságnak uralkodót adó Hunyadi család várnagya. Igaz, hogy Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halálával annak törvénytelen gyermeke, Corvin János liptói herceg nem tudta magához ragadni a hatalmat. De még így is jelentős birtokokkal rendelkezett, számos híve állt fegyveresen a szolgálatában.

A Bertalan nevű családtag 1505-ben Arad vármegye követeként vett részt a rákosi országgyűlésen. Az ő fia volt Miklós úr, aki megörökölte Gyula és Világos váruradalmait. De a magáénak mondhatta az alföldi Kecskemét mezővárosát sőt még Erdély földjén is a bethleni várbirtokot. Rokonságban állt a másik leggazdagabb Békés vármegyei családdal, az Ábrahámfiakkal.

A törökkel vívott 1526-os mohácsi csata óriási fordulatot hozott a Magyar Királyság lakosságának életében. A vereség után a politikai életet vezető nemesség két pártra bomlott. Míg a keleti országrész uraságai Szapolyai János erdélyi vajdát választották meg királynak, addig a nyugati vidéken Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg mellett álltak ki. A rövidesen kibontakozó belháborúban minden birtokát és életét féltő nemes úrnak színt kellett vallania, melyik tábor zászlaja alá csatlakozik? Persze az erőviszonyok miatt gyakorta pártot cseréltek az urak, korabeli szóhasználattal élve „köpönyeget cseréltek”.

Szapolyai János király 1540-es halála után számos híve áttért Habsburg Ferdinánd király hűségére, mivel féltek a török egyre fenyegetőbb hódításától. A Gyulát uraló Patóchyak azonban megmaradtak az elhalt János király fiának, János Zsigmondnak a hűségén, hiszen Erdély közelsége miatt nem tehettek mást. Mikor azonban az oszmán 1541-ben tartósan elfoglalta a Magyar Királyság fővárosát, Budát, a családfő Miklós úr, Gyula és Világosvár ura, Zaránd vármegye főispánja hűséget esküdött a Habsburg-pártnak. Ez az utolsó momentum, amit tudunk róla, mert rövidesen meghalt. Gyermektelen révén minden vagyona testvérére, Ferencre szállt át.

Ezzel jutottunk el főszereplőnkhöz, hiszen Zsófia Patóchy Ferenc és Thurzó Margit házasságából 1533-ban született leánygyermekként. Fiatalságáról keveset tudunk. A nemesi családokban a leánygyermekekre elsősorban, mint a gazdag kérők számára megfelelő házastársra tekintettek, hogy általuk a család vagyona és tekintélye emelkedjék. Így az 1548-ban férjhez adott, akkor 15 esztendős Zsófia kisasszony sem szerelemből mehetett férjhez, hanem a családja parancsára kötött egy előnyös frigyet a felvidéki vármegyékben lakozó Bebek György urasággal. A Bebekek birtokai Békéstől több száz kilométerre északra, elsősorban Gömör, Abaúj és Torna vármegyékben terültek el. Az ifjú pár eleinte Pelsőc mezővárosában élt az ősi nemzetségi várban.

A korabeli források szerint itt született az első három leányuk, Anna, Zsuzsanna és Zsófia. Ez utóbbi azonban fiatalon meghalt. A korszakra jellemző nagyfokú gyermekhalandóság bizony még a nélkülözést hírből sem ismerő főúri családokat sem kímélte. Mivel akkor már több évszázados törvényként volt elfogadott az a gyakorlat, miszerint a fiúágon kihalt nemesi famíliák birtokai visszaháramlanak az uralkodóra, ezért Bebek György uraság is igyekezett minden erejével fiú utódot hátra hagyni, hogy az örökölhesse meg a hatalmas vagyont. De hát a természet erejével ő sem tudott szembefordulni. A negyedik gyermeke is leánynak született. Margitról csak annyit tudni, hogy Krasznahorka várában halt meg 1553-ban, még igen fiatalon. A további próbálkozás eredményeként Juditot hordta ki méhében Zsófia úrnő. Összefoglalva Bebek György és Patóchy Zsófia házasságából összesen 5 leánygyermek született, akik közül 3 érte meg a felnőttkort.

Egy bekezdés erejéig szót kell ejteni Bebek György uraságról, akit bizony ügyei sokszor elszólítottak a családi fészektől. Hol a felvidéki vármegyékben, hol Erdélyben vagy éppen a budai pasával való tárgyalásai miatt volt távol, de megjárta ő az isztambuli Héttorony tömlöcét is. Szerencsecsillaga néha magasan ragyogott, sokezres sereg élén dúlta a gyengébbek birtokát, máskor a keserű rabkenyeret ette honától távol. Ahogyan mondják mifelénk, a kalandos élete filmre kívánkozik. Olyan mendemonda is akad róla, hogy született neki fiúgyermeke is egy házasságon kívüli kapcsolatból. Ferencnek keresztelték a törvénytelen fiút, kinek további sorsáról nincsen adat.

De térjünk vissza a főszereplőnkhöz! Vajon milyen lehetett Patóchy Zsófia úrnő, aki öt gyermeket hozott világra? Egykorú leírás szerint ébenfekete hajú, világos bőrű asszony volt, szépségéről elismerően írtak. Már gyermekkorában a gyulai udvarban felkészítették a háziasszonyi teendőkre, hiszen ez volt várható, ha férjhez megy. A XVI. század derekán a magyarországi háborús állapotok megkövetelték, hogy a várbirtokok urai fegyverrel vagy éppen politikai eszközökkel küzdjenek távol az otthonuktól, ahol minden teendő a feleségükre hárult. Tehát az úrnők nemcsak a főzéshez, hímzéshez, varráshoz értettek hanem például a növényekből gyógyító főzetek készítéséhez is. Zsófia asszonyról is feljegyezték, hogy gyógyszereivel, főzeteivel és saját kezűleg készített kenőcseivel gondozta a betegségbe esett jobbágyait, hiszen ha nem tudtak dolgozni, ezzel kár érte a birtokot. Ezért a nagyasszonyt általános tisztelet illette, szerette a föld népe, imáiba foglalta nevét. Szádvári udvarában a saját gyermekei mellett a környék nemesi famíliáinak serdülő leányzói gyakran megfordultak, hogy előkelő nevelésben részesüljenek. Az úrnő örömmel tanította meg őket a háziasszonyi teendőkre, a sütés-főzés tudománya mellett a korszakban divatos csipkék elkészítésére, ruhák varrására.

.

Ami Zsófia úrnő vallásosságát illeti, elég szabadjon annyit leírni, hogy a Kálvin-hitű  Melius Péter 1565-ben Debrecen városában kiadott művét {Sámuel és a Királyok könyvének fordítását} a szerző Patóchy Zsófiának, az evangélikusok patrónájának ajánlotta. Amikor vándorútjai során Szádvárt útba ejtette, lehetséges, hogy akkor alázatos tisztelettel átadott neki egy példányt a műből. Zsófia úrnő és férje, Bebek György még az 1550-es években tért át a felső-magyarországi vármegyékben rohamosan elterjedő új hitre.

Írásunkban elérkeztünk az 1567-es esztendőhöz, amikor Szádvár ura, Bebek György politikai ingadozásai miatt Habsburg Miksa német-római császár és magyar király parancsára Schwendi Lázár kassai főkapitány nagy zsoldoshaddal ostromolta meg Szádvárt. Ennek előzményét jelentette, hogy a zsoldosok már előző évben bevették a környékbeli Bebek-várakat, úgymint Krasznahorkát, Szendrőt és Pelsőcöt. Bebek György tudta, hogy szorul a hurok körülötte, ezért igyekezett felmentő sereget összegyűjteni. Szádvárban hagyta családját, de mind a helyőrség létszáma, mind az élelem és a muníciót nem volt elegendő. Ennek ellenére, amikor Schwendi generális felszólította a várbelieket a megadásra, Zsófia úrnő halált megvető bátorsággal az alábbit üzente neki:

„Harchoz nem szokott hölgy vagyok, de azért koránt sem oly gyáva, oly elkorcsosult nő, miszerint fenyegető szavaktól is megrettennék, és elhagynám váramat minden védelem nélkül, melyre saját üregeikben még az oktalan állatok is a természettől ösztönöztetnek. Elvárom ezért én is a sorsom végzetét”.

Szádvár ostroma tehát elkezdődött, ami a korabeli gyakorlat szerint előbb a vastag kőfalak lerombolását jelentette. A kassai Hadiszertárból ide vontatott óriási ágyúk négy teljes napon át okádták a vasgolyókat az erősség körül több oldalról felállított sáncok mögül. A viszontválasz sem maradt el, a várbeliek által kilőtt lövedékek nagy rombolást tettek az ostromok ütegeiben, több pattantyúst {tüzért} megölve. De végül sikerült a támadók ütegeit úgy elhelyezni, hogy folyamatosan lőhették Szádvárt. Ennek eredményeként az északi oldalon egy hosszabb falszakasz leomlott. Erről írta Schwendi a királyi felségnek, hogy Szádvár északi oldalán a falon rést tört, ahol rohaméretté vált a vár. Az 1567-es ostrom eseményeit sajnos csak az egyik oldalról ismerjük, a támadó fél részéről Schwendi Lázár generális és lovaskapitánya, Forgách Simon leveleiből. Míg nem tudjuk, hogy mit érezhettek, mit gondolhattak ugyanekkor a Szádvárban védekezők? Valószínűleg erősen reménykedhettek benne, hogy Bebek György uraság időben fog megérkezni a felmentő sereggel. De neki nem sikerült elegendő fegyverest összetoborozni hirtelen. Akkoriban ugyanis a hadakozás inkább tavasztól őszig zajlott, míg a zord téli időszakban mindenki igyekezett meghúzni magát valami meleg helyen. Éppen ezért a ravasz Schwendi számítása bevált, hogyha téli időszakban hirtelen megvívja Szádvárt, nem tudnak ellene tenni hathatósan. Akárhogy is történt, végül az ötödik napon leüzentek a várból, hogy tárgyalni akarnak a megadási feltételekről. Ami végül sikerrel végződött, hiszen mindkét fél előnyöket csikart ki magának. A várbeliek, Zsófia úrnő és leányaival az élen, minden vagyontárgyukkal együtt szabadon elvonulhattak, egyedül a hadfelszereléseket, köztük húsz ágyút, kellett otthagyniuk. Míg az ostromlók a kapituláció révén elkerülhették az ezután elkövetkezendő gyalogsági rohamok vérveszteségét. Szádvár elfoglalásával a felvidéki Bebek-tartomány végleg megszűnt.

Az egykorú szövegek szerint Patóchy Zsófia és leányai az udvartartásukkal és a helyőrség tagjaival együtt mintegy 200 főnyit tettek ki. Ez utóbbiak közül sokan szerettek volna beállni a győztes seregbe. Míg az úrnő rokonához a Torna várát uraló Mágóchy Ferenc vonult át, majd innen Bajom várába, később pedig az erdélyi Küküllővárba költözött. Ez szintén a Bebek família tulajdonát képezte. A sors kegyetlen fintoraként férje, Bebek György még az ostrom évében 1567-ben meghalt, így nem sokáig örülhetett a házaspár egymás látásának.

Zsófia úrnő tehát megözvegyült 1567-ben és az özvegyi fátylat soha többé nem is tette le. A küküllővári birtokon élte le élete további részét. Tudjuk, hogy sikerült kellő tisztességgel kiházasítania három felnőttkort megért leányát, tehát rangban tudtak férjhez menni a Bebek-leányzók. Ha nem is hozott akkora jövedelmet az erdélyi birtok, mint az egykori hatalmas felvidéki váruradalmak, de azért szükséget nem szenvedhettek. A korszak özvegyasszonyai uruk halála után már elfordultak a világi hívságoktól, életüket a közelgő elmúlás okán már a hitéletbe vetették. Valószínűleg így tett Zsófia úrnő is, aki a református vallás evangélikus ágát gyakorolta nagy buzgósággal.

Patóchy Zsófia élete fonalát a sors 1583. szeptember elsején vágta el. Testét a küküllővári református templom kriptájában helyezték el. Egyik veje, Báthory István rendelte meg azt a díszes szarkofágot, amelyet a kriptába vezető ajtó fölé helyeztek el a következő latin nyelvű sírfelirattal:

GENEROSAE ET MAGN1FICAE DOMINAE
SOPHIAE PATHOCÍ DE EPERJES
FRANCTSCI FILIAE, SPEOTABILIS MAGNIFIOI QUONDAM
GEORGII BEBEK DE PELSŐCH CONSORTÍ
STEPHANUS BATHORI DE SOMLIO PERPETUUS
COMES COMITATUS CRAZNA SOCRÜI
P1ENTISSIMAE PERPETUI AMORIS ATQUE
OBSERVANCIAE MONUMENTUM POSUIT
OBIIT ANNO AETATIS L PRÍMA DIE
SEPTEMBBIS ANNO CHRISTÍ MDLXXXIII.

Magyar fordításban:

„Nemzetes és nagyságos eperjesi Patócsy Zsófia úrasszonynak, a Ferencz lányának, néhai tekintetes és nagyságos pelsőczi Bebek György feleségének: somlyai Báthory István, Krasznavármegye örökös főispánja, (mint) legkegyesebb napájának, örökös szeretete és kegyelete emlékéül állítatta. Meghalt életének 50. esztendejében, szept. 1-ső napján, az Úrnak 1583. esztendejében.”

 

A szarkofág méretei a következők voltak. Külső hossza 185 cm, míg a belső 140cm. Külső szélessége 90 cm. míg a belső csak 40 cm. Ebből is látszik, hogy nem a holttest számára faragták a vastag oldalfalú szarkofágot, hanem hogy az elhunyt emlékét hirdesse a kriptába vezető lejárat boltíve felett.

Ha most az gondolja a Tisztelt Olvasó, hogy ezzel lezárult a Szádvár egykori hős védőjéről, Patóchy Zsófiáról szóló ismertetőm, akkor téved. Ugyanis amikor 1897-ben renoválást végeztek a küküllővári református templomon a kriptába lemenő munkások egy elfalazott ajtót vettek észre, amit a lelkész jelenlétében kibontottak. Ott három, részben elkorhadt koporsót találtak, amiről értesítették a Kis-Küküllő vármegyei főispánt. Az ő kiérkezése után folytatódott a kutatás. A koporsókban a kevés csontmaradvány tárgyi leletei között felsoroltak bársonyból készített női ruhamaradványokat, gazdagon díszített arany fejkötőket, zománccal díszített arany karpereceket, arany nyakláncokat, arany fülbevalókat és karikagyűrűket. A vizsgálóbiztosok intézkedtek, hogy a muzeális régiségek a megfelelő biztos őrizetbe kerüljenek, a kriptát pedig a további háborgatások kivédésére ismét befalazták. Tehát Patóchy Zsófia túlvilági nyugalmát, akit más előkelő, vele rokon nőkkel együtt temettek el a küküllővári templom kriptájában, már nem zavarja semmi. Ellenben azt a díszes szarkofágot, ami az emlékét hirdette az evangélikus egyházban már nem találni ott. Először a kolozsvári Erdélyi Múzeumba szállították. Napjainkban viszont már onnan több száz kilométerre a bukaresti Román Történeti Múzeum kiállítását gyarapítja.

Felhasznált irodalom:

Losonczi Phönix III. {1852} benne Nagy Iván cikke Patóchy Zsófiáról
Szádeczky Lajos: A küküllővári sírleletek és régiségek {Erdélyi Múzeum XIV. kötet, 1897}
Mikulik József: A gömöri ág. hitv. evang. Esperesség története 1520 – 1740 {1917}

Szöveg: Kenéz Andrea és Szatmári Tamás
Szerk.: Vígvári Tamás